Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 12. szám - Nádudvari Anna: Szerelmeslevelek (elbeszélés)
NÁDUDVARI ANNA SZERELMESLEVELEK A nyárikonyhában mosakodott meg Irén, tetőtől talpig. Becsukta az ajtót, a kisablakra is ráhúzta a napsugár lyuggatta függönyt. Félhomály, fülledt,fojtós meleg lett az apró helyiségben. Keverte a fazékból a forró, a vödörből a hideg vizet. Először derékig mosdott, majd a sámlira tett lavórba emelte a lábait. Az így elhasznált vizet az udvarra öntötte, napos részre, az árnyékból nehezen szárad fel. új vizet kevert, ebije lilaszemcsés fertőtlenítőt szórt és fölé guggolt. Túl sok fertőtlenítőt tett, figyel te aztán mikor nincs az anyja az udvaron, ha előtte loccsantja ki azt a sötét vizet, még azt hiszi valami betegsége van vagy valamit „tesz magával”. Pedig talán csak túlzott tisztaságmániából használta néha a fertőtlenítőt. Elmosod már a bőröd, mondta az anyja úgyis a mindennapos alapos mosakodásra. Hogy a fogát sikál- gatta, azt meg aztán tiszta bolondériának tartotta. Ha férjnél lenne, persze nem tennének megjegyzést a szokásaira. De így, hiába huszonhét éves, hiába végzett egyetemet, semmi, de semmi tekintélye. Ha oktatták, óvták, mint valami gyámoltalanságot, néha felcsattant, hiszen már akár három gyereke is lehetne, azokról is gondoskodnia kéne. A sárga, kézzel festett mintájú vászonruhája közben száradt az udvaron két fa közé húzott kötélen. Vállfán. No, ez megint, ruhát vállfán szárítani. Mintha csak a vasalást akarná megspórolni. Ezt a ruhát az üzletben ráigazították, pár nap múlva mehetett érte. így még sohasem vásárolt, nem is nagyon tudta, hogy van ilyen, különösen nyári ruhánál nem gondolta volna, hogy az alakjához igazítják még ott, ahol vette. Igaz, nagyon elegáns, drága bolt volt. Ctt aztán nem kellett sorbaállni, bosszankodni, hogy ügyet sem vetnek rá, inkább az zavarta, hogy rendesen szét sem nézhetett, mindjárt jöttek megkérdezni, mit óhajt, később többen is körülvették, miután fizetett utánaszóltak, szolgálhatnak-e még valamivel. Az hiányzott volna, nyolcszázharminc forintos ruha mellé még valami. Valószínűleg meg sem veszi, ha jó előre tudja milyen drága, de a kirakatban, amely becsábította, nem voltak árcédulák. Nem bánta meg azért a vételt, jó ruha, a szüleitől is mindig azt hallotta, az a drága, ami olcsó. Mert vacak, s kis használat után dobhatja el az ember, addig sincs sok öröme benne. Nahát neki gyerekkorában jó tartós dolgokat vettek, s nagyokat, hogy ki ne nője, ha már olyan sokáig tartanak. Vásárlásnál tapogatták a cipőt, hol van benne a lába ujja, s jóval hátrább kellett lennie, mint a cipő orra, a hosszú, széles kabátokban úgy nézett ki, akár egy kis medve. Várni kellett, amíg az anyja ünneplőt vesz. Még mindig kendővel köti a fejét. A buszmegállóban nem találtak senkit, s busz sem indult a közeljövőben. Megváltozott a menetrend, jön a nyár, erre nem gondoltak. Most már nem is úgynevezett csinált út,hanem aszfaltozott út vezetett át a falun. Egymás után húztak el rajta a személykocsik. Kicsit odébb mentek, s Irén az út szélére állva integetni kezdett. Persze vasárnap, a legtöbb autó tele volt, a szűkebb családon kívül sokban látszottak fejkendős nagymamák, kalapos nagypapák. Aki meg egyedül ült mutatta, csak ide megy a közeibe, vagy fordul valamelyik ke- resztútra. Irént nem zavarta, amiért látják az utcánjárók, hogy autót stoppol. Őt már nem sokan ismerik a több mint ötezer lakosú nagyközségben. Tizenhárom éve, hogy csak szünidőben vagy néha hétvégén látogat haza. Az anyja pedig nem tudta, hogy autót megállítani esetleg valami elítélendő cselekedet lehet. Az ő idejében, ha mentek a határba dolgozni, gyalog a több kilométeres úton, csakis emberségesnek számított az a szekeres, aki felvette őket. Hamarosan csak megállt egy kocsi. Tőlük elég messze sikerült fékeznie, Irén nem is volt biztos benne, őrá vár-e? Odaszaladt, közben a csomagjai kétoldalt verték a lábaszárát. — A városba tetszik menni? |aj, el tetszene vinni? Nem megy busz, a legközelebbivei csak az éjszakai vonatot érném el. A férfi türelmesen hallgatta, s kivárta azt is, míg Irén anyja odajött. Találkozáskor, vagy búcsúzáskor mindig megcsókolták egymást. Irén anyja apró, gyors csókokkal szerette borítani lánya egyik arcát, Irén viszont már arra szokott, hogy előbb egyik, majd a másik arcára cuppantson egyet valakinek. Hol így sikerült nekik, hol amúgy. Az út mentén nem kevés emeletes ház, de legalábbis nagyobb, masszívabb épület, mint a hagyományos falusi házak, látszott. A tanácsházát most is állványsorok vették körül, minden évben tatarozták, ragyogott is szünet nélkül, akár egy ékszerdoboz. — A városunk focicsapatában játszik a fiam. Megnéztem a meccset. Ők már előrementek busszal. Legalább nézzem. Fiatal koromban mindenben benne voltam. Sport, az jelentette az életemet. Mostanra csak a paragrafusok maradtak, az is sport. — Egy munka, sport? — Nem kell begörcsölni. Messzire megy? 13
