Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 10. szám - MŰHELY - Romsics Ignác: Az „őszirózsás” forradalom a Duna-Tisza közén

foglalás történt. A Szalkszentmártonhoz tartozó Homokszentlőrincen fosztották meg 10 ezer holdas bérletétől (a birtok gróf Vigyázó tulajdona volt) Farkas Bertalant cselédjei 1919. januárjában. Az események mögött László Arnold, az SZDP agitátora, a leendő megyei Direktórium gazdasági osztályvezetője, valamint az uradalom két szociáldemokrata tisztviselője, Rózsa Henrik gazdatiszt és Rauchberger Géza könyvelő állt. Termelőszövetkezet Kiskunhalason is alakult, ez azonban nem járt együtt földfoglalással. A 255 földmunkás szabályos bérleti díjat fizetett a város fehértói birtokáért. Az agrárproletárok és törpe- birtokosok — ha türelmetlenül is — az agrárreform realizálását várták, amelynek előkészületei, a földigénylők összeírásai, területkijelölések stb. február—márciusban már megkezdődtek. Néhol, például Hartán, Kalocsán és Kecskeméten — valószínűleg a földművelésügyi miniszter ezt ajánló rendeletével is összefüggésben — a végleges rendezésig ideiglenes bérletekhez jutottak. A régi álom teljesülése közeli valóságnak tűnt. „Gyár”- foglalás (Duna—Tisza közi viszonylatban a terminus idézőjelbe kívánkozik) egyetlen egy sem történt. Bér- és egyéb szociális követelésekkel a munkások és szervezetei— mint erről már írtunk — természetesen gyakran előálltak. Ilyen természetű eredményeik nem lebecsülendők, megnövekedett tekintélyüket és hatalmukat bizonyítják, ugyanakkor legfeljebb csak potenciálisan jelenthették a fennálló viszonyok egyes, elsősorban anyagi természetű vonatkozásainak radikális tagadását.

d) A kommunisták magyarországi pártjának bázisa

A mezővárosi agrár- és ipari munkásság körében észlelhető szociális elégedetlenkedés radikálisabb politikai kiaknázását, s ezzel összefüggésben a baloldali szociáldemokraták szervezeti leválasztását a Kommunisták Magyarországi Pártja kísérelte meg. A mozgalom irányítóinak többsége a Szovjet-Oroszországból 1918 őszén hazatért hadifoglyok közül került ki. Egy részük, mint a kiskunhalasi Bor Ambrus asztalos, aki a rendőrkapitány jelentése szerint a háború befejezése óta „... a kommunizmusról ábrándozott, melyet orosz fogsága alatt ismert meg, s sajátított el”, az ugyancsak kiskunhalasi Hódi Géza festő és Roz- gonyi József szabó, a jánoshalmi Balázs Antal, aki a Tanácsköztársaság megdöntése utáni vádirat szerint „Oroszországi fogsága idején tanulmányozta a téveszméket, ott agitációs tanfolyamon vett részt”, vagy a kecskeméti Hajma József, helybeli lakos volt. A szervezők másik részét a párt budapesti központja küldte vidéki munkára. Ilyen volt a Kecskeméten dolgozó Richter Ármin és Német László (szintén Oroszországból hazatért hadifoglyok), s valószínűleg a február közepétől Dunapatajon agitáló budapesti mérnök, Hauer

Sándor is, aki ellen a későbbiekben azért emeltek vádat, mert,,. . . erősen hangoztatta a communiz- mus eljövetelét, annak szükségszerűségét és boldogító voltát”, s mert „. . . azt bizonygatta, hogy egy dűlőre lesz az egész határ szántva.” Hasonló „bűnöket” bizonyított az ellenforradalom bírósága két volt galileistára, asükösdi Weisz Ármin orvosra és a kalocsai Steinberger Béla ügyvédjelöltre is. Előbbi a Munkástanács megszervezésére tett előkészületeket, utóbbi pedig arra biztatta a kubikosokat, hogy — követve a somogyi példát — ,,... a nép azonnal vonuljon be az érseki uradalom gazdaságaiba.”

AKommunistaPárt Duna—Tisza közén legnépszerűbb követelésea leszerelt és leszerelésreváró katonák 5400 koronás végkielégítésének állami biztosítása volt. A párt agitátorai eljutottak Abonyba, Nagykőrösre, Ceglédre, sőt a kalocsai, kiskőrösi és dunavecsei járás néhány településébe is, számottevő tömegbefolyásra azonban csak Kecskeméten és Kiskunhalason sikerült szert tenniük.

Kecskemét, minta legdifferenciáltabb társadalmi szerkezetű és szellemi—politikai életű város nemcsak a polgáridemokrácia-ellenes jobboldalnak, a Károlyi-pártnak és az SZDP-nek, hanem a Kommunista Pártnak is legfőbb Duna—Tisza közi bázisa lett. Két kecskeméti volt hadifogoly, Szili István, s a Magyar Alföld egyik korábbi szerkesztője, Horváth Ambrus részt vettek a KMP novemberi városmajori megalakításán. A budapesti pártközpont és a kecskeméti kommunisták között Szili tartotta a kapcsolatot, de a KMP embere volt a már említett Richter és Német is.Többször megfordult a városban Rákosi Mátyás, a párt egyik vidéki szervezője, aki a villanegyedben illegális lakást is fenntartott. Bár a szociáldemokrata vezetők és párttagok többsége — mint láttuk — elhatárolta magát a kommunista programtól,aleszerelt és különösen a leszerelésre váró katonák közül több százan mögéjük sorakoztak fel. A város 8—10 ezer főnyi leszerelt katonája közül — a Világ tudósítója szerint — 3—400 ember jelent meg az 5400 koronás végkielégítés tárgyában megrendezett februári kommunista népgyűlésen. A még fegyverben álló hadfiak számára illetményeik kiadása utáni leszereltetésük is vonzó követelés volt. Többszöri fenyegető fellépésük hatására a 30. gyalogezred parancsnoksága január végén hozzájárult ehhez, a 38. gyalogezredé azonban — miniszteri rendelet hiányában — elutasította. A 38-asok erre kijelentették, hogy tisztjeiket el fogják zavarni s „. . . egy pár napon belül .. . fel fognak lázadni.” Az elégedetlenkedőket a helyi Katonatanács csillapította le azzal, hogy számukra is engedélyeztette a leszerelést.

Rákosinak, s a helyi kommunistáknak a város baloldali szellemi életének egyik tekintélyét, Bu- day Dezsőt is sikerült megnyerni. Buday kifejezetten vallásos-nacionalista dzsentri társadalmi és szellemi-politikai környezetből indult. 1917-ig sajátosan eklektikus, a polgári radikalizmussal és a konzervatív dzsentri ideológiákkal, ill. a revi71