Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: Fülöpszállás szerepkereső értelmisége

3. A szakma — követelmények és lehetőségek

Lássuk először is, milyen követelményeket támaszt Fülöpszállás egy értelmiségi szak- májú emberrel szemben.

Nem lehet egységes megfogalmazást adni. A különböző munkahelyek nagyon különböző szakmai követelményeket jelentenek jellegükben és szintjükben is. Van olyan munkakör, ahol jószerint az egyszer már megszerzett ismeretek egyszerű működtetésére sem nagyon van szükség. A feladat csupán másutt hozott döntések és elhatározások végrehajtása. Tulajdonképpen minden olyan munkahelyen így van ez, amelyik nem önálló egység. Amelyiknek központi telephelye más helységben van. Valami okból következően úgy gondolták, hogy a „kirendeltség” élére felsőbb fokú végzettségű szakember kell, a tényleges mindennapi szakmai munka színvonala azonban — mint egyikük megfogalmazta — „nem haladja meg egy közepesen végzett szakmunkás szintjét”. Nem hozhatnak szakmai jellegű kérdésekben döntéseket, nem kell — és sok esetben nem is szabad — megoldaniuk szakmai problémákat. Ez a központ feladata. Az ő dolguk csupán a végrehajtás, az irányítás, az ellenőrzés; a jobb esetben középszintű menedzseri, de semmi esetre sem szakemberi feladatokat kell ellátniuk.

A munkahelyek egy másik típusa az egyszer megszerzett ismeretek alkalmazását követeli meg. Mozgatni-mozgósítani kell az ismereteket, esetleg helyi konkrét körülményekre adaptálni. Az agronómusok, pedagógusok, a tanácsi dolgozók, egészség- ügyiek többségének munkája ilyen. Ez tehát már valóban értelmiségi szintű, stabil, bármikor mozgósítható ismeretanyagot követel. A következő típus alig különíthető el az előzőtől. Jellemzője az, hogy a munkavégzésben nem elegendő az egyszer megszerzett ismeretanyag, hanem annak folyamatos felfrissítésére, naprakésszé tételére van szükség. A szakma újabb eredményeit, a munkát behatároló újabb rendelkezéseket és utasításokat ismerni, s így folyamatosan elsajátítani kell. Ilyen munkahelyek is elsősorban az előbb felsorolt kategóriákban találhatók. Itt tehát a követelmény már nem egyszerűen a meglevő ismeretek mobilizálása, hanem folyamatos fejlesztése, „karbantartása” is.

És ezzel tulajdonképpen a falusi értelmiséggel szemben támasztott követelmények skálája lezárul. Olyan munkahely, ahol valamiféle alkotás, kísérletezés, új ismeretek létrehozása követelmény volna, Fülöpszálláson nincs. Vannak természetesen emberek, akik számára belső szükséglet a szellemi önkifejezés eme legmagasabb formája is. Ez azonban nem intézményesül követelménnyé, nincsenek meg az alkotó munka intézményes feltételei, szervezeti keretei sem. Itt már a lehetőségek birodalmába jutottunk.

Az első típusú, voltaképpen nem-értelmiségi munkák végzésére természetesen adottak a lehetőségek. A kérdés itt voltaképpen az, hogy van-e módja az ilyen munkakörbe kényszerülő értelmiségieknek a tőlük megkívánt és elvárható szellemi szint fenntartására-megőrzésére? A munkán kívül — például művelődésben, szórakozásban, kulturálódásban — bizonyára van. A szakmában jóval kevésbé. „Cél nélkül nekilátni szakirodalmat bújni? Nem sok értelme van. Ha nem gyakorolom, akkor addig tart, amíg elolvasom.” S ennek a helyzetnek az egyéni életsorsra vonatkozó távolabbi kihatása is van: „Már nem is tudnék másfelé menni, szinte behozhatatlan hátrányban vagyok szakmailag." A nem-fejlődés, a követelmények hiánya, az életút kényszerpályáját is magával hozza. S a kényszerpálya visszahat a gondolkodásmódra is, segítve megteremteni a szituáció ideológiáját: , Annak hogy ittmaradtam, annak bizonyos igénytelenség volt az oka. Jobb törpék közt óriásnak lenni, mint óriások között törpének. Maradtam.” (Meg kell jegyeznem, hogy a fentieket a falu egyik legrokonszenvesebb és legokosabb embere mondta el a beszélgetés során, aki csak annyit tett, hogy fel36