Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 2. szám - SZEMLE - Vasy Géza: Bertók László: Emlékek választása
len eszköze. Az idő múlása ugyanis a dolgok egymáshoz viszonyítását teszi lehetővé. A változó és az állandó megkülönböztetését. Változik például az a falusi világ, amely elbocsátottá Bertókot, s engedte, hogy városi ember és költő legyen, de e változásnak legszemléletesebb példája épp ő maga, a költői személyiség. S ugyanakkor ellen is áll e változásnak azzal, hogy őrzi, amit őrizni kell a múltból: a példa-életeket és az otthonosság érzését. Hanyatt-falum című verse így szól: Szaporodnak az öregasszonyok, hanyatt-falum kő-ujjai, mint pisztoly csöve haiántékomon, mint a kipusztult állatok. Anyám elküldte teste darabját mintául a földnek, apám mozdulatából kiáll a penge, élén: elárult gyerekkorom. A változás nemcsak elmúlás, de elpusztítás is, s ha érték pusztul, az árulás, ha másnak nem is, a gyerekkori teljes-egy világnakazelárulása.Az árulás mégis visszavétetik, olyan versekben, mint a Talpig fehérben, a Levél egy pályatárshoz, A lépcsőig úszom, vagy az Anyámmal járja, amely nemcsak az édesanya iránti múlhatatlan szeretetnek, de az otthonosságérzetnek is szép vallomása. Ebben a Zöld pajzs alatt című ciklusban a múltba és jelenbe indázó otthonosságérzet a legmeghatározóbb. Nem a természet adománya ez, nem is az idilli léleké, hanem küzdelem eredménye. Nem tér ki a költő a létezés gondjai elől, erre nyomatékosan felhívta figyelmünket mindjárt a kötetnyitó versben, ahol a Csontváry-kép ürügyén az utazó idegenségérzetét, kirekesztettségének nyomasztó élményét fogalmazza meg. Probléma számára az emberi önmegvalósítás, a személyiség helyzetének és céljainak megtalálása. Képe pontos az emberről, aki „Állt az üres zsák és a hold előtt, s nem értette, hogy hol vétette el, hogy senkinek sem hiányzik, amit... Nézte saját árnyékát, emlékeit, levetett göncét, vasalt városát, és mint előbb a zsákot, hozzáfogott kifordítani önmagát. Az idézet a Nem értette című versből való. Az időélmény és a személyiségkép szorosan kapcsolódik egymáshoz. Nincs ebben semmi rendkívüli, hisz ezt már Berzsenyi Dánielnél is megfigyelhettük, József Attila óta pedig szinte természetes. Mégis — vagy éppen ezért — nagyon nehéz ezt a kapcsolatot hitelesen, tehát erőlködés, másodlagosság nélkül megvalósítani. Bertóknak ez rendre sikerül. A két képzetkor általában már a versek indításában összekapcsolódik. Mutatóba néhány példát idézek: „Az ember végül útrakel/ és eljut, eljut Boszniába” — „Előbb a tenger s hogy rajta vagyunk, / aztán az ég beesett szeme- alja" — „Madárláb-könnyű ember lépdel / történelmemben” — „Végképp tudom már, ő se lesz / ötven év múlva, csak gyökér” — „Terveket évezredekre! de a munkát / úgy végezni, mint halálraítéltek”. Időélmény és személyiségkép ilyen szoros egymásra rétegződése mindig számvetés jelleget is ad a versnek. Ez a számvetés a hűség mellett a hasznosság, az értelmes élet képzetét tartja a legfontosabbnak. Jellegzetes példája ennek a Forog tovább című vers, amely a negyvenedik születésnap alkalmát ragadja meg, hogy erről beszélhessen. „Történelmi töltelék” nem akar lenni az ember, de hamis ábrándokat se szabad kergetni, „csodát ne várjatok”. A végső számvetést rólunk majd az utókor készíti: „Megkarcol majd mert szárnya lesz / percmutatójával az utókor / És letörli És forog tovább / választott emlékeivel”. S akinek esélye van, hogy választott emlék lehessen, az hasznosan élt. Ugyanez a gondolatsor van jelen a Niklán és a Ne törjétek szét című versekben. S ez van a kötetet záró Vaskonty a fején címűben is. A kötetet nyitó otthontalan- ság érzetétől az otthonosságérzet himnikus ki- dalolásáig jutunk. Az embernek társa van, aki ugyanolyan, mint ő, de más is, több is, meg kevesebb is, az igazi egész csak elszakíthatatlan kapcsolatukkal születik meg: „Sejtkoromban belé- szerettem, / jobb keze nyoma homlokomon. / Addig él, amíg én, halála az enyém, / ha bal kezét eleresztem.” Költői világának kifejezéséhez Bertók László a modern magyar költészet sokféle lehetőségét használja fel. Eredetileg leíró, tárgyias jellegű költészetét a szimbolikus és az elvontabb kifejezésmódok gazdagon behálózták. Fegyelmezetten, de természetes könnyedséggel építi verseit, s elrugaszkodása a valóság tárgyias visszatükrözésé- től csak igen ritkán lesz a jelentést zavaró. Néha a képek közti összefüggést nehéz felfejteni, s néha kevés funkcióval használja az elvontság olyan nyelvi eszközét, mint a kihagyásos mondatépítkezés. Néha túlságosan kedveli az emberi helyzetnek térbeli, geometriai helyzetként való megjelenítését, a vízszintes, párhuzamos, függőleges, között, mögött, kifejezéseket. De jó érzékkel veszi észre, hogy ellentétben az időviszonyokat kifejező különböző szavakkal, ezeknek a geometriai helyzetjelölő szavaknak nincs meg, illetve ritkán van meg az a jelentésgazdagsága, amelyet a vers igényelne. A Vízszintesen című vers többek között ezért közepes vers, ellentétben a Villanyvilágított fák Jajcéban cíművel, amely a még, a már, a most időélményének nagyerejű megragadása. Az Emlékek választása, Bertók László kötete nemcsak egy költő beérkezésének tükre, hanem a mai magyar líra lehetőségeinek is. Egyfajta utat jelez, jó utat, folytathatót. VASY GÉZA 89
