Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Varga Csaba: A harmadik lehetőség hiánya

„Sokat isznak, de . . . Nem születik kevesebb gyerek, csak nem örülnek neki eléggé. Nem tudják okosan szeretni. Idejük is kevés rá. Azt mondják, engem szigorúan, keményen neveltek, a gyerek sorsa hát ne legyen olyan, mint az enyém. De azt nem tudják, miért volt rossz az életük, azt még kevésbé, hogyan legyen a gyereké jobb .. . Mindenesetre a faluban becsülete van annak, aki szereti a családját. Ez nem változott. A családi élet nem rosszabb, de nem is jobb, mert a szülők ma is paranccsal teremtenek rendet. Az sem változott, hogy a munkának értéke van. Pedig sokak nem szeretnek egyhelyben dolgozni, a falu századokig rideg marha- és lótartásból élt, a földet nemigen művelték meg. Olyan erkölcsi örökség nem alakult ki, hogy a munka szép lehet, nemcsak hasznos.” B. Károly, református lelkész.

„Senkit nem aggaszt, hogy fogy a falu. Engem se. Nem törődünk ezzel. A jómódúak elégedettek, degeszre tömik a bendőjüket, jó zsíros ételekkel. Nemrég jutott tudomásomra az is, hogy a hatvanas évek első felében hatszázötvenen költöztek el. Sejtettem, hogy sokan, de hogy ennyien . . . Nem a pánikhangulatot hiányolom, ám ráeszmélhetnénk, hogy a falu újra fogy, a lakosság öregszik. Noha a szülők hat-hét éve nem agitálják a csemetéket, hogy menjenek el a faluból, a közfelfogás mégis az, hogy nem árt egy szakma, amit Kecskeméten vagy Pesten lehet tanulni. Valami végérvényesen megváltozott: az apák csak gyerekeik érdekével törődnek, fütyülnek a falu érdekére. Nem is tudják, hogy mi az. A kutya sem foglalkozik a falu jobbításával, pedig már az is hurka-kolbászon él.” T. István, szövetkezeti tag, de a várost is megjárta.

„Nagyon pesszimista vagyok. Sokan mondják, se munkaalkalom itt, se szórakozás. Nehéz cáfolni őket. Ha a szövetkezet rossz, többen veszik a kalapjukat. . . Nincs már röghözkötöttség. A szövetkezet most közepes, de a tanyasiak inkább Izsákra vagy Szabadszállásra telepednek be. Nézzük a számokat. .. Sokat elárul, ha megvizsgáljuk, hogy a végzős nyolcadikosokból mi lett. Elmentek vagy maradtak? A 69/70-es tanévben hatvanketten végeztek, közülük harminchétén tanultak tovább, huszonegyen nem. Csakhogy jónéhányan továbbálltak segédmunkásnak az iparba. Becslésem szerint 13—15-en ragadtak itt, ebből 5—6 gyerek ment a szövetkezetbe. A 72/73-as tanévben negyvenhármán fejezték be a nyolcadik általánost, nyolcán nem tanultak tovább. Ha jól számolom, ebből az évfolyamból ma hatan dolgoznak itthon. Csak ennyien. Hatan.

A tendencia — egyre többen továbbtanulnak, azaz egyre többen elmennek a faluból. A tanulás: veszteség a községnek. Az érettségizettek vagy a szakmunkások alig jönnek vissza. Aki pedig eleve itt maradt, az általában gyengébb képességű és közülük évente legfeljebb 4—5 kerül a termelőszövetkezetbe. Ha megnézzük a 75/76-os évfolyamot, a kép nem javul. Sőt. A negyvenkét végzett diákból negyven folytatta tanulmányait; a maradék kettő tanyasi. így lényegében tavaly, de az idén is minden diák elkerült a faluból, amikor befejezte az iskolát. Mit sem segít, ha egy-két tanult fiatal elvétve visszakerül.” G. Imre iskolaigazgató.

„A helyi általános iskola után évente tizenöten-húszan jutnak szakmunkásképző intézetbe. Természetes lehetne, hogy akár nyolcan-tízen a fülöpszállási szakmunkás- képző iskolába kerülnek. Ahol kitanulják a növénytermesztő gépész szakmát. Nem így van! Évente csak ketten-hárman kérik felvételüket, a gyengébb tanulmányi átlagúak. Ennek az iskolának, szakmának nincs elég becsülete a szülők között és a helyi termelő- szövetkezet sem inspirálja nagyon a gyerekeket. Mindössze öt tanulónak adnak társadalmi ösztöndíjat, akik ráadásul — ha akarják — vehetik a sátorfájukat és más termelő- szövetkezetben verhetnek gyökeret. Ha a mi szövetkezetünknek lenne esze, évente minimum tíz gyereket taníttatna nálunk; úgy, hogy el se menjenek a faluból.” T. Ignác, a szakmunkásképző intézet igazgatója.

„A fáma folyton csak a pusztuló kisközségekről, a Gyűrűfűkről szól. Holott nálunk a lélekszám csak látszólag csökken lassan — mint minden látszat, ez is éppen eléggé

30