Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 11. szám - MŰVÉSZET - Goór Imre: Pusztai Ágoston „tőmondatos” szobrai
MŰVÉSZET PUSZTAI ÁGOSTON „TŐMONDATOS" SZOBRAI Engedelmesek a Pusztai Ágoston szoboranyagai. Nem vesz el sokat belőlük, mert bizonnyal azt vallja, hogy a megmunkálatlan márványtömbök formáinak az anyag belső törvényei szabnak határt; s ez a határ a feszültség formája-vonala. A művész legnagyobb erénye, ha korlátáihoz tudja igazítani alkotásait: az anyag, a tehetség és a lehetőség korlátáihoz. Az ily erényekből fakadt mű mindenkor sikerült (ha nem is feltétlenül sikeres). Ilyen a Pusztai-szobor. A torzóként formált nőalakok kőtömbjeinek feszültsége, vésője nyomán, a szerelmek, a gyönyörök és a felkínálkozás feszültségévé lényegül. Egészséges és duzzadó férfikívánalmak szülőjévé, asszonyi érzelmek „íme, itt vagyok” — példájává. Pusztai Ágoston ezt adja híveinek azzal a nem megvetendő mellékgondolattal, hogy a megtöretett női formák, a testi szépség és gazdagság ellentéteként megszólalva, valamely felejthetetlen tragédiát is beleszőnek a tőmondatos művekbe. Csikókról, lóról, emberi fejről is sok mindent kihallunk a Pusztai-szóból. Figyelmünket a szobrász olyan alapformákra tereli, melyek a népművészettel, a primitív népek művészetével és a nagyon jó művészettel édestestvérek; tehát a tehetség félreismerhetetlen jelei. Aki imigyen szól hozzánk, annak valóban beszélnie kell. És csak ilyen nyelven. Tehát hitelesen. Mert aki így szól, azt a beavatottak és a jó- szándékúak szívesen hallgatják.
