Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 11. szám - KRÓNIKA - Katona Imre: Néprajzi útikalauz (XI. A Duna-Tisza köze és a Dél-Tiszavidék hiedelmei, népszokásai, költészete)
férfiak és a viszonylagosan fiatalabb korosztályok éneklik, és más balladákkal ellentétben, akármilyen mulatságban elhangozhatnak. Ilyenek pl. Verekedés fog lenni (Bakonyerdő gyászban van . .) Elveszett a buga bárány, Bárólány és juhász (Szendre báró), Bárókisasszony és gulyás (Szépen legel a kisasszony gulyája . . .) stb., ez utóbbiak egyébként minden valószínűség szerint szintén alföldi eredetűek. Az Alföldre egyébként is az új stílusú balladák uralma a jellemző, de már ezeket is csak az idősebbek éneklik. A férfiak alig egyet-kettőt ismernek közülük, a nők sokkal jobb énekesek, és manapság már a betyárballadák, sőt lassanként még a katonadalok is az ő ajkukra kerülnek! Az új stílus egyeduralma a dalhagyományban még erősebb, erről előbb már szóltunk, a régibb réteget főként csak a rabénekek (pl. Amott kere- ködik egy fekete fölhő . . .) és a pásztordalok képviselik (Amott legel, amott legel hat pej csikó magában . . .) Nem egészen értjük, miért olyan kevés viszont a halászdal, mindenesetre a legszebbet tájunkon jegyezték fel (— Hej, halászok, halászok . . .) Itt is dominálnak a szerelmi dalok (legismertebb: — Megrakják a tüzet...), a vidám és tréfás bordalok, mulatónóták ( — A hor- gosi csárda ki van fesvte . . .). Ezek közül a legrégibb egy félnépi-diákos bordal) — Hozd el, gazda, hozd el az Szerémnek borát! ...), amely alighanem szintén tájunkon keletkezett valamikor még a 16. században. Féktelen jókedv és gátlástalan szókimondás jellemzi az ütemesen kiáltozott tánckurjantá- sokat, melyeknek célja éppúgy a nevettetés, mint pl. a modern vicceknek is. Bizonyos hasonlóság van is közöttük: a kurjantás tréfás csattanója is mindig a második, ill. utolsó sorokban van; ezek bármikor elhangozhatnak, nem ismernek kíméletet, legfeljebb a menyasszonyt dicsérik, viszont mindenki mást kifiguráznak. Rendszerint a legények szokták kiáltozni, tánc közben, borközi állapotban: — Járd ki, lábam járd ki most! Nem parancsol senki most. Milyen áldott két csikó ez: Egyik sem kér abrakot! Aj, de kutya kedvem van: Hat gölődin bennem van. Ha valaki belém rúgna, Mind a hat most kigurulna. Násznagy urunk azért görbe, Sokat hágott a gödörbe! Aranyóra a farom: Rázom, ahogy akarom. Mákos tészta túróval, Núm bírok a fúróval! Új a hordó, új a lyuk, Még az éjjel bedugjuk . .. A vidám hangulatnak megfelelők a lakodalmi, farsangi és egyéb tréfák is: az álarcosok leleplezése, a halott feltámasztása, a megszökött vendégek visszahordása és hasonlók. Senki nem szedte még össze az egyéb rögtönzött tréfákat és mondásokat, külön hangulata és nyelve, valamint tréfás folklórja van pl. az ivás- nak, a kártyázásnak és a vásározásnak stb. Pl. ilyen kétértelmű szókkal biztatják egymást: — igyunk, míg látjuk egymást! — véres fejjel váljunk el egymástól!... S ha valaki tiltakozik, kész a válasz: — hát vér nélkül nem lehet a fejünk! Bőséges és gazdag a tréfás imposztor-, obsitos- és cigányhistóriák válfaja. A halasiak szerint pl. az egyszeri cigánygyerek vízbe pottyant és ijedtében nagy gyertyát ígért Máriának, ha kisegíti. Valahogy partra is éviekéit, ott viszont azonnal megszólalt: — minek is neked az a gyertya, hiszen látsz te sötétben is! (Ez egyben „tanmese” is.) Ugyancsak Halason jegyezték fel, de másutt is ismert a vevő furfangos becsapása: amikor a ló tulajdonságai iránt érdeklődtek, három hibát soroltak fel: 1. kender közt nem szeret járni (hámban), 2. fára nem szeret mászni (fahídra nem lép), 3. feledékeny (csak ostorral megy). A gyanútlan vásárló megvette, és csak utólag döbbent rá a mondottak valódi értelmére. (Vásárhelyen hasonló virágnyelven puhatolták a lánykérőktől a legény vagyonát, pl. hány tojólúd, vagyis szőlő, hány kotlós ruca, vagyis kamatozó takarékbetétje van?) Ugratják azonban egymást is, amikor pl. elmesélik, hogy Szent Péter minden lelket maga fogad a mennyország kapujában, és a férfiaknak oldalszalonnát kínál, ha nem csalták meg feleségüket. Ez a szalonna azonban sehogy sem akar fogyni! A Dél-Alföld egyébként nemcsak a tréfákban, hanem a különféle eredet-, történeti (Mátyás, Kossuth stb.) mondákban és valamikor a mesékben is gazdagabb volt. Borbély Mihály nevét előzőleg említettük, aki írástudatlan pásztor létére is sokfelől fogadott be hatásokat, repertoárja elég változatos volt, csak azt nem lehet pontosan tudni, hogy juhász létére miért nem tudott egyetlen igazi állatmesét sem? (Tápén bővebben találtam belőlük). A pingált szobák című különleges meséjét többen is elemeztük már, de utólag látom csak, hogy meséjében a korabeli vásári képmutogatás fogását alkalmazta, vagyis amikor újra elmondta az egész mesét, minden egyes fontosabb jelenetet a palota falára festett kép alapján ismételt. (A kutatás erre eddig nem gondolt.) Ugyancsak legutóbb derült ki az is, hogy egy adott időpontban és helyen a nők és a férfiak mesekincse törvényszerűen mennyire eltér egymástól! Bár ma már számos adatunk van a népköltészeti műfajok társadalmi életére (funkciójára) vonat- zóan, mégis meglepetésül szolgált, hogy Tápén nemcsak dalverseny, hanem mesemondók közöt94
