Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 10. szám - MŰHELY - Gál István: Babits és az orosz irodalom

is bágyadt, látszólag hanyag, a szálakat nem köti el, a mű szinte befejezetlen, mint maga az élet, vagy egy rögtönzött rajz. Ebben a befejezetlenségben mégis nagy és titkos művészet van.”

Legmegrázóbb olvasmánya életében, ezt még halálos ágyán is emlegette, a Bűn és bűnhődés volt. Dosztojevszkij emberismerete és alakformálása mintakép maradt számára, még a 30-as évek új nyugati lélektani regényeit is hozzá mérte. 1936-ban a budapesti rádióban előadást tartott róla, ebből idézzük az alábbi részleteket:

„Dosztojevszkij első regénye, a Szegény emberek, abban a korban jelent meg, amikor az európai írók először kezdtek rájönni, hogy a romantika meghalt. Oroszországban talán előbb meghalt, mint akárhol másutt. Az orosz irodalom már szinte a reálizmus jegyében született, s kevesebb költői hagyománnyal terhelve, elfogulatlanabbul átadhatta magát a valóság szigorú megfigyelésének s cicomátlan ábrázolásának, mint a többi európai literatúra. Fölfedezte a szenvedést! És fölfedezte az orosz nép lelkét, magát a mély, egyszerű, tiszta ős emberi lelket, a fegyenceknek és «gonosztevőknek» lelkében, akiket a rabságban megismert. Úgy érezte, hogy gyökerében senki sem gonosztevő. Csak a viszonyok tesznek azzá, a kultúra romboló hatalma. De a szenvedés megtisztítja az embert, megmutatja eredendő jóságát. S talán a megszenvedett bűnösök fogják megváltani a világot! Talán maga a szenvedő orosz nép, a legmélyebb s kultúrától még szűz egyszerűség hordozója. Dosztojevszkijnek messiási álmai voltak, magát az orosz népet látta Messiásnak.”

„Másik regénye, mely egy év múlva követte ezt, a Félkegyelmű, sokkal kevésbé kitűnő alkotás. Első fele drámaian szerkesztett, a második viszont nyújtott és széteső. Messiánizmusa a hős alakjában megtestesülve, túlságosan kimondott és tolakodó.

De micsoda alakok itt is! Mily sötét mélységei a léleknek, a jóság és szadizmus végleteiben! Micsoda különös, izgatott levegője az elbeszélésnek! Ez valóban az író beteges egyéniségéből látszik eredni: de éppen ez az, ami a Nyugat irodalmára olyan rendkívül szuggesztív hatást tett. Magyarország legintelligensebb olvasói között sem volt népszerűbb író Dosztojevszkijnél. Azóta sok minden megváltozott, s a Dosztojevszkij Oroszországa is a múlté már. De a művészet, mely független tértől és időtől, s az a minden emberi szenvedéssel együtt szenvedő mélységesen keresztényi érzés, mely e művészetben kifejezést talált, aligha lesz valaha a múlté, míg az emberi kultúra élni fog.”

A legnagyobb orosz írónak, de írónál is többnek, valóságos prófétának Tolsztojt tartotta. Élete nagy válságain hozzá tért vissza, őt idézte, őt csodálta. Ennek is megvan a maga fejlődéstörténete. Ifjúkori jellemeszménye Zola volt, akihez 20 éves korában ódát írt. Zola halálakor Jászi Oszkár, a polgári radikálisok vezére, a Társadalom- tudományi Társaságban nagy emlékbeszédet mondott, ebben a XIX. század három legnagyobb koponyájának nevezi Ruskint, Zolát és Tolsztojt. Ezek Babitsnak is példaképeivé váltak. Tolsztojra hivatkozott az író etikai kötelességeiről szóló „Örökkék ég a felhők mögött” című önvallomásában Sziget és tenger című verseskönyve előszavában. Tolsztojnak ajánlta 1929-ben az írástudók árulásáról szóló nagy tanulmányát a Julien Benda könyve nyomán támadt nemzetközi vitában, melyet Szilasi Vilmos Hei- deggernek is lefordított. Európai Irodalomtörténetében Tolsztojról több fejezete is van, a legnagyobb elragadtatás hangján ír róla:

„A Háború és béke nagy könyv, a kornak legnagyobb, s talán legremekebb írói alkotása, mely szerzőjének szándéka szerint alázatosságra akarta inteni a gőgös Európát: Nincs ott nagyság, ahol nincs egyszerűség, jóság és igazság... Alighanem a legjobb regény a világirodalomban; noha nem a legtökéletesebb ... A Háború és béke, olyan valami, amit Shakespeare már műfajánál fogva is sohasem csinálhatott. Ti. átfogó, epikai szélességű világkép, azt mondhatnám, a modern kor eposza. De akkor hősnél75