Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 12. szám - MŰHELY - Katona Imre: Hallották-e hírét?… (Újonnan megjelent magyar nyelvű népköltési gyűjtemények Jugoszláviában)
melynek során 10 falu 185 énekesétől 660 népdalt vett magnóra. (Ezek javát, ill. az epikus jellegű alkotásokat is megkapjuk e vaskos kötetben.) E 208 balladaféle mind első közlés, hiteles, fonetikus szöveg- és — Bodor Anikó jóvoltából — hasonló dallamlejegyzésben, ill. rendszerezve. Műfaji szempontból a pásztornóták, betyárdalok, a különféle balladák és ponyvahistóriák dominálnak, de találunk szép rabénekeket és egyéb, vegyes jellegű alkotásokat is. Burány Béla szemlélete is inkább szociológiai: . .a napjainkban még fellelhető elbeszélő népdalanyag bemutatásának szinte a keresztmetszetét követve a határértékekig”, mindent közzétesz (429). Bár a klasszikus népballadákra láthatólag nagyobb gonddal ügyelt és gyakrabban is kérdezett rá, számos „kétes” esztétikai értékű, de abszolút hiteles szöveget (és dallamot) kapunk, némelyiket a jegyzetekben; gyakori a töredék, a vegyes, zilált alkotás. Mindig közli a spontán megjegyzéseket is, melyek között sok a bizonytalan tudásra árulkodó szöveg! A balladák tipológiai (szöveg-) rendben következnek, de külön van dallamrendszerezés és mutató is, ez utóbbi a legújabb, legkorszerűbb elveket követi. Számunkra maguk a szövegek az értékesebbek és fontosabbak ezúttal: szerepelnek köztük ritkaságok (Három árva, Fehér László stb.) és sok minden más típus is. A szerző az újkori helyi gyilkosságtörténetek egyik legjobb ismerője, Kalapis Zoltánnal együtt nem is egynek kinyomozta a valós hátterét; más balladákat viszont a bőséges jegyzetekben jugoszláviai és magyarországi változatokkal vet össze. Neki is gyönge pontja, hogy nem vonja be az összes jugoszláviai balladakiadványt, pedig ezekre aztán igazán nem lehet mondani — amivel egyébként gyakran érvelnek —, hogy nem lehet őket megszerezni! Burány Béla is megállapítja, hogy a régi stílus már csak az öregek ajkán él, sőt maga az egész műfaj is kihalóban van; sürgető és ő sürgeti is a gyűjtést. A balladák életére vonatkozólag sok fontos megfigyelést tesz, bár ezeket nem mindig összegezi (pl. kisebb jegyzéket készít a legnépszerűbb balladákról); észleli a balladák visszatanulásának folyamatát (a rádió, tv, iskola és más források egyaránt feléleszthetik az éneklő kedvet). Minden sorából látszik, hogy hatalmas anyagismerettel rendelkező szakemberről van dolgunk. Igazán csak az ellentmondás ördögének engedek, amikor leírom, hogy egy-két apró dolgokban szerzőnk mégis téved, ezek közül talán egy némileg fontosabb: a 452. old. 45—46. jegyzetében a Kuruc partja megfejtéséül azt olvashatjuk, hogy a T/szdnak Rákóczi idejében volt kuruc és labanc partja, ám ez így nem más, mint puszta romantika! Kálmány Lajos Szeged népe III. kötetének 19—20. oldalán olvashatjuk a „megfejtést”, vagyis az eredeti, még el nem torzított alakot: ez bizony a Szentesnél Tiszába torkolló Kurco folyó. A megfejtés annál kézenfekvőbb lett volna, hiszen ugyanabban a balladatípusban fordul elő, melyet Burány Béla is gyűjtött! Még egy aprócska tanács: jeles gyűjtőnk és kutatónk ne rövidítse nevét B. B.-nek, mert aki nem ismeri, könnyen összetévesztheti Bartók Bélával, akinek mindenképpen méltó utóda! Burány Béla megfogalmazza saját jövőbeli programját, melyet csak helyeselni lehet és mindenkinek támogatnia kell: „egy vidék népdalanyagának feltárása... Egy ilyen jellegű gyűjtőmunka soha nem lehet befejezett. Ez sem az.” (431. old). 83
