Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: A harmadik hullám

Az okokat könnyűszerrel föl lehet fejteni. A halasi állami gazdaság üzemegysége — a 60-as évek végéig: Kunfehértói Állami Gazdaság — a borkősavüzem (alig egy évtizedes múltra tekint vissza), de maga a tsz is működése során a leginkább munkaképes korban levőeket vonzotta ide, főképpen az 50-es években, s akiket a tanácselnök említ, azok már a leszármazottak, tehát a második generáció. Egyszerűen arról van szó, hogy Kunfehértó lakosságának még nem volt ideje megöregedni; nem annyira megfiatalodott, mint inkább fiatal maradt.

Ez a nemzedék, amely a falu társadalmában tömeges erővel jelentkezik, jól akarja érezni magát a lakhelyén, s nemcsak ma, hanem holnap, holnapután is, ezért törődik környezetével. De ehhez az kell, hogy tömegesen legyen jelen, számbeli súllyal, vagy éppen túlsúllyal.

A tsz tagságának átlagos életkora 34—35 év. Ehhez azért hozzá kell tenni, hogy a szövetkezet alapvető, meghatározó üzemága a baromfitartás, a termelési érték 70 százaléka ebből származik, magasszintűek a technológiai és az üzemszerű feltételek, s így az ott dolgozó fiataloknak ipari jellegű munkakörülményeket tudnak nyújtani. S mindezzel együtt megfelelő bérezést.

A fiatalság társadalmi súlya az egész faluban eléggé jelentős ahhoz, hogy azt az ingázók se tudják számottevően csorbítani. Pár éve innen is tucatjával kerekedtek fel, de közülük sokan rájöttek arra, hogy ami messziről gyönyörűen csillog, az közelről nézvést lehet talmi is. Akik nem találták meg számításukat a halasi üzemekben, minden skrupulus nélkül visszajöttek.

Mindamellett a tsz-vezetés egy idő óta fontosnak tartja a fiatalítás „intézményesítését”, oly módon, hogy az építkezni szándékozóknak ingyen telket ad, továbbá 30 ezer forint kamatmentes kölcsönt, ám ennek fejében tíz évig tart igényt az építkező munkaerejére, amit természetesen szerződéssel is megerősít. Aki felbontja, a részarányos hányadot visszatéríti. Az, hogy ez a másfelé is elterjedt „röghözkötési” módszer mennyire célravezető, képezheti vita tárgyát, tény azonban, hogy a faluban kész utcasorok képezik a „tsz-negyedet”.

„Egy év alatt a feleségemmel nagy nehezen összekapartunk 50 ezer forintot. Akkor még nem voltam párttitkár. így kezdődött, ez volt az induló összeg. Az anyagot ingyen fuvarral hordtuk a helyszínre, ez is jár mindenkinek, aki építkezik. Megkaptam a tsz- től a 30 ezret, az OTP-től a 90 ezret. Az igaz, hogy apósom kőműves a tsz-ben, az átlaghoz képest mondjuk ennyivel volt könnyebb a helyzetem, de csakis ennyivel. Tavasztól őszig hétvégi műszakban felépült a ház, bele is költözhettünk. A ház most érne 350— 400 ezer forintot.” (B. Sándor párttitkár.)

S ezek után lehet afölött is vitatkozni, hogy az-e a röghözkötöttebb, aki egészen fiatalon egy majd félmilliót érő családi ház tulajdonosának mondhatja magát — mert a párttitkár háza inkább a szerényebbek közé tartozik —, vagy az-e, aki megmarad szabad munkavállalónak, szerződéses kötelezettség nélkül, de tíz évig még csak reménye sem lehet arra, hogy hajlék jusson a feje fölé.

Az állami gazdaság pedig társasház-akciót szervez, kétszintes lakásokat építtet, kulcsátadással.

Olybá tetszik, a falu és az üdülőtelep élete harmonikus, egyik a másikat nem zavarja. Az persze bizonyos, hogy a fehértóiaknak nem volt, illetve nincs szükségük arra, hogy az urbanizáltabb életjegyeket, viselkedési formákat máshol lessék el, ezek mintegy a helyükbe jöttek. Figyelembe véve, hogy a tóparton kimért 800 víkendtelek háromnegyedrésze már beépült, a belterületen levő házak száma viszont 500-nál nem több.

Egy dolog, ami itt is figyelmeztet: az élet berendezésével kapcsolatos aspirációk meglehetősen szűkre szabottak, azt is lehet mondani, hogy uniformizáltak. A család- alapítás után a vágyak ilyen sort képeznek: ház, gyerek, autó. Akad, aki kajánul meg53