Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 3. szám - Pavlovits Miklós: „Aigisztosz” (Elektra-variáció)
III. FELVONÁS 1. JELENET A szín ugyanaz: bástyakiszögellés a királyi palota előtt. Délután van, s két felvonás között alig ha egy óra telt el. Aigisztosz — majd később az Öreg érkezik. ÖREG: Aigisztosz! Valaki felírta a nevedet az oszlopra . . . AIGISZTOSZ: Tudom . . . Már láttam. Csak Elektra tehette. A betűk alakja is rávall. Jól kigondolta ... de nem ijeszt meg. Suta tréfa ez, nem más. Ami inkább aggaszt, az az emberek közömbössége. Jönnek-mennek a téren, elolvassák és szótlanul továbbállnak. Arcuk kifejezéstelen. Mindenkinek mindegy, hogy nevem ott díszeleg-e vagy sem a dicstelen halottak névsorában!... Mondd öreg, értesz te engem? . . . ÖREG: Nem tudom, mit kellene rajtad érteni. AIGISZTOSZ: Milyen embernek festesz le majd, ha meghaltam! ÖREG: Milyennek! Okosnak. AIGISZTOSZ: Ez minden! ÖREG: Én nagyon tisztelem az okos embereket. Ha én is az lennék, nem kellett volna zsoldosnak állnom, vihettem volna többre is. AIGISZTOSZ: (nem figyel rá). Igen . . . Nekem azonban most nem jut eszembe a következő lépés. Itt vannak Mykénében, megérkeztek, kettőjük közül az egyik Oresztész, és most a nők próbálják telebeszélni a fejét. Ezt a sakkpartit úgy játszom végig, hogy az egyik figuraként magam is a táblán állok. Innen viszont nehezebb áttekinteni az egészet! Érted ugye? ÖREG: Hát, igen . . . AIGISZTOSZ: Akkor csak azt mondd meg, hogy a két lovag közül melyik ő! Te ismerted gyermekkorában. ÖREG: Régen volt az, kicsi volt még. AIGISZTOSZ: Tudod mit! Hozzuk ide a napfényre azt az átkozott trónszéket. ÖREG: Mit beszélsz! A királyi trónt? AIGISZTOSZ: Igen azt. ÖREG: Ne tegyél már ilyet. AIGISZTOSZ: Miért ne! . . . Hiszen csak kényelmetlen, szúrágta karosszék. Hadd süsse a nap! Hadd lássák, semmi különleges nincsen rajta. Egyszerű, öreg, kényelmetlen alkalmatosság. Nem esik jól benne az ülés, pihenésre nem használható, varázserő sem sugárzik belőle... Hozzák ide! Én addig megkeresem Xantiászt és megtudom kiket jelölnek a tanácsba. Hiszen ha ők nem dolgoznak jól, én is hiába erőlködöm Oresztész- szel. Szóval, dologra fel öreg! (Az öreg a palotába, Aigisztosz a térre megy!) 2. JELENET Elektra — Oresztész — Püladész A város felől érkeznek, Elektra díszes ruhát öltött magára. ELEKTRA: (Beszalad a színre) Jaj, fiúk, olyan rosszul indult ez a nap, s milyen kedvessé lett. Ej, Oresztész, hogyan lehet, hogy nem ismertél meg reggel? . . . PÜLADÉSZ: Az árnyékos lombok között álltái, azért nem ragyogott fel szépséged. ELEKTRA: Úgy érzem, mintha csak ma születtem volna meg. De ti miért vagytok olyan gondterheltek?. . . Nem volt jó ötlet, hogy felírtam Aigisztosz nevét a kőtáblára?. . . PÜLADÉSZ: Mondd el a mesét, amit megígértél. ELEKTRA: Hagyjuk máskorra. Elrontja a jó hangulatomat. ORESZTÉSZ: Én is hallani akarom. Kérlek! ELEKTRA: Nincsen kedvem hozzá. Majd este elmondom, vagy holnap . . . ORESZTÉSZ: Nem, most kell hallanunk! ELEKTRA: Pedig a sötétben hatásosabb lett volna, libegő gyertyák sápadt fényénél, kopár vakolatlan kőfalak között. Éjfélkor, a kísértetek óráján ... ORESZTÉSZ: Elektra! ELEKTRA: Jaj, de erőszakos vagy. Akárcsak Aigisztosz, te is csak ezen a történeten rágódsz! . .. Jó-jó! Máris hozzákezdek. Szóval az úgy volt... A legelső név Tantalosz ősapádé ott legfelül, a névsor legelején. Aki, hogy próbára tegye az isteneket, megfőzte fiát, Pelopszot és azt tálalta fel nekik vacsorára. A mindentudók azonban rájöttek a gonoszságra, nem ettek belőle, sőt! A gyereket életre keltették, az öreget viszont bosszúból lehajították az alvilágba. Tantalosznak volt egy lánya is, akit Niobénak hívtak. Ad- dig-addig kérkedett hét fia és hét lánya világraszóló szépségével, míg a feldühödött Apolló sorban lenyilazta mindegyiket. Ott van a nevük sorban: Iszmenosz, Phaidinosz, Alphenor, llioneusz. . . meg a többiek. Látjátok? Maga Nióbé pedig kővé vált kétségbeesésében. A sor a feltámasztott Pelopsz fiával folytatódik; neki ugyanis három gyermeke volt. Szép és kedves fia egy nimfától, — hol is a neve! .. . — Ott középen Krüsziphosz- nak hívták. Ő volt a kedvenc. A másik kettő, törvényes volt; Átreusz, a nagyapánk, és Thüesztész. Nos, hát ezek ketten egy szép 32
