Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 4. szám - László-Bencsik Sándor: A puskás angyal (novella)
— Ugorjék ki a szemetek golyója! — káromkodott az égiekre Károly, mint öregpásztor, miért nem hagyják őt aludni. — Azatyátok-öregatyátok-ükatyátok-vakatyátok-bakatyátok-ebatyátok gatyamad- zagja fennakadt a kukoricagóréra-a, ahammen. . . — miséztük a fülükbe kántorosan. Meg így tovább, ahogy ennek a sokezeréves gyökerezettségű, féktelen és szentségtelen játékmódnak töredékesen, homályosan is eleven forgatókönyve diktálta. A körű Iái lók nevettek, belekiabáltak. A gyerekek, kisinasok háromszor visszhangoztak minden rigmust, minden bumfordi szójátékot. S a vén pásztort táncra serkentő gajdot az egész közönség velünk fújta: Rázd meg öreg a bundád, Hadd peregjen a bolhád. .. Amikor meg a pásztorok tombolását figurásra (legényes táncra) váltottuk, csujo- gatva csaptak a táncba a román katonák is. Csattogott, zengett a tér. Nem is tudom, mikor és miért fordítottam át a dallamot csárdásra. Apraja-nagyja járta a sebest. Pedig ez nem is szerepelt a betlehemes rendjében. Viorel szólt, legyen román tánc is, legyen szrba. (Särbä) Lett. Hullámzott a kis tömeg. Midőn furulyámból kifogyott a hang, Viorel, a puskás angyal az apró sereg élére állva megindult körbe a téren, s mi kézbefogva a betlehemi istállót katonás rendben követtük, fújtuk a búcsúéneket. Nosza pajtás, hagyjuk itt, hagyjuk itt Betlehem várossát, Nótaszóval ballagjunk, örvendezzünk, vigadjunk, Vedd Andris dúdádat, te Pista sípodat, én is furulyámat, Alle-alle-lúja!... Három katona perselyezett, üres konzervdobozokba csördült némi aprópénz. Később Lajosunknál letanyáztunk, kezdtünk a keresményen testvériesen megosztozni. Osztás aztán mégse lett, mert összeborítottuk az egészet egy kalapba, s bevittük a kórházba a kis Csapinak. Amitől majd egy-két nap alatt meg is gyógyult. Hej, Viorel, Viorel! Emlékszel-é még erre a mi nagy játékunkra? Rég volt, s tán nem is pontosan így volt. De igaz volt és szép. Én azóta nem betlehemeztem. Lehet, te se kolindáltál. Csak öregebbek lettünk, s úgy lehet, okosabbak száz dologban, ha böl- csebbek nem is mindenben. Nekem az emlékek mellett megmaradt a furulyám is. Már az se szól, sípja kiesett, szára megrepedt. De ott van rajta egy rovás, te vésted rá akkor éjszaka: Viorel Masalagiu, 24.12.1944. Ha új sípot faragnék bele, s ha megpántolnám, tán ma is tudná a régi muzsikát. De olyan angyal is kellene hozzá, aki te voltál akkor. Hogy mondjuk el együtt — két nyelven egyet — újra: Szurgite! Pásztorok, keljetek föl! Csillag szállt a földre napkeletről! Új nap, új világ, rózsaszáron aranyág Betlehemből.. . 8
