Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 3. szám - MŰHELY - Pálfy G. István: A hitvigyázó (Sütő Andrásról a Káin és Ábel-előadások kapcsán)

„létrafokon” is nagyobb biztonságot teremt. Ha hisz benne, hogy isten eltűnésével az ember végképp a maga sorsának kovácsa és felelőse lett; nincs emberen túli és emberiségen kívüli küzdelem, s a megvívott és megvívandó osztályharcnak csak egy értelme lehet: az emberi egyenlőség méltóságát megteremtő „földszintes” berendezésű világ.

Sütő András tehát azért figyeli a részeket is — s ott leginkább, ahol a sors ügyeletesnek jelölte ki —, hogy az egységet szolgálhassa. Akik nem értik vagy esetleg félreértik — miképpen azt a romániai magyar lapok egyike-másikában folyó vita mutatja — éppen ezt nem tudják, ezt a dialektikát. Azt a tudatosságot nem ismerik, amely az egyetemest csak az otthonival való egybekapcsoltságban fogadja el társadalmilag hasznosnak, erkölcsileg magasrendűnek. Pedig meggondolkodtató, hogy a megmaradás sütői etikája és esztétikája, mely egyszerre vonatkozik honi és emberiségi ügyekre, remekművekkel igazolhatja magát. Ha tetszik, a jövő, a különben sohasem kegyes utókor előtt is. A mában gondolkodva pedig talán fölösleges hangsúlyozni, hogy éppen ez a szocialista írói magatartás, s ebben Sütő András csakugyan nem ismer tréfát.

A múlt és a ma ki nem mondott, fojtogató tartalmai érdeklik kényszerűen, azok kimondását ajánlja Korunkbeli esszéjébe (Csipkerózsika címmel az1978. júniusi számban) a valóságtól elszakadni vágyóknak. Bár ez is megtörtént már, mégis úgy véljük, lehetetlen ezt valami esztétikai szűkmarkúságnak érteni, hiszen Sütő tolla alól érkezik újra és újra a legszebb biztatás: minden madár úgy énekeljen, ahogy a csőre áll. Nála csak a tartalom, az eszme iránya nem lehet kérdés: ebben magánüdvösség helyett a közüdvösséget választja, s már nemcsak íróként, de marxista gondolkodóként is kérdezheti magától s másoktól: vajon szerencsés volna-e a „sajátosság méltóságát” áhító emberi közösségek bármely létrafokát — különösen a magunkét — átugrani, száguld- va az egyre ködösebb magaslatok felé, vagy jobb-e egy jól ismert, s ezért a világ számára is egyetemes szinten megfogalmazható fix pontról belátni az emberileg elérhető egészet? A szülőföld múlt- és jelenbéli tapasztalataival töprengeni a jövő esélyein. Az itt és most szenvedélyes érdekeltségével küzdeni az emberiségért. Mert más alapon minden vita ártó, fölösleges és arcpirító.

Különös, hogy a magatartást illető polémia egy kitűnő esszé kapcsán ugyan, de már a Káin és Ábel többszöri megjelenése és színházi előadása után bontakozott ki, egy olyan alkotás ismeretében tehát, amely Sütőnél is szinte páratlan nyíltsággal és etikai erővel fogalmazza meg megíratlan és talán megírhatatlan erkölcsi kódexünk legfontosabb parancsolatait. A legfőbb kérdésekre valóban ott a válasz az alázat porából az eszmélet szintjére emelkedő EMBER tragikusan is diadalmas himnuszában, amely — az alapmotívumnál maradva — csak annyiban rokonítható vélekedésünk szerint az emberiségi drámákkal és költeményekkel, hogy a kegyetlen testvérharcban olyan megoldást kínál az egyénnek és a fészekaljnyi közösségnek, ami az emberiségnek is boldogabb jövőt teremthet: a felvetett fejűséget, és isten eltűnésével az emberi önistenítőktől való menekülésnek egyetlen lehetséges útját, a szembeszegülést. Mert „az alázat: gyalázat”. A mű bármikori igazsága itt cseng össze leginkább a mai igazságokkal. Annál különösebb, hogy a vita mégis ezt a területet érinti, az emberi tartalmakét, s ugyanakkor a megformálás sokkal vitathatóbb kérdéseit taglalva a kritikusok jelentős hányada kitűzi a fehér lobogót, belekényelmesedve nyilván — tisztelet a kivételnek — abba az elképzelésbe, miszerint a nagy írónak mindig a legújabb szülötte a legremekebb remek.

Magam továbbra is a Csillag a máglyánt látom a drámai életmű eddigi csúcsán, mert ott tökéletesebb a szó és a cselekvés dramaturgiai egysége, izgalmasan bonyolult történelmi szövedékből tűnik elő világosan a szervéti igazság, s abban a sűrű szövésű drámában a lélektani jellemzésnek, a hátborzongató emberi pálfordulások ábrázolásá75