Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 3. szám - Pavlovits Miklós: „Aigisztosz” (Elektra-variáció)
Klütaimnesztra — Elektra (hosszú, kínos szünet) KLÜTEIMNESZTRA: Nyomott nap van. Majd szétreped a halántékom. Nem érzem jól magam Elektra! Szédülök és émelygés kerülget reggel óta. Mi lehet az oka! ELEKTRA: Lehet, hogy vihar lesz. KLÜTAIMNESZTRA: Az éjjel különös álmaim voltak. Képzeld, apád jelent meg az alvilágból. Lágy, megértő tekintettel nézett rám, s azt mondta: „Nagyot vétkeztél ellenem Klütaimnesztra. Gyenge, szánalmas asszony vagy, ezért mérték rád az istenek életed nyomorúságát. De már megböcsájtok . ..” És amikor felébredtem, az ablakomon egy fehér madár tollászkodott. Te hiszel az előjelekben! ELEKTRA: Természetesen, kivéve a tieidet. KLÜTAIMNESZTRA: Hogy-hogy? ELEKTRA: Nem hiszem, hogy apám megjelent álmodban és feloldozott. Miért tette volna? KLÜTAIMNESZTRA: Ne haragudj, már miért ne bocsájthatna meg! ELEKTRA: Azért, mert még nem vezekelted le a bűnt. Nagyon is jól megvoltál az elmúlt ti- zenegynéhány évben. A hatalmon kívül, amely Aigisztosz kezébe csúszott át, mindened megvolt. Szépség, szabadság, pénz, szeretők. KLÜTAIMNESZTRA: Ne ítélj a látszatról. Mindez csak külsőség. Valójában szenvedtem. ELEKTRA: Csak ne nekem mesélnéd a megható történetet. Torkig vagyok vele. Azt hiszed, ha sokat hajtogatod, igazzá válik? . . . Miért nem tartasz inkább védőbeszédet? Elmondhatnád, hogy megölted a férjedet, mert másba voltál szerelmes, vagy inkább bosszúból, mert Agamemnon elvágta szeretett lányod torkát, sőt amikor hazatért, ágyasa is elkísérte! Ezt pedig végképp nem tűrhette önérzeted. KLÜTAIMNESZTRA: Elég, elég! Mindig ugyanazt a nótát szajkózod. Miért nem látod be, hogy én Aigisztosz áldozata vagyok? A hűtlenségnél egyéb nem terheli a múltamat. Ott voltál a fürdőben, amikor hazatért atyád? Láttad, mi történt? Nem! De mégis engem mocskolsz te is . . . ELEKTRA: Nem voltam itthon, mert idejekorán elküldtél a háztól. És nem láthattam a „véletlent”. Mert az volt ugye? Szerencsétlenség. Megcsúszik a síkos kövön és szerencsétlenül esik. Puff. . . — Koponyatörés, orvos nincs a közelben,avér meg csak folydogál . .. Jól hangzik . . . Csak a pletykák, ezek a szállingózó híresztelések ne volnának... KLÜTAIMNESZTRA: Hát jó . . . Elmondom. De nem leszel boldogabb a titok birtokában . . . Aminek megtartását esküvel fogadtam ... Esküvel, gyermekeim életére . . . A tiédre is! Nem rémülsz meg? Aigisztosz követelte így, 4. JELENET a gyilkos! Mert ő volt, ő, nem én .. . (zokog) Nem én, hallod?... ELEKTRA; Szóval, csak ő, egyedül?. . . KLÜTAIMNESZTRA: És az ágyából is kivetett. . . A hatalmat meg magához ragadta . . . Azt viszont megakadályoztam, hogy a fejére tegye a koronát.. . Egyedül az én érdemem, hogy a trón csak Agamemnon fiáé lehet. A testvéredé! Érted Elektra?! Már nincs messze a perc, amikor átveheti jogos örökségét. ELEKTRA: Azt mondod, Aigisztosz?... KLÜTAIMNESZTRA: Igen . .. Most már összeköt bennünket ez a titok . . . Meg más is, hiszen gondolom te sem akarod, hogy Aigisztosz megszüntesse a királyságot Mykénében. ELEKTRA: Ezt akarja?.. . KLÜTAIMNESZTRA: Igen. Ezen mesterkedik másfél évtizede. De nem fog sikerülni neki, én mondom. Hiába állíttatta ide az ormótlan kőtömböt. Majd az ő neve is odakerül a többi alá. Megérdemli. ELEKTRA: És te nem félsz? KLÜTAIMNESZTRA: Mitől kellene félnem? Én már megfizettem hűtlenségemért. Miért büntetnének tovább az istenek? ELEKTRA: Valóban ... Miért is tennék, hiszen te annyira szerencsétlen vagy. KLÜTAIMNÉSZTRA: Az istenek megértők és ismerik az igazságot. ELEKTRA: Csak tudnék hinni neked . . . KLÜTAIMNÉSZTRA: Hidd el! Én soha nem ártottam neked . . . Bántottalak, megütöttelek valaha? . . . Megtagadtam bármit is tőled? ELEKTRA: Semmit sem tagadtál meg? ... És az apám? Hová tetted? Add vissza nekem! KLÜTAIMNESZTRA: Ne bánts! ELEKTRA: Hiszen te olyan büntetlenül, jóságosán élsz, hát miért ne? . . . Semmit sem tagadtál meg? — Mindent elloptál! A színt az ifjúságomból, a zenét, a táncot, a nevetést. Fogva tartasz ebben a halott szellemekkel benépesített kriptában. Van aranyam, selymem, szolgám elég, van lovam, kertem, váram, jöhetek-mehetek ha akarok! De ki fürdik velem a patakban titkon, ki kíséri lantján énekeimet, és ki lesi meg vetkőzésemet este az ablakon át?.. . Halovány tükörképem, süket árnyékom csupán! Más lányok ebben a korban már régen gyermekeikkel vesződnek, nekem pedig még azt sem mondta senki, hogy szép vagyok. Ki tehet erről? Pedig az vagyok! Szép, gyönyörű . . . Élni akarok, te viszont tetszhalottá tettél! Elloptad az életemet, érted?... KLÜTAIMNESZTRA: Nem akartam! ELEKTRA: Te is hiába epekedtél Aigisztosz szerelméért — lovászfiúkkal, udvarnagyokkal betölthetted hiányát. De én?... Elegem van már belőled és elegem van az egész Myké- néből! A pokolba mindnyájatokkal! Le 28
