Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: A kisparaszti tanyai gazdálkodás a Kiskunságban
nak, s ezzel együtt a legeltetéses állattartás helyett az istállózott állattenyésztésnek. A homok megkötése programmá válik, amely a hivatalos tiltás ellenére is kedvez a tanyák létrejöttének. Ekkor már nemcsak az ideiglenes kint tartózkodás céljait szolgáló szállások épülnek, hanem az ún. majoros, kertész tanyák is. Majd egyre gyakoribbá válik a gazdák kiköltözése. Az árutermelés buktatói Részletes katonai térkép készült 1785-ben a Kiskunság vidékéről, s csupán Kecskemét határában ezer tanyát írtak össze. Valószínű azonban, hogy a statisztikai összeírások máig tartó fogalmi zűrzavarainak „előzetesével” van dolgunk, miután tanyának tüntettek fel mindenféle külterületi építményt, bármi légyen is a rendeltetésük. Inkább hihetünk a későbbi adatnak, mely szerint 1845-ben 177 tanya volt összesen a város határában — amely méretét tekintve a mostaninak a többszöröse volt —, de hiteles források említik azt is, hogy az 1840-es években 250 család lakott kint. Az adatok megbízhatósága mellett szól az a tény, hogy nagyjából egybehangzanak. Azzal a harmadik megfigyeléssel is, hogy 1850-ben négyzetkilométerenként 2—3 lakos volt található Kecskemét határában. A múlt század első felében tehát meglehetősen mérsékelt volt még mindig a tanyai építkezés — s ennek nyomában a tanyai gazdálkodás —, a kecskeméti adatokat végeredményben kivetíthetjük az egész Kiskunságra, hozzátéve, hogy szóbanforgó tájunkon a kecskemétinél semmiképp sem gyorsabban, hanem csakis lassabban mehetett végbe a tanyásodás. A város ugyanis, amely egyik kezével tiltotta a tanyaépítést és a tanyán lakást, a másikkal ezekhez teremtette meg a létalapot azáltal, hogy már 1790- ben elkezdte kiparcellázni a homokot. Ami végülis a tanyák, a tanyai gazdálkodás expanzióját elindította, az a kisparaszti árutermelés társadalmi méretekben előállott szükségessége. Az, hogy mozgásba lendült a mezőgazdasági termények iránti kereslet bel- és külhonban egyaránt. Nálunk ehhez a kapitalizálódás teremtette meg a lehetőségeket. A jobbágyi terhektől megszabadult parasztság tömegei — de legalábbis azon belül némelyek, sokszor a legelszán- tabbak, a legélelmesebbek —, úgy találták, hogy a maguk és a családjuk munkaerejét a leghasznosabban oly módon kamatoztathatják, ha életüket is a megművelt föld egyik sarkában — ha nem éppen a kellős közepében — rendezik be. Akkor is, ha elszegődnek cselédnek, napszámosnak, de még inkább, ha maguk tesznek szert olcsó homokföldre. Megint a magyar fejlődés újabb ellentmondására lelünk abban, hogy a piacra tekintő árutermelés rugalmassága megkívánta a legprimitívebb életfeltételek megteremtését. A tanyás parasztnak, hogy boldogulni tudjon, versenyeznie kellett, s a boldogulásra esélye csak akkor lehetett, ha nem kímélte sem a családja, sem a maga erejét. A tőke és a belterjesség hiányát csak így volt képes ellensúlyozni. Sőt még így sem ... A késztetés a belterjességre korántsem volt mindenütt egyértelmű. Noha a tanyai lakosság aránya ekkor már rohamosan növekedett: 1850-től 1869-ig Kecskemét tanyai népessége megháromszorozódott, Félegyházáé pedig harmincötszörösére (!) növekedett. 1870-re mindkét város összlakosságának több mint az egyharmada volt a tanyalakó. Ezidőtájt Kecskemét tanyás gazdálkodását — Szeged mellett — a leghaladottabbnak emlegették. Lényeges jegye volt, hogy viszonylag kevés gabonát termesztettek, ám egyre több baromfit és bort. A magyarszürke gulyákat szilajon vagy félszilajon tartották, az állatokat télen is csak a háromágú szárnyék védte az időjárás viszontagságaitól. A hármas vetésforgót alkalmazták, de olyképpen, hogy az ugorba a kukorica került. A kecskeméti tanyai gazdálkodás jellegzetessége volt még az 42
