Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 12. szám - MŰVÉSZET - Köszöntjük a 75 éves Tóth Menyhértet - Gajdócsi István: Tóth Menyhért életútja
törekvéseit, folyamatát, a munkáét, amelyben a tehetségnek, az emberségnek, a műveltségnek, az érzékenységnek, a világot-láttatás szándékának különös ötvözete ölt testet. A művek életünk kinagyított darabjai. Gondolatot hordoznak, meggyőznek, esztétikai örömet keltenek, amikor gyönyörködve bennük vallatjuk az alkotásokat. Gondolataink többnyire kérdések formájában fogalmazódnak meg. Középpontjukban mindig az Ember áll, aki sajátos látásmódjával, sugárzó erejével megfogalmazza látomásait. Őt szeretném bemutatni: az embert, a gondolkodót, a művészt, aki alkotásaival izgalmasan széppé teszi, ünneppé varázsolja az itt levő közösség és ide látogató vendégek perceit, óráit, és akikben ez az élmény évekig, talán életük végéig él tovább. Életvitele, műveltsége, tehetsége és akaratereje a fedezet arra, hogy festészetét ma már így minősítik: egyetemes és magyar. Életpályája a Bács-Kiskun megyei Miskéhez kötődik. Őseinek szülőhelye, Tóth Menyhértnek élettere e község. A falu legszélső házainak egyikében nevelkedik, serdül fel. Paraszti környezete nem tudja kellően kamatoztatni munkáját testi gyengesége miatt. Fogékony szelleme és lappangó tehetsége kikényszeríti e zárt közösségből. Szobafestőinasként tanul. A színek, a falfelületek újjávarázsolása „örömforrás” és fájdalmat termő alkalom. A téli foktői templom festése közben a fagy megbénította lábában a vér útját. Ez újabb lökést ad a pályaív alakulásához. Pártfogói segítségével a főiskolára kerül; Vaszary mester tanítványa lesz. Tőle tanulja meg a mesterség fortélyát, az alkotómunka örömét, s a valóság kötelező erejét; vagyis azt, ami a művészet esszenciája. Az embertelen környezetben egyetlen értője és éltetője a Mestere. Látja, hiszi, érzi benne a tehetséget, a sebezhető embert, akit társai és környezete kiközösítenek. Nem volt annak a kornak kívánatos a parasztfiú, aki zárkózottsággal, némasággal dacolt a gúnnyal, az értetlenséggel. Visszavonulásra késztették az emberalázó konfliktusok. Miske paraszti környezete befogadja. Mint a mitológiai Antheusnak, a föld ad neki erőt újra és újra. Földművelővé lesz. Paprikát, majoránnát termel, miközben kifesti a falusi házakat és tanyai lakodalmakban harmonikázik. A föld megteremti eledelét; a szobafestés forintjaiból összegyűjtött kis tőkéje a papír, a festék, a vászon árát fedezi. Nappal kétkezi munkát végez, éjszakái képteremtő művészetével telítődnek meg. 1941-ben Budapesten a Műbarát kiállítóhelyiségben mutatkozik be alkotásaival. Bár Elek Artúr kritikája elismeri művészi talentumát, az élet mégis a kétkezi munkához való visszatérésre kényszeríti. A természettel és az azt formáló emberekkel, egy meglehetősen zárt közösség tagjaival való kapcsolata gazdaggá és sokszálúvá teljesedik. A gondolatok, a tettek, az alkotást kiváltó erő e kettős, mélyre eresztett gyökérből táplálkoznak. A házat körülölelővadvizek, a bennük élő emberek és állatok kapcsolatát megörökítő képek mellett az emberi alakokat öltő állatok misztikus figurái népesítik be vásznait, amelyek a kozmikus gondolatokat hordozó művekben teljesednek ki. Képeinek színvilága is sajátos pályát ível át. A főiskola éveiben (1930—36) feketére feketével fest, majd a meleg barnákra épülő (kubista) képeit felváltja a tónusokban gazdag színtartományok használatával életre álmodott expresszív művek láncolata: azután megjelenik fehér alapon a színek gazdag skálája, amely már előkészítője „a fehér korszakának”. íme az életút, amelynek hatalmasra táguló zárókőre a művészi kiteljesedés. Illő folytatni néhány lényeges gondolattal. A felfedezés, elismerés, értékelés bár későn érkezett, termékeny éveket hozott Tóth Menyhért számára. Hódmezővásárhelyre 1964-ben kiállításra hívják meg a Tornyai János Múzeumba, az alföldi festészet középpontjába. 1968-ban Miske és Kalocsa állítja ki alkotásait. 1969-ben Budapesten, 85
