Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 9. szám - MŰHELY - Pintér Lajos: Jegyzetlapok egy lexikonhoz
rövid versmondatokkal építkezők, ritmusuk szabálytalanabb, észrevétlenebb, tehát csak részben követik gyerekvers-irodalmunk Weöres Sándor-i, Kormos István-i, Kányádi Sándor-i hagyományait, részben a gyerekvers, „ifjúsági vers” új tájainak fölfedezésére is vállalkoznak. Deák Ferenc, Németh István, Tolnai Ottó, Gion Nándor fiatalok számára írott könyveivel együtt bizonyítják a vajdasági ifjúsági irodalom végleges nagykorúsodását is. Tolnai Ottó Az egyetemes magyar költészet avantgarde indíttatású, számontartott és elismert költője. A magyar irodalmat bemutató számos külföldi versválogatásban is helyet kapnak versei, és írásait szerb-horvát nyelven is kiadták. Ezek közül külön érdemes említeni az 1969-ben megjelent Danilo Kis által fordított verskötetet. Tolnai Ottó sokoldalú művész, rangos költő, aki az 1960-as évek elején jelentkező Symposion nemzedék egyik központi alakja, költőtársával, Domonkos Istvánnal a modern költészet szótára szerint újraértelmezi a Vajdaság költészetét, és modern hangvételű műveket, jelentős költői értékeket teremt. Műfordító, aki részt vesz többek között az 1965—66-ban kiadott Napjaink éneke című, a modern jugoszláv költészetet bemutató antológia munkálataiban. Esszéíró, aki a vajdasági művészeti, képzőművészeti esszé legrangosabb, Szenteleky Kornél, B. Szabó György, Sáfrány Imre által jelölt útját járva teremt új értékeket. Prózaíró, aki előbb átformálta a konvencionális költői nyelvet és a költészetbeli látást, majd újrafogalmazta a vajdasági próza hagyományos témáit is; Végei Lászlóval együtt az intellektuális, sokasszociációs, képgazdag próza legjobb értékeit teremti, s az ifjúság számára írott könyvei is sikeresek és népszerűek. Az Új Symposion című folyóiratnak (amely az avantgarde eszmék számbavételének jegyében formálódott; amely a magyar költészet Füst Milán, Kassák Lajos,Weöres Sándor által meghatározott örökségét különös figyelemmel kísérte; amely fölhasználta a délszláv irodalmak gazdagabb avantgarde örökségét; és a vajdasági irodalom avantgarde hagyományait) éveken keresztül a főszerkesztője volt. A Kontrapunkt antológiában jelentkező nemzedék az 1960-as években érte el legjelentősebb sikereit, és hódította meg sorra valamennyi műfajt. Tolnai Ottó költői látása mentes számos illúziótól. A strukturalizmus esztétikájának értelmében a verset szövegnek tekinti, meghökkentő képekben gazdag, intellektuális asszociációkkal teli elidegenedett szövegnek. Ez a szöveg azonban később, a Sirálymellcsont és Valóban, mi lesz velünk? versek megjelenésének idején alkalmas lesz arra, hogy rangos, felelős lírai üzenetek foglalata legyen. Tolnai Ottó újrafogalmazza a vajdasági verstájat, s általában a szülőtájat. Számára nem a couleur locale, a helyi szín otthonossága a fontos, számára mindenféle élmény és táj; egzotikus, különös, külső élmény és táj. Nem a közvetlen környezet ez, hanem fantasztikus elképzelések, művészi prekoncepciók következménye, a gondolatok tája. Az életforma is ennek megfelelően: a szellem kalandjaként szabadon megválasztható; ezért képzelhető el, hogy Gerilladalok könyvének címét és képrendszerét idézve, Tolnai szigetlakóként, gerillaként éli át az 1960-as évek társadalmi valóságát. S paradox módon: nem valóságidegen, hanem intenzíven kutató versek születnek. Tolnai nyelvi alapszövetei gazdagok művészeti asszociációkban, ő írta például az egyik legszebb verset Kodály Zoltánról és Csontváryról. A kísérletező kedvére jellemző, hogy az 1970-es években, a szociográfiai tendenciák fölerősödése idején, avantgarde költészetét alkalmassá teszi a gyermekkor élményei77
