Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 12. szám - Jánosy István: Hódolat Horatiusnak, Sokszor vágyódom, A zene (versek)
SOKSZOR VÁGYÓDOM Sokszor vágyódom holt apám után én, ha mindent itt is kéne hagynom, és átlépnem a betonfalon, ha a végén nem jönne új életre ébredés csak az Egészben valami remegés, ha csak a levelek zizegését élném, s álomként szunyna bennem a kevés, mire még emlékszem: testvéri szép lény néhány, ki e Létben közel került: mint szelíd szomszéd lomb, s midőn elült minden küzdés: orgonaszagú éjbe megpöndül halkan a szférák zenéje, s történéstelen, szélfodrozta estben fölködlik messze a nememberarcú Isten. (Gyenes 77. okt. 20.) A ZENE (Dániel Aurél mesélte el) A muzsika a cirkusz lelke. A zene szervezi a produkciót, kristályosítja a káoszt félelemmel űzi el a félelmet. Fönn négy emelet magasban két trapézon két gyufaszál-alak: fiú, lány leng, halálvarázzsal csókolózik. A lány szakozik a légben, kezét elkapja a fiú. Nincs alattuk háló. Úgy húzd azt a piheszál-vékony hegedűszólót, hajszáit se véts, mert akkor kiesnek a ritmusból, s lezuhannak. A zene a végső felelősség. Megvadultak a tigrisek, berohantak a porondra. Száguldtak össze-vissza, üvöltve egymást harapták. Lentről a zenekar pódiumára lépcső vezet föl, azon táncolnak le s föl a görlök, s most nem volt elrekesztve — feledékenység! Bármikor felrohanhatnak a bestiák! Úgy húzd, hogy megcsöndesüljenek! A zene a végső szelídítő. 11
