Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 11. szám - Csoóri Sándor: Trágárság s ibolyatűz, Újkori Naphimnusz, Mire vége a napnak (versek)
CSOÓRI SÁNDOR TRÁGÁRSÁG S IBOLYATŰZ Most, most, amikor már lemondtak rólad, amikor már távozásodat is megszerették s dülöngélni látnak az esők mögött, most, most, amikor már üresnek látszik mellkasod, mint faluszéli ház, honnét az élők sorra kihaltak, a sárban köröskörül tyúklábak emléke s az égen sasoké, most, most, amikor a kétségbeesett bűnözők helyett simára lenyalt bűnözők kerülgetnek s a kerti ünnepélyek elpuhult szavaival szólnak hozzád, most, most, amikor meghalni már magad helyett is nehéz lenne, odacsapódhatnál újra a bátor őrültekhez, akik bokrokat, nőket szájoncsókolnak váratlanul, csak mert tavasz van, csak mert a méhek aranykort ígérnek a fakó testnek s feszeng valami baljós kihívás a földben trágárság s ibolyatűz a szemközti szemekben. ÚJKORI NAPHIMNUSZ Édes Nap, jobb vagy hozzám, mint a szeretőim, a hajuk cigaretta-szagú és sose irgalmaznak, mindig vetetnek velem valamit, mintha az élet csupán az engedményes áruk piaca volna: szoknyáké, sálaké, összecsukható, karcsú esernyőké s korai hóvirágé, amikor még nagykabátban a város. És reggeltől estig arra várnak, hogy cirógassam is őket, mint elkényeztetett, borús macskafajtát — Te pedig hívatlanul is eljössz értem, eljössz az egymásradobált háztetők között bukdácsolva, akárha koporsó-raktáron kellene átvergődnöd s kiülsz velem a dombra folytatni életedet, hadd lássanak bennünket együtt a fák, házmesterek, csellengő, bolond rigók, egymás lélegzetének májusában hadd lássanak.
