Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 9. szám - Ember Mária: Szerelmünk, Pentele (elbeszélés)
az a fogalom, hogy hatáskör, nem is létezett, hatályát vesztette. Hatáskörét lépte túl az is, aki földet kezdett osztani, az is, aki a gyártulajdonossal közölte, hogy át kell adnia páncélszekrénye kulcsát. Illetéktelenek intézkedtek illetékességük meggyőződésében. A szóban forgó instruktort egyébként — ismerem: — aligha ugyanaz háborította fel a fentiekben vázolt körülmények láttán, mint a mai olvasót. Mert mit mond a kései kor fia, ha e munkásszállás korhű leírását figyelmére méltatja? A legjobb esetben ezt: „Nahát, hogy ezek micsoda körülmények között . . Mit gondolt ellenben ama kortárs? Semmi esetre sem a körülményeket hibáztatta, hanem az embereket, hogy „nem tudnak élni . . .” Esetleg így: „Nem tudnak élni a szabadsággal!” Előfordulhat, hogy csalódottságában ezt kérdezte magától: ez volna hát „az a munkásság, mely osztályharcban vasba öltözött . . .”? (v.ö. a költők sorainak betű szerinti hatásáról korábban elmondottakkal). Nincs kizárva, hogy a Csöpiről például így vélekedett: nem munkáslány, csak „lumpen elem” — miként a szemináriumon oktatták. Azáltal, hogy leszállt a föld alatti folyósokba, lekiismeretessége dokumentálódjék az utókor előtt. De a becsületesség, mint sarkalatos kiindulási pont mellett volt még egy jellemzője ennek a rétegnek: a kíváncsiság. Lévén, hogy magukénak vallották és hitték az egész országot (sőt azon túl is): érdekelte őket minden változás: randevúzni, ro- mantikázni — ahogy ma mondanák — úgy jártak ők a Duna-partra, hogy fél szemmel az éppen soron levő híd újjáépítésének előrehaladtát figyelhessék; arról, hogy Pentele minden háztömbjét — látatlanban — ismerték, már szóltunk. Kíváncsiságuk kezdetben „egészséges” kíváncsiság címszó alatt pártfogó Itatott; utóbb, amikor ez a tulajdonság már indexre tett könyvek és hűvösre tett emberek ügyeinek firtatására ösztökélte volna őket, az orrukra koppintottak, s jogosan; régi dolog, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik; ami azt illeti, e nemzedék nem egy tagja öregedett meg olyan hirtelen, hogy váratlanul el is halálozott; mások idő előtt megrokkantak, megint mások filiszterré vénültek vagy beálltak az orra-koppintók közé. De mindez már túllépi a jelen történet kereteit. Térjünk vissza a pincébe: a kínai énekesnő már rég nem dalol; a készülék néma; központilag kikapcsolták. FŐTÉMA — Maga kicsoda? —kérdi a nő. Jobb kezében megáll a csutka,amellyel a bal kezében tartott cső kukoricáról dörzsölte le a szemeket. Az instruktor közli, hogy ő egy instruktor. A nő felnevet. — Az mi? Tanfelügyelő? Az instruktor leereszkedik a kazánszerkezet közelében elhelyezett mázsára. Nem kezd magyarázkodni, nem is tudna — sohasem gondolkozott rajta, mit jelent az a szó, ami ő; elfogadta. Különben sem akar kiszorulni abból a pozícióból, hogy ő kérdez. — Ez a mázsa meg minek? — kérdezi tehát, s a mérleg lapja kissé megbillen a súlya alatt. — Tüzelőt mérni — mondja a nő, és újra morzsolni kezd. — Odaát a faluban van egy bezárt vegyeskereskedés. Onnan való. Megkértem egy pilótát, dobja fel nekem a kocsijára. Engem nem csaphatnak be minden szállítmánnyal a szénhordók. Én utánamérek. És magamat is ellenőrzőm. Szeretem tudni, mennyit fűtök el naponta. Ott a könyv, abban vezetem. Megnézheti. Az instruktor belelapoz a kockás iskolai füzetbe. És örvend a lelke, hogy leszáll, de, a föld alá. Itt rend van, tisztaság, céltudatos munka. Pozitív hős. A napló olyant 24
