Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 10. szám - SZEMLE - Vasy Géza: Görömbei András: Sinka István
egy rendkívül küzdelmes és magányos élet áll mögötte. S ennek az életútnak a sajátosságai határozták meg további költői útját. A tehetséges gyerek csak elemi iskolába járhatott, s hiába bízott tehetségében, a nehéz paraszti, majd pásztormunka lett az életformája. Autodidaktának kellett lennie olyan körülmények között, amelyek semmi lehetőséget nem adtak az önképzésre. Az édesanyjától kapott Biblia, a kisbárányért cserébe vásárolt Petőfi-kötet, majd később Tolsztoj voltak a tanítói. „Sinka olyan hátránnyal indult — írja Görömbei András —, hogy negyven esztedős korában már nem volt ereje és türelme az európai kultúra másokéval egyenértékű befogadására. Két útja volt, vagy feltétel nélkül bízni önmagában, ösztönös tehetségében, s a legegyszerűbb — népköltészeti — esztétikai értékeket tökéletesíteni művészetében. vagy föladni a sorsfordító küldetést. Az előbbit választotta, nagy hivatástudata erre ösztönözte.” gazság van ebben a Féja Géza nézeteit továbbépítő gondolatban. Ám úgy vélem, Sinka fő tévedése, korlátja nem az volt, hogy megmaradt a népköltészeti jelleg mellett, hogy ösztönös költő maradt. Ez inkább erénye. Hiszen fölismerte, hogy csak saját élményvilágát és ezt is csak az élményvilággal legközvetlenebbül összeforrott művészi eszközökkel tudja megjeleníteni. Az elesett, megnyomorított szegény nép sorsa, mint téma, Sinka egyetlen, tudatosan, felelősen vállalt témája, Ez a téma számára csak a nép- költészet formái segítségével volt megközelíthető, de e formák kiválasztása, alkalmazása is a művészi tudatosságra vall. Újszerű és másokat is ösztönző hatású pedig azért lehetett mindez, mert a népköltészetnek a látomásosabb, mítiku- sabb sajátosságai, az úgynevezett népi szürrealizmust emelte be a műköltészetbe. Bonyolultabb a helyzet, ha nem a formakincset, hanem azt a világképet vizsgáljuk, amely a népréteget és művészetét jellemzi. Ha babonás, mitikus elemekről van szó, Sinka csak kritikusan azonosul e világképpel. De ha a történelem, a társadalom kérdéseiről van szó, nem képes erre a kritikára. S ez a korlátja. A huszadik század rendkívül bonyolult viszonyai között, s éppen a harmincas évek irodalmi és politikai életébe bekapcsolódva, a minden politikai és elméleti iskolázottság nélküli költő elveszti tájékozódási képességét. Az általa és néprétege által élt anakronisztikusán primitív életforma világképét közvetlenül próbálta illeszteni a fővárosi értelmiség sokarcú és ellentmondásos világképeihez, s ez törvényszerűen kudarchoz vezetett. Ezért Sinka első pályaszakaszában is akkor igazán jelentős és eredeti, amikor az emlékeit írja, s az emlékidézéssel vádol. Ha közvetlenül próbál vádolni, majd mindig eltorzul mondandója. Jól példázza ezt önéletírása, a Fekete bojtár vallomásai, amely éppen ennek a vádoló vonulatnak a félresiklásai miatt kiadhatatlan. Pedig nélkülük rendkívül értékes mű lenne. Az egyes műveket elemezve, s az egész életművet summázva Görömbei András ugyanerre a megállapításra jut. Biztos kézzel teremt rendet az életmű jeles és múlandó értékei között is. Jó érzékkel hívja fel a figyelmet Sinka maradandó értékű, de alig ismert elbeszéléseire. Jól írja le a költő alkotómódszerét, felhasznált költői eszközeit. .. Amit mégis okkal hiányolni lehet, az néhány fontos versnek a részletesebb, gazdagabb elemzése. S jó lett volna dokumentálni azt a hatást is, amelyet Sinka a felszabadulás utáni lírára gyakorolt. Hiszen ennek elemzése is elősegíthette volna a monográfia célkitűzéseit: Sinka irodalom- történeti helyének kijelölését, s a máig tartó költői hatás „titkainak” a megfejtését. Ugyanakkor ez az összehasonlítás talán világosabbá tehette volna Sinka művészi hibáinak jellegét, korszerűség és korszerűtlenség keveredését, főleg az 1945 utáni szakaszban, amikor a fiatalabb nemzedék továbblépett és — Sinka eredményeire is építve — nagyszabású lírai forradalmat hajtott végre. Sinka az ötvenes években nemcsak a publikálástól, de e lírai forradalomtól is elszakadt, így igazán megújulni sem tudott. Ha van is munkáiban önismétlés, inkább az önklasszicizálódásra, az élettapasztalatok végső számbavételére figyelhetünk most utólag. Utolsó nagyszabású művei, a Mesterek uccája és a Szigetek könyve azonban nemcsak a keletkezés után sok évvel történő megjelenés miatt nem lehettek igazi irodalmi szenzációk, hanem azért sem, mert már megírásuk idején is líránk félmúltjának és Sinka ön- klasszicizálódásának voltak a tükrei. VASY GÉZA 89
