Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - KRÓNIKA - Katona Imre: Néprajzi útikalauz (III. A Fertőtől Zobor vidékéig - Kisalföldig népcsoportok)
KRÓNIKA KATONA IMRE NÉPRAJZI ÚTIKALAUZ III. A FERTŐTŐL ZOBOR VIDÉKÉIG (KISALFÖLDI NÉPCSOPORTOK) Birmil/en furcsán is hangzik, de a Duna által kettéosztott, két országhoz (Magyarországhoz és Szlovákiához) tartozó, tízezer km2-nyi területű Kisalföldről rendszerint megfeledkezünk, ill. déli részét a Dunántúlhoz, az északit pedig a szlovák Felföldhöz szoktuk számítani. Nemcsak pontatlan, hanem méltánytalan is ez az eljárás: a Kisalföld ugyanis a környező tájak életében ugyanolyan központi, iránymutató szerepet töltött be, többnyire a fejlődés élén haladva, mint a Kárpát-medence keleti felében a Nagyalföld, (így pl. a parasztház újkori típusa innen ugyanúgy terjedt a hegyvidékek felé, mint a Nagyalföldről is.) E két nagy történelmi táj között a székes- fehérvári—budai „folyosó” révén mindig is megvolt a közvetlen kapcsolat és a kettejük közötti eltérések inkább a fejlődés fáziskülönbségeiből adódnak. A Kisalföld volt a szerencsésebb: a török ide is benyomult ugyan, de az egészet soha nem tudta elfoglalni (Győrött csak 4 évre vetette meg a lábát, a Szigetközbe és a Csallóközbe pl. be sem jutott), így a lakosság sokkal folyamatosabb, a településhálózat is zavartalanabb, mint amott. Eléggé érintetlen maradt a birtokszerkezet (dominált a nagybirtok, még a Fertő-tó és a dunai és egyéb halászóhelyek is fel voltak osztva az egyes uradalmak között, a kiterjedt erdőkről nem is szólva), a nemesség—polgárság és parasztság árutermelő versenyében sajátos egyensúlyi helyzet alakult ki, bár az élen mindenképpen a nagybirtokosok haladtak. Korai és megrekedt polgárosodás jellemzi a birtokos parasztságot, mely éppúgy kedvező piaci lehetőségekre talált mindenkor, mint az iparosok, kereskedők vagy a nagybirtokosok. Hasonló egyensúly volt a kézműipar, a kereskedelem és a mezőgazdasági árutermelés, ez utóbbin belül pedig a szemtermelés és az állattartás között is, és mindezeket a szőlő- és (szántóföldi, tehát kiterjedt méretekben űzött) kertkultúra, valamint a hagyományos halászat, vadászat és aranyászat egészítette ki. A győri puszták kivételével mindenütt megmaradt az apró falvas település, valamint a középkor végére kialakult sűrű mezővárosi hálózat is (ezek között voltak specializált monokultúrás és hagyományos típusok egyaránt) és a fontosabb közlekedési, vásári gócokban a számtalan szabad királyi város is. A Kisalföld középpontjában Győr helyezkedik el, a folyók városa, mely megszakítatlan virágzását egyformán köszönheti közlekedési, kereskedelmi és ipari, olykor pedig védelmi jellegének; ezek szerint változott is a város „profilja”. Komárom (pontosabban: Rév- vagy Nagy-Komárom) már a középkorban kályhakészítő fazekasközpont volt, majd az egész ország legnagyobb asztalosközpontja, innen terjedtek szét a 18. századtól kezdve az egész Duna mentén a híres (menyasszonyi) tulipános ládák. Mindkét helyen modernebb iparágak váltották fel az említett hagyományosakat; Győr ma is az ország 3. legfontosabb ipari városa. A Kisalföld peremén helyezkedik el a magyar „Ruhr-vidék”, melynek előretolt üzemei már Szőnyben, Almásfüzitőn és egyebütt is megtalálhatók. De a nekünk maradt Kis-Komárom (régi nevén Újszőny) is rohamosan iparosodik. A Kisalföldön telepítették az első akácost, itt fejlődött legmagasabb szintre a kertkultúra is, ezenkívül számtalan újítás (dohány, burgonya stb.) befogadója, de legalábbis továbbfejlesztője volt. A Kisalföld népessége csak részben magyar: a honfoglaláskor a nyugati végeket csak kisebb számú magyarság szállta meg (jellemző, hogy Sopron, Moson és Pozsony neve egyaránt német eredetű), ide előbb németek, majd a török alatt horvátok telepedtek. Az északi magyar nyelvhatár idők folyamán méginkább délebbre húzódott és ez a zsugorodás máig is tart, így magyar szórványok (pl. Zobor-vidék) keletkeztek és részben keletkeznek ma is; ezek a régiségek kényszerű leghívebb megőrzői. A kisalföldi magyarság egy része átcserélődött, a török után ki is települt (Dunántúlra, Nagyalföldre), és mindenfelé megtalálhatók a német és a szlovák szórványok is, sőt éppen a szigetközi Horvátkimlénél a déli és az északi szlávok nyelvterülete össze is ér. E népmozgások következtében a kisalföldi magyarság pl. nyelvjárási szempontból erősen kevert, de az itt lakó népek kultúrájában mégis több a közös, mint az eltérő vonás. A lakóház típusa pl. a nyelvi-népi-nemzeti megoszlástól szinte teljesen független, interetnikusak egyes dallamok A magyarságra különösen a németség hatása volt erőteljes, így pl. itt nemcsak az iparosok, hanem még a halászok, aranyászok, juhászok is céhekbe tömörültek, sőt a falusi legénység is céheket alkotott, átvette a legényavatás és a céhkoszorú (legénycímer) szokását is! 93
