Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 11. szám - Benke László: Versek (Várakozás az idő szakadékában, Levél, Látomás)
BENKE LÁSZLÓ VÁRAKOZÁS AZ IDŐ SZAKADÉKÁBAN A már nem és a még nem szakadékéból kéken képzeletemmel hogyan Létem vasárnapjára hitetlenül hiába hittel is mindhiába Anyám is meggyötörve hull kútmélynyi közönybe s főzi főzi a levest Mert csak a visszavétel gödre csontzenével a dörgő hörgő nóta Halálra nem hiába mindörökké bokázva előtte csak bokázva íme a béke csöndje Valahol könnyen födve föl sóhajt egy szép halott LÁTOMÁS Fejem fölött, vízszintesen áll az idő, mint az ország. Csillagpor hull; izzó, rozsdás. Ég az ingem! Vagy álmodom? Recseg az ég, lánctalpakon. Halál vágódik szemembe. LEVÉL Forog, pörög a világ velem, elhágy emlékezetem, csak tudnám hogy mit akartam. Ha legalább valami emlékjele volna, hogy fényre törekedtem! De már az orgyilkos ütés helye se fáj, csak suhog, suhog az idő botja, ki tudja mióta repülök. Forog, pörög a világ velem, hulltomban hulló falevéllel, s jaj végtelen is a mélység tudatlan sír iránt. Egy-egy csillag, ahogy lefut, bugyor reped. Mi van benne? Mintha ember vére lenne . . . Villanás csak. Csendes minden. Fejem fölött, vízszintesen száll az idő, mint a kés. 10 Látomás volt. Mért remegek? Fenn az állvány. Hegesztenek. Szikra pattant ingemre.
