Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 12. szám - Kiss Dénes: Verscsöndítés (vers)
KISS DÉNES VERSCSÖNDÍTÉS Petőfi futására, halálára I. Sukoró Pákozd Batthyány örökmécs Szógörgetegek zúdulnak énrám s nem képzelet termi indulatuk Romok és árnyak közt perzsel a létük bőrig-lélekig-csontig-halál utánig Temettek volna el inkább engem tehetetlen s szelíd túlélőt aki minden kor erősebbjeinek sötét törvényét megvetem Elemi daccal (meghalni úgysincs szép lehetőségi) vinnyoghatom csak káromló átkom De azt akarom hogy mind diadalmasabb ritmusra verjen szent anyanyelvem ez a nagy szív s fogadjon erős-magába Fogadjon édes gyermekeként mostohább sorsban is akár mint a többieket Sugarak nemzője nemzőm A roppant fény-pete égi ágyékban halálnak érlelt — múlandó önmaga is — mirevalóságomra sose lesz válasz! Ha akarom csak egyetlen homokszem-ragyogás a fekete űri humuszban s az IDŐ homokóráján lepereg ahogy a többi csillagi izzás Szellemem törékenységét mégis e tűz edzette hajdan feszesre még isten és ember előtt! Nem vagyok több mint embernyi ember de lelkem szertesuhan s betölti a végtelen titkos méreteit mert minekünk csak egyszer születik minden Tejút Ikráját is csak egyszer /öve// ki a Tér s csak egyszer hordja ki s szüli az idő vértelen méhe Megújulása nem a miénk már! Lehetetlen sehovákba sóhajt a lélek s kapkod az ész Sukoró Pákozd Világos Segesvár ocsudásom fészke e tájék ez adta nevem ez fogant s ez temet gyötrött földanyahúsba ahol már kijelölték testem helyét a puha rög-rokonok Csillagok s bolygók fényeinek mindeneken áthatoló ásói vájják sírgödrömet összhangban gyökerekkel fákkal esőkkel füttyös madarakkal Összhangban azzal ahogy a por száll Testem is levedli bőrét A sejtek kicserélik önmagukat s lesz csillaganyag a bőröm a csontom s így egyre jobban látható homlokomon a védtelenek világló mezítlensége De így jó Mindezzel átkoz és áld e kor engem míg gépeket tart jól adataimmal Hajszín magasság születés év hó nép anyanyelv korlátái közt előregyártott ruhákban járva mert méreteim is átlagosak kapható énrám ing kalap halál koporsó sírhely szabály szerint Segesvár Segesvár ,,Potomság!” Országos örökmécs lobog énbennem halálig halálig Nem voltam és nem leszek már soha többé! Nem szabadít meg semmi futás Arccal kell várni a végzetemet Homlokomon a szégyen s hiábavalóság árnyakból öntött-vert koronája Mindez nemcsak tudásom de a fényem már s egyre több sötétet váj ki az égből mígnem rám omlik határtalan tárna sötétje Mind e teherrel kell futnom állnom mikor mire késztet a sors s milyen idegparancsra rándul az izmom (Meghatározott szerkezet rácsai közt valamiféle villamos feszültség csak a lélek) És csak esendő önvakítóknak gyermeki hiedelme a szent öröklét Szánnivaló a fénytakarásuk! S jaj! Én nem tudok fényvérző szemmel hazudón élni a látás hatalmi alakzatai közt Én látok! 17
