Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 9. szám - MŰHELY - Pintér Lajos: Jegyzetlapok egy lexikonhoz
főképp az izmusok történetére, az avantgarde megfelelésekre, a független művész attitűdjére irányul. Weöres Sándor költészetének kitűnő ismerője, és Weöres költői vívmányai érvényesítésének egyik szorgalmazója. Weöres Sándort is úgy tekinti, mint azt a művészt, akinek törekvései az avantgarde művészi értelmezésekhez közelítők, a Vajdaság irodalmi gyakorlatához példaként állíthatók; de Juhász Ferenc művészetét is főképp a tartalmi és formai forradalom felől, tehát a művészeti újszerűség felől értelmezi. E szemlélet jegyében született Bori Imre mindmáig egyik legnagyobb vállalkozása, a háromkötetes A magyar irodalmi avantgarde című kötete. Ebben az avantgarde irányzatok jellemző művészeti jegyeit és eszmei megfeleléseit az egyetemes magyar irodalom legszélesebb területén vizsgálja; többek között az izmusok és a népiség természetrajzát is, vitatható módon bár, de úttörő jelleggel vizsgálja. A20. századi egyetemes magyar irodalomról kivételesen széles, bár töredékes tablót készít. Irodalmunkról való ismereteinket számos részletmegfigyeléssel gazdagítja, az irodalomtörténetírás szempontjait is ugyanúgy, mint Az irodalom élete című tankönyvében alkotó módon átértelmezi. Bori Imre a kortárs vajdasági magyar irodalom egyik legkiválóbb ismerője és legfőbb szervezője. Többek között Sinkó Ervin, B. Szabó György, Gál László, Szirmai Károly művészi vívmányainak szószólója. A középnemzedék; Ács Károly, Németh István, Pap József művészetének értelmezője. És a legfiatalabbak, az úgynevezett Symposion-nemzedék tagjainak rangos kritikusa, ő az, aki többek között Domonkos István, Tolnai Ottó, Gion Nándor, Végei László, Bányai János művészetére és irodalmi törekvéseire hangsúlyosan reflektál, és érvényesítésüket szorgalmazza. Mindmáig naprakész kritikusként követi a vajdasági magyar irodalmi életet, annak legkisebb ellentmondásaira is alkotó módon reagál. Fehér Ferenc A vajdasági olvasók körében az egyik legnagyobb népszerűségnek örvend, s költőiírói munkássága az egyetemes magyar irodalom értékei között is folyamatosan számon- tartott. Az 1950-es nemzedékhez tartozik, a világháború szenvedései után egy megtisztuló világ nagyerejű, ihletett, lírai, induatosan plebejus üzenetét hozza. Ezekben az években jelentkezik a költő Pap József, Ács Károly, a prózaíró Németh István és Major Nándor, és ekkor jelentkezik a költő Fehér Ferenc is. Első élménye a második világháború után föllendülő szabadabb emberi élet, a megváltódni látszó és átalakuló paraszti életforma. Fehér Ferenc bensőséges, családias hangon, érzelemgazdagon ír gyerekkorának és szüleinek tájáról. A jellegzetesen szegényparaszti életforma érzelmi ábrázolása mellé számos esetben ennek a világnak nyelvi, néprajzi szempontból is gazdag leírása, a szó igaz értelmében megörökítése társul. Illyés Gyula vagy távolabbról Petőfi és Ady plebejus versforradalmának útmutatását érezzük a verseken, melyekben a lírai személyiség más vajdasági költőkhöz viszonyítva fokozottabb módon előtérbe kerül. Bori Imre megfogalmazását idézve az 1950-es években Fehér Ferenc a Vajdaságélményét világképélménnyé, s ezzel együtt létélménnyé fejlesztette. Már nem egy táj tanúságtétele jelentkezik az akkor írott verseiben, hanem a plebejus-intellektus keresi a helyét a világ bonyolódó, tragikus eseményeket is sorakoztató helyzetei között. Fehér Ferenc talán ekkor írja legjobb verseit, melyekben a lírai szárnyalás már visszafogott, de különösen precíz a versek megformálása, sokszor balladaian 72
