Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - Kiss Anna: Kuporgó (verses mesejáték)
képen teremti őket, kicubbantják a sárból a leghatalmasabb tartalék-csontokat, végigvonszolják a felmosott kövön, lába elé koppantják. Hűbéradó. Ehet a penész, asszonyom t A felsőbbség, az Cinka itt! Csakazértis! Kiscsikó-boldogságra úgy emel poharat, ahogy a kitett pulyákért lenyúl, ahogy dajkát talál nekik, majd kásájukra- gönceikre összemuzsikálja a rávalót. Megyek — mondja — Mit keresek én itt...?! Ebből nem élnek meg a pulyák...! Meg se virrad, jószerivel, s már a kocsmában zengeti a citerát, még az imént hogy elnyelte a zöld rozs, már az erdőt veri fel rikkogatva, medvével gurigatja hármasával a fát, összekukorodik, dajkák alacsony eresze alatt átallépi a küszöböt: „Se köszönés, se semmi...?!” ölébe hömbölyödnek a pulyák, tejszagú lesz másnap a fél falu, „Cinka tán meghozta a pénzt!” — szagol levegőbe a molnár, törökbúzát önt a garatba, lesz arany-kása lesz elég, s Cinka megint a vízre lép, viszi a vére! Hol jár, ki tudja mit csinál, az egy istent kivéve. Az is csak fél szemét kockáztatja az ügyre, tüzes látnivalókat így is eleget láthat, sírhat az a legény, aki Cinkával oszt meg bodzafa alatt ágyat, hajnalra úgyis nyoma vész, haj, keserves az ő szemébe nézni, még keservesebb megáhítani...! Megkötözni fölöttébb az! Útilaput varrt a bába Cinka nyugtalan talpa alá, de ezt felfogni sovány vigasz! Asszonyom, én nem vagyok ijedős, de tudom, amit tudok: egyszer felnőnek azok a pulyák, elhajítják a kásás kanalat, s megmarkolják a kést...! Megkeresik a te viasz-szívedet, úgy lehet, 13
