Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 9. szám - MŰHELY - Szekér Endre: Nagy Lajos és a Kiskunhalom

menti gyümölcsfákat, puskákkal, ágyúkkal kellene védeni a szegények „támadásai” ellen! És még folytathatnánk annak az elemzését, hogy az alaposabb táj- és környezetrajz látszólag hűvös adatszerűsége mögül miként bújik ki mindannyiszor az író érzelme, indulata, rokon- és ellenszenve... Később, pár oldallal odébb a cselédház belsejét írja le Nagy Lajos. (Mint később Illyés teszi ezt szociográfiai munkájában.) A bántelki cselédház vályogból épült, teteje nádból. Két szobából és egy konyhából áll. Két család lakik ebben a házban. Bugyiéké az egyik szoba, Mándliéké a másik szoba. A konyha pedig közös. Hosszú oldalakon folytatja a szoba leírását, a berendezés, a bútorok (s közben családi emlékek) rajzát, melyhez egy figyelemre méltó részt illeszt az író. A falra akasztott Nagy Képes Naptár (1932) címlapján egy parasztcsalád képe látható. A képen levő parasztcsalád „ragyogó” szobában lakik, „daliás” termetű a gazda, „reneszánszkori” szépség a felesége, a gyerekek, mint Rafael angyalai . . . Nagy Lajos mindig küzdött a parasztság nem a valóságnak megfelelő, idealizált ábrázolása ellen. Az itt idézett (s aztán később még részletezett)falinaptár képe ábrándot, álmot, hazug jóságot és szépséget, vágyálomban megjelenő gazdagságot és jó életet idéz. Pedig ennek az ellentéte az igaz. Nagy Lajos az egy oldalnál hosszabb leírás után megrajzolja a paraszt valóságos képét, s az ellentét elkeserítő. „Piszkos szőrű” kutya ül a ház előtt. Az asszony a földön ülve foltoz. Hogy mit foltoz? Azt nem lehet pontosan meghatározni, ugyanis a foltok egymást érik. A gyerekek mezítláb mászkálnak a ház körül.

Az előbb idézett leírás mellé kívánkozik a Kiskunhalomnak egy olyan részlete, melyben hasonlóképpen szembeállítja az író, a „festett” képet, a nem valódi, nem valóságnak megfelelő faluképet a valóságossal. Kara Juliskát mutatja be az író, aki a néptelen Földvári utcán könyvvel a kezében megy tanulni. Mezítláb megy. Olvasókönyvéből bibliai történeteket olvas, majd egy másikat, melyet nem ért, hisz a mindennapok mást értettek meg vele. Nagy Lajos szerző nélkül idéz Gárdonyi Géza Március című lírai hangú elbeszéléséből, mely Az én falum című kötetében látott napvilágot. A szemelvény első része még önmagában nem idegen a kisgyerektől („Március. Kedves hónapom vagy te nekem. Te vagy az egyedüli, akit hívnak és akit epedve vár mindenki” . . .). De a későbbi szakaszt, amelyben Gárdonyi az uraság fiáról ír, aki azért szomorú, mert nem járhat mezítláb, mint a többiek: már nem „érti”. Hisz az a kellemetlen, ha a forró homokban, köves úton mezítláb kell mennie. És a futás is nehezebb mezítláb ... így állítja szembe Nagy Lajos az olvasott mű (Gárdonyi elbeszélésének) hamis faluképét a valóságossal.

Nagy Lajos stílusáról csaknem minden róla írt tanulmányban olvashatunk. Schöpflin Aladár a „minden díszt mellőző”, felháborítani akaró stílusú írót értékelte benne. Kosztolányi is észrevette Nagy Lajos elbeszélő művészetének végtelen tiszta és józan voltát: „Kopasz templomban áldoz az érzésnek, a gondolatnak”. Festői jelzőkkel nem él, a „rideg tárgyilagossággal” igyekszik hatni. Illyés Gyula is azt emeli ki, hogy Nagy Lajos a Kiskunhalomban semmiképpen nem akar „meghatni”, még a stílusával sem. Tárgyilagos, világos, puritán, egyszerű mondatai vannak. Máshol a korbácsütéshez hasonlítja ezeket az éles mondatokat. És így folytatja: „nem védekezhetsz ellene, olvasó.” (Amikor a Magyar Tudományos Akadémia a modern magyar novella elemzésének új módszereit vizsgálta egy konferencián: Kosztolányi, Móricz, Krúdy egy- egy novellája mellett Nagy Lajos Januárját elemeztette a kutatókkal. Ez a választás is jelezte Nagy Lajos és stílusának fontosságát. A Kiskunhalom (mint az előbb említett Január című novellája) már olyan szempontból is figyelemre méltó, hogy a hagyományos epikus elemek csak töredezetten szerepelnek benne, s ez befolyásolja a stílust is. A mű kerete, fejezetekre tagolódása, a szereplők helyzetét és bemutatását meghatározó elem a napszak. Számos „információval” telítődik az irodalmi mű. („A harmad68-