Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 2. szám - VALÓ VILÁG - Oláh Andor: „Tudós ember” vagy „tudatlan kuruzsló”?
OLÁH ANDOR „TUDÓS EMBER" VAGY „TUDATLAN KURUZSLÓ"? „Örömmel olvastam olyan eseteket amikor híres angol és más orvosok az indiánok, kínaiak vagy egyéb más helyek híres gyógyítással foglalkozó egyéneit szívesen keresik fel, és az ő módszereik és gyógyszereik megismerésével sok hasznosat tapasztalnak sőt ha más formában is, de át is veszik. Az pedig nálunk is megvan hogy némelyik anyókának olyan összeállítású szere van, hogy megérné a tudományos vele való foglalkozást is.” (Részlet Mészáros Ferenc Fű — könyvéből.) Hippokrátész görög orvos, akit az európai orvostudomány atyjának tartunk, mondotta mintegy 2500 évvel ezelőtt: „Rövid az élet, hosszú a művészet (ti. az orvoslás művészete, mestersége), tünékeny az alkalom, csalóka a tapasztalat, nehéz helyesen ítélni. Nemcsak azt kell tenned, ami önmagában helyes és megfelelő, hanem azt is, amit beteged és segítőtársaid (ti. az orvos segítői) és a környező dolgok javasolnak, felkínálnak.1 Kik voltak az orvos segítőtársai akkoriban? A gümnazionokban működő tornamesterek (pajdotribek), a gyökérmetszők (rizotomai), a gyógyszerkészítők és gyógyszerárusok (farmokopoloi) és szülésznők. De a iatrumban, az orvosi rendelőben rabszolgák is segédkeztek. Platon szerint Hippokrátész mestere is Herodicus tornamester volt, a természetes gyógymód úttörője görög göldön. Ő alkalmazta először a testgyakorlást betegségek gyógyítására. Diétával egészítette ki a tornát. Szerinte az orvostudomány nem egyéb mintáz útmutatás művészete: vissza a természethez. Azaz orvos feladata, hogy betegét a természetes életmódhoz vezesse el. Nem nehéz felismernünk Hippokrátész tanításában és gyakorlatában, hogy — bármennyire túl is nőtt mesterén — hű maradt ezekhez az alapelvekhez, ezen a csapáson haladt tovább. Hippokrátész, akit kortásai méltán neveztek ,,periodeutész”-nek, azaz utazgató-csavargó-nak, ugyan kereste az alkalmat, hogy saját megfigyelésein kívül segítőtársai tapasztalatait is megismerje és felhasználja. Á hagyomány szerint a Fekete-tenger északi partján, Szkítiában is járt, és a szkíta sámánoktól is tanult.2 Nemcsak Hippokrátész volt periodeutész, hanem a csaknem azidőtt élt Csaraka is, az indiai ajurvédikus orvostudomány egyik legkiemelkedőbb alakja. Nemcsak nevük jelentése („csara” annyi, mint emberek között járkáló), hanem szemléletük is hasonló, természetes orvostudományuk alapvetően rokonvonásokat mutat. És Csaraka is lelkére kötötte az ajurvédikus orvosoknak, tanítványainak, hogy időnként keressék fel a gyógyfüvek igazi hazáját, a Himaláját, és ne átalljanak szóba állni a pásztorokkal és más egyszerű emberekkel, akik legjobban ismerik a „füvek" virtusait, gyógyító erőit. Ugorjunk át néhány évszázadot és néhány országot: Pápai Páriz Ferenc-ről (1649— 1716) a humanizmus korának nagy magyar orvosáról jól tudjuk, hogy — „Magyar Hippokratész”-ként — tanuló vándorútjain s később is, nemcsak tudós professzorok előadásait hallgatta, könyveit forgatta, hanem a népi orvoslást is tanulmányozta, a javasoktól is tanult. Híres művének — „Pax Corporis, azaz az emberi test nyavalyáinak okairól, fészkeiről s azoknak orvoslásának módgyáról való Tracta” — tanúsága szerint a korabeli orvostudományba beolvasztotta a népi orvoslást. Többször jegyzi meg: „jó igen ez is paraszt orvosságban”. Ő is, mint Hippokrátész, „az orvos a természet szolgája” jeligéhez híven a természetes orvostudományt képviseli, a természetes gyógymódok egész fegyvertárát, változatosan és népiesen is igénybe veszi, kommendálja. 63
