Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: Fülöpszállás szerepkereső értelmisége
hető az az idő, ami egy-egy embernek rendelkezésére áll ahhoz, hogy tevékenysége tartalmát is kedve szerint válassza meg. Ebből kell jutni a művelődésre, kultúrára is, hiszen az értelmiségi létforma egyik elhanyagolhatatlan elemének tartjuk ezeket. A kultúra dolgairól beszélgetvén, Fülöpszálláson, de másutt is elsősoron a lehetőségek hiányát, vagy szűkebb voltát szokták emlegetni. És ez sok tekintetben igaz is. Kétségtelen, hogy Budapesten ötvennél több mozi játszik filmeket, Miskolcon is vagy tíz, Fülöpszálláson meg csak egy, az se mindennap. Tény az is, hogy Budapesten tíz-valahány színház műsorából lehet válogatni, Kecskeméten is rendszeresen játszik a színház, Fülöpszálláson meg már évek óta a Déryné Színház (Népszínház) sem fordult meg. És a tényeket lehetne még sorolni tovább. Mégis, fel kell figyelni némely furcsaságra. Csaknem valamennyi beszélgetésben, ahol egyáltalán szó esett a kultúra dolgairól, eléggé sztereotip módon elkezdődött a „hiánylista” felsorolása. És fel soroltatott a színház, hangverseny, múzeum sztereotip szentháromsága. Már önmagában az is megkérdőjelezhető, hogy e felsorolás valóban ilyen általános hiányérzetet jelent-e? Statisztikákból és mindenféle felmérésekből tudjuk, hogy a nagyvárosokban, ahol pedig volna rá mód, az értelmiségieknek korántsem akkora hányada jár színházba, hangversenyre, múzeumba, mint amilyen arányban ezt a fülöpszállásiak hiányként megfogalmazták. Egyikük maga is fölvázolta ezt a kérdőjelet: „Bár városon se mindenki él a lehetőségekkel, így megvan a vágy, az igény, lehet, ha odajutnánk, mi se használnánk ki.” Másfelől joggal kérdezhetjük azt is, vajon csak a felsoroltak jelentik a kultúrát? Mért nem említődik a fontos kulturális tevékenységek sorában az olvasás, holott manapság már Fülöpszálláson is könnyen lehet könyvhöz, folyóirathoz hozzájutni? És a hangversenyt olyannyira hiányolok lakásában miért nem találni lemezjátszót, használatban levő lemezjátszót lemezekkel? Hogy nem anyagi okból, az biztos. Vajon nem arról van-e szó, hogy a sztereotip hiánylista felsorolása voltaképpen önigazolásul szolgál? A köztudatba, hála ezirányú propagandánknak, mélyen beivódott már, hogy a kultúrával illik jó viszonyban lenni. A gyakorlatban a dolog korántsem ilyen egyértelmű. Messze vezetne, és végképp nem ennek az írásnak a keretei közé tartozik annak elemzése, miért alakult úgy, hogy Magyarországon eléggé széles értelmiségi és nemértelmiségi rétegek kultúrához való viszonya még felszínes, gyökértelen. Elegendő itt annak leszögezése, hogy ez természetesen Fülöpszálláson is így van; a különbség legfeljebb az, hogy itt — s más falukban, kisvárosokban is — a kulturális igények nem túl erős voltának jó fedő-ideológiájául kínálkozik a lehetőségek korlátozottságának említése. Hasonlóképpen sztereotip módon emlegették sokan a tágabb közösség, a falu kulturális igénytelenségét is. Arról beszéltek, hogy nem lehet színvonalas műsort hozni a kultúrházba, nem lehet igazán nívós előadást, ismeretterjesztő előadást rendezni, mert nem jönnek el rá az emberek. Mintha elfeledkeznének arról, hogy az igényeket felkelteni, ébrentartani éppen a falu értelmiségének kellene. A falu népének igénytelenségét változhatatlan sorscsapásnak tekintik, holott éppen ők azok, akik változtatni tudnának, és akiknek változtatni kellene. De, mint láttuk, hajlamosak saját, a szükségesnél jobban beszűkült kulturális magatartásaik okait is a valóságosnál inkább, rajtuk kívülálló tényezőkben keresni; éppígy a megoldásokat is másunnan, kívülről várják. Jellemző erre, ahogyan az új kultúrház igazgatójáról beszéltek. Reménykedőn, bizakodva. Örömmel regisztrálták, hogy dinamikus, jóképességű, valamit akaró ember került a faluba. S azt várják tőle, hogy rövidesen pezsgő, élénk, érdekes kulturális életet fog teremteni. „Most majd megváltozik a dolog. Bízunk benne, hogy lesznek olyan műsorok is, amire nekünk is érdemes elmenni.” Tőle, ettől az egy embertől 38
