Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: A kisparaszti tanyai gazdálkodás a Kiskunságban
szféráján túl is; a presztízs megbízható fokmérője volt a földesúri birtokon található falvak száma. A lényeg, hogy a magyar középkornak ebben a falusi képződményében nemcsak a mezőváros, de vele együtt a tanya is „idegen testnek” számított volna. S minthogy ezeknek funkciójuk nem volt, így létre sem jöttek. A hűbérúri hatalmat igazából az apró, az egymástól is eléggé elszigetelt falvak sokasága fölött lehetett gyakorolni, más vonatkozásban bizonyos védelmi szempontok, a középkor viszonyai között elképzelhető falusi autonómia, s nem utolsósorban a jobbágyparasztok naponkénti egymásra utaltsága mind-mind a sűrű beépülésű törpefalvak mellett szóltak. E nyugalmas megáilapodottságba drasztikus módon „belerontott” a török hódoltság. Százszámra tűntek el, vagy morzsolódtak fel fokról-fokra a falvak, lakóik többsége beköltözött a mezővárosokba, mértéktelenül földuzzasztva azok népességét. E falvaknak két-három nemzedékváltás után hírük is alig maradt, helyüket elfoglalták az irdatlan pusztaságok, a megtelepedettséggel együttjáró földművelés helyett a legeltetéses nomád állattartás kezdetlegesebb viszonyainak teremtve kedvező alkalmat. A csordákat, nyájakat őrző pásztorok persze még nem az első tanyalakók — hiányzik az állandó meg- telepedettség kritériuma —, legfeljebb azok elődei . .. A folyamatot döntően és kétségkívül a hódoltság váltotta ki, szemünk mégis beleütközik abba a ténybe, hogy a török távozása után az ország túlnyomó részén kisebb- nagyobb zökkenőkkel bár, de visszaállt a korábbi települési és gazdálkodási struktúra, legfeljebb a birtokok cseréltek gazdát az újszerzeményi bizottság tevékenysége folytán. Holott „tabula rasa”-t nemcsak a Kiskunságból csinált a török, hanem például a vele határos Bácská-ból is. Mégis, ezen a déli országrészen pár évtized alatt visszaállt az aprófalvas települési rendszer, s ugyancsak rövid, átmeneti időszakra vált dominálóvá a legeltetéses állattartás, hogy utána a földművelés — nem kis részt a betelepített németajkú lakosság szorgalma következtében — a korábbinál jóval magasabb szinten folytatódjék. Annak, hogy a Kiskunság társadalmi-gazdasági változása — mert hiszen egyértelmű fejlődésről aligha beszélhetünk — más irányba fordult, mint az ország többi vidékéé, véleményem szerint két alapvető oka van. Az egyik kétségkívül etnikai. A táj „névadóiról” van szó, a kunokról, akik a hódoltság előtt csak pár évszázada telepedtek meg a két folyó között, nomád életmódjukat jórészt továbbra is megtartották, üggyel-bajjal vették fel a keresztséget; falvaik is inkább állattartó téli szállások voltak, mintsem az állandó megtelepedés lakhelyei, látszólagos rendszertelenséggel emeltek maguknak kunyhókat, vagy ástak félig földbe süllyesztett putrikat, középütt azonban tágas térségeket hagytak a telelő építmények, alkalmatosságok számára, hogy elegendő helye legyen a jószágnak. Jellegüket e települések nevükben hordozták: Szabadszállás, Fülöp- szállás stb. Földművelésük, ha volt is, nagyon kezdeti fokon állhatott, így nem csoda, hogy a törökdúlás idején, két-három generáció alatt a kezdeti megtelepült életforma emlékei teljességgel feledésbe merültek, s századok múltán azokat nem fölelevenítették, hanem újból, s immár végérvényesen elsajátították. Addig azonban igen sok víznek kellett lefolynia mindkét folyón. Arra, hogy hosszú időn át a tulajdonjogi viszonyok is mennyire kezdetlegesek voltak, szinte törzsi állapotban leiedzettek, jó példa, hogy Kiskunhalason még a múlt század második felében is dívott a földközösség, évente sorsolták a szántót és a legelőt, mindegyiket két-két helyen. És a 18. század folyamán a kiskunok Közép-Azsiát „varázsoltak” vissza Nyugat-Európa tőszomszédságába. Ennek a helyzetnek a másik oka abban keresendő, hogy a földesúri hatalmat a városi hatalom váltotta fel. A város pedig a mérhetetlen pusztaságot úgy látta leginkább hasz- nosíthatónak, ha bérbeadja legeltető gazdáknak, vállalkozó tőzséreknek. Az akkori városatyák annyit fölismertek, hogy érdekeikkel kifejezetten ellenkezne, ha pusztáikra falvakat telepítenének, hiszen azok előbb-utóbb az önállóság igényével lépnének fel. 40
