Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 9. szám - Ember Mária: Szerelmünk, Pentele (elbeszélés)
EMBER MÁRIA SZERELMÜNK, PENTELE ELŐJÁTÉK — Mondd, igaz, hogy nektek malmotok volt? — kérdezte a titkár. — Nekünk-e? — csodálkozott az instruktor. — Ha nem is malom — a titkár türelmetlen mozdulatot tett —, de olajütő. Szikvíz- gyár. Szeszfőzde. Gondolkozz már. Naa. — Egyik se — mondta az instruktor. — Nem Béninek hítták az apádat? — folytatta a titkár, mintha áttért volna más témára. Sovány fiú volt, fehér arcú. Egy barna tincs örökké belelógott a szemébe. — De, annak. — És mert érezte, hogy védekező állásba szorul, hozzátette: — Benne van minden életrajzomban, kérdőívemen. — Naa. Hát róla jött valami írás a falutokból, hogy valami volt. — Béni — mondta az instruktor —, Béninek hívták a nagyapámnak a testvérét is. Aki után lett az apám is Béni. Az, mesélték gyerekkoromban — derült fel, mert őszintén vágyott őszinte lenni —, pálinkát főzögetett a pincéjében. Meg is gyűlt a baja a fináncokkal. — Megkockáztatott egy mosolyt: nem talált viszonzásra. —De hát ez régen volt, a századforduló táján. Aztán kiment Amerikába. Kitántorgott — próbált szellemeskedni, de tudta, hogy már csak szánalmas. Mi a fenének kellett ennyit fecsegnie. — Neked van egy nagybátyád Amerikában? — ijedt fel a titkár. Most magyarázhatta a hülyeségét. — Nem nagybátyám, hanem nagy-nagybátyám. Soha nem láttam, soha életemben. Szegény ember volt, agrárproletár. Azért is ment ki. Azért is próbálkozott meg a szeszfő ... — Leveleztek? — kérdezte kelletlenül a titkár. — Meghalt már — hajtotta le a fejét az instruktor. — Családja csak maradt! — Nem ... nem tudok róla. — Naa — sóhajtott a titkár.— Most elutazol, ahogy megbeszéltük. Én vállaltam érted a felelősséget az elvtársak előtt. Addig kivizsgáljuk. — Karcsi... — állt fel az instruktor, és hallotta, hogy siránkozó a hangja: — Megbízhatsz bennem. — Hátra arc, indulj — morogta a titkár borús arckifejezéssel, mert nem szerette az érzelmeskedést, és mintha az is rá lett volna írva az aktákra ereszkedő szeme héjára, hogy nem zörög a haraszt hiába. MELLÉKDAL Az instruktort, gondjai ellenére, fellelkesítették a pipacsok az út mentén. Ama nemzedéknek különleges képessége volt a felhevültség szikráinak kicsiholására önnön — nem taplóból készült! — szívében. A pipacsok, a vidám színük, a könnyű szirmuk, a lengedezés maga — és az utazás, a kiküldetés, a fontos feladat. . . Ellenőriznie kellett, miért szűnt meg (vagy nem küld már jelentést) az ificsoport a lányszálláson, és: Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek Az emberiségért valamit! 18
