Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 11. szám - SZEMLE - Fehér Zoltán: Hagymások krónikája
zés figyelt föl. Rosszízű, ám költséges önreklámozásai voltak ezek egy-egy téesz vezetőinek rendszerint valamilyen évforduló kapcsán, történeti feldolgozásuk pedig rendkívül alacsony színvonalat képviselt. Halász Péter és Loós Gyöngyi közös műve nem tartozik ezek sorába. A témát sokoldalúan megragadó logikus szerkesztés, a gazdag tényanyag és az olvasmányos stílus a műfaj legjobbjai közé emeli a könyvet. A szerzőpár egy átlagosnál hatékonyabban és eredményesebben gazdálkodó szövetkezetei mutat be, amelynek épp emiatt „társadalmi és gazdasági problémái is az átlagost meghaladó szinten jelentkeztek.” Makó hagymásainak az innen való Erdei Ferenc szerzett nevet az irodalomban méltán, hisz itt nem pusztán a jó természeti adottságok — a kiváló öntéstalaj, a napsütéses órák nagy száma —, hanem egy folyton újat kereső, vállalkozó kedvű, a paraszti „dolgot” szakmunkává nemesítő földműves társadalom élt, amelynek tagjai — Féja Géza szavaival — „nem süppedhettek bele a szemtermelő tempós életébe, s az értékesítésnél össze kellett szedniük egész szellemi erejüket is.” A makói társadalom mobilitásának legfontosabb feltétele az volt, hogy itt nem létezett nagybirtok, „de még nagyobb parasztgazdaságok sem alakultak ki.” A meghatározó társadalmi mozgást törpebirtokos-bérlő réteg végezte. Őket sújtotta legjobban a válság, ők vártak legtöbbet a 30-as években a hagymaszövetkezettől. A kérészéletű, különböző indíttatású szövetkezeti társulások a múlt század vége óta lassanként létrehoztak egy „határozott, politikai tapasztalatokkal rendelkező és a szövetkezeti kérdések iránt is fogékony cso- port”-ot. A felszabadulás utáni földosztáskor az igénylőknek csak kétharmadát elégítették ki, tovább szaporítva az 1—2 holdas birtokosok számát, emiatt aztán ezek, valamint a föld nélkül maradt agrárproletárok továbbra is részesműveléssel és haszon- bérlettel igyekeztek biztosítani megélhetésüket. A város szövetkezeti hagyományait ismerve nem csodálkozhatunk azon, hogy már 1945 májusában létrejött a Hagymakertészek Termelő, Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezete, 1946-ban pedig megalakult a Földművesszövetkezet. 1948-bangombamódra szaporodtak a földbérlő szövetkezetek, s a hivatalos szervek már kezdték szorgalmazni, hogy mielőbb tsz-szé alakuljanak. ^ Az Erdei által a 60-as évek elején bemutatott Úttörő Termelőszövetkezet — amelyről a könyv tulajdonképpen szól — 1949. febr. 23-án jött létre hivatalosan. Ettől az időponttól bőven áll forrás a szerzők rendelkezésére. Nagy biztonsággal emelik ki a korabeli sajtó sablonfordulataiból a helyzetet valóban tükröző mondatokat. „Olyanok voltak a bajban, mint 13 testvér” — olvassuk az alapítókról. Vagy máshol: „Csak a kezdet volt nehéz, hiszen a fejadagunk sem volt meg, zsírja tán egyikünknek sem volt odahaza.” Máshol megszólaltatják azokat, akik még élnek a régi gárdából, mint pl. Bíró Sándort, az egykori elnököt. „1952-ben láttam, hogy ha adunk a tagoknak jövedelmet,azértfelelősségre vonnak. Ha nem adunk, akkor jövőre nem lesznek tagjaink, akik dolgoznak.” S ma szinte hihetetlen, amit egy Rákosihoz írt levélben olvasunk. „Tagjaink 2 hét óta megállás nélkül aratnak kézi erővel. A gépállomás ezalatt 20 kh-at vágott le. Egyetlen üzemképes aratógépet sem biztosított az aratáshoz.” Az erőszakos módszerekkel felduzzasztott létszámú és területű téesz munkamorálja megromlott. Fokozta a bajokat a kötelező előírásokkal történő irányítás. „Az Úttörő földjein akkora a gyom, hogy a borjú is elvész benne” — mondták akkor. A hibák ellenére sem oszlott föl a gazdaság sem 1953-ban, sem 1956-ban, amikor erre leginkább lett volna lehetőség, sőt 1953 második felétől kezdődik az Úttörő felfelé ívelő szakasza .amelyet csak rövid időre tör meg az 1971-es tavaszi árvíz. A könyv nem szépíti meg az elmúlt három évtized történetét Föltárja azokat az okokat, amelyek a munkamorál romlását, a táppénzcsalást, a névtelen levelek írását, a tettlegességig fajuló nézeteltéréseket előidézték, s azt sugallja, hogy a táblázatokban, grafikonokban, kimutatott forintban, métermázsában mérhető fejlődés mögött is az embert lássuk, a makói hagymásokat, akik az Úttörőben harminc év alatt mégiscsak újfajta közösséggé szerveződtek értelemben és lélekben is. (Kossuth Könyvkiadó 1978) FEHÉR ZOLTÁN 96
