Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 2. szám - Végh Antal: Tengeren túl, magyarok közt (útirajz)
hogy a kelleténél jobban megfertőztek volna bennünket. Majtison is kapható már, a boltban, a presszóban, a kocsmában egyaránt. A falatozónak az út felé eső falára óriás nagy neon reklám betűkkel volt kiírva, hogy az ezt megelőző év végéig ebben a „büfében” addig 17 millió-százhuszonhatezer- kilencszázhuszonnyolc szendvicset fogyasztott a nép! Továbbá tizenhárommillió- ötszázhuszonnyolcezer-kilencszázhetvenhét üveg kólát ivott meg... És ötmillió- kilencszázhuszonhétezer-hatszázhatvannyolc hamburger kelt el itt eddig ... Gondoltam, meghívatom magamat a gazdaasszonnyal egy hamburgerre! Ez éppen olyan divat, mint a kóla! Ez is „kotyvalék”. Amikor a barátom felesége meglátta, hogy ki van írva a hamburger, azt mondta, ő ide nem teszi be a lábát! A hamburger egy borzalom, az nem emberbe való, még azt se volt hajlandó megvárni, hogy én bekapjak egyet. Az isten tudja, ki találta ki, ennek is szabadalmaztatták a receptjét. Milliárdokat hozott a cégnek. Mert ugyan az én útitársnőm utálja, de az amerikaiak eszik nyakló nélkül. Óriási divat a hamburger! Mit ettek itt eddig az emberek, amíg ez nem volt? Sorra lelassítottunk az útszéli falatozóknál, de amelyiknek a falára ki volt írva: hány millió, hány százezer hamburgert ettek már itt, Tar Mihályné egynél se volt hajlandó megállni. Pedig az az ebéd; attól estére szédülni lehetne! Később mégis csak ettem hamburgert. Mondhatom, se nem jó, se nem rossz. Majtison az ilyen ételre azt mondják, hogy „se íze, se bűze”. Leginkább a fasírozotthoz hasonlít, csak laposabb. Minden van benne, állítólag még szójababliszt is. Ez az olcsó takarmány hasonlít legjobban a hús ízére. Azt hallottam, hogy itt még kolbászt is töltenek szójabablisztből. Ezzel szaporítják fel a húst. A hamburger talán egyszer úgy fog eltűnni, ahogy jött. Kimegy majd a divatból. De addig akkumulálja a milliókat. Az utak szélénél nemcsak büfék vannak, hanem mindenféle elárusító helyek, ahol a termelők maguk kínálják áruikat. Láttunk például egy farmert, aki almát árult. Tizen- kétfélét. Minél többet vesz tőle valaki, annál olcsóbb a gyümölcse. Találtunk aztán egy olyan büfét is, amelyik nem reklámozta a hamburgert. Bementünk, rendeltünk egy-egy piros ropogósra sült csirkét! 4. Mire hazaértünk a kirándulásból, engemet ott a Tar Miskáék farmján már többen vártak. Mert csakugyan hihetetlen, hogy itt a hírek milyen hamar szárnyra kelnek, és hogy milyen messze jutnak el. Szóval, hogy elterjedt a hír: itt vagyok, mindenfelől jöttek a népek, hátha nekik is hoztam otthonról valami hírt? Amikor beléptem a gazdám szobájába, ketten is vártak, mégpedig nem kisebb helyről, mint Jánkmajtisról! Hogy megismerem-é őket? Mondjam meg, hogy ők kik, anélkül, hogy bemutatkoznának. Az egyik egy asszony! Még hogy megismerem! Évekig egy házban laktunk vele Majtison. Az apám házában! Ez pedig úgy volt, hogy 1951-ben a községi tanács elnöke minden áron hozzánk akart költöztetni egy cigánycsaládot. Mert hogy hatunkra a kétszobás lakásunkat akkor ő soknak találta. Apám, hogy megelőzze a cigánycsalád hozzánk való költöztetését, kiadta az egyik szobánkat „bérbe”. Az a hajdani bérlőnk Surányi Etelka, ő volt az egyik ... A másik látogatóm: egy régi kenyeres pajtásom, akivel egy padban is ültem, akivel együtt betyárkodtuk végig a gyermekéveket, nem messze tőlünk a „Zuggó” partján. Ez egy parányi kis tó volt, a partja amolyan őserdő, siklókígyót termő rengeteg; ennek 16
