Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 12. szám - Uhrinyi János: Drótkötél (novella)

— Gyorsabban! — kiáltotta ő is elszántan. Bőgött a vitla, feszült a drótkötél, húsába mart, vállába hasított a fájdalom. Szinte eggyé vált a kövekkel; érezte a föld kínját, ahogy szabadulni igyekezett tőle.

— Gyorsabban!

A drótkötél kivágódott. Mindannyian szétugrottak.

A nyílásban két, hosszan hátranyújtott kar között egy zúzott, véres, szénportól fekete fej látszott. Ismét betolták a drótkötelet. Kitapogatta, majd megmarkolta a kampót.

Erezte, ahogy a csigáskő a húsába szánt, ereket szakít, csontját vájja. Szájából meleg vér szivárgott, szorult, nem kapott levegőt. ..

— Ne engedd el!! . . Tarts ki!

A drótkötél kipattant. Szeplős odarohant a lyukhoz. Bemászott a drótkötéllel és a két véres karra hurkolta. Megfeszült az öreg kötél, bőgött a vitla. A megszakadt, rozsdás acélszálak meg-megpattantak, mélyen a húsába fúródtak.

A test kicsúszott a résen finom port kavarva, ahogy elterült magatehetetlenül. Fekete volt, poros, véres és mozdulatlan. Vállán kivillant a csontja.

Csend volt körülötte. Lefejtették kezéről a drótkötelet. Eszmélt. Társai a vállukra vették, úgy vitték ki onnan.

— A lámpa! — mondta még egyikük, és szaladt a többiek után.

NAGY ISTVÁN: GYILKOS TÓ (1905)