Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Bormelléki zsiványságok (5. rész: Egy maffia természetrajza
latokban; ügyeinek elintézésében illetve kilengéseinek eltussolásában előnyösebb helyzetű, mint kispénzű polgártársai. Feltevésünket ifj. Kukucska esete első hallásra cáfolni látszik — hiszen tízhónapi felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki rá —, az azonban csupán a hatalomtudatos cselekvés határait jelzi; konkrétan azt, hogy a maffia-főnök „összeakaszkodása”, „balhéja” határátlépés volt. A következő fejezetben, amikor a szesz-szindikátus mibenlétéről esik szó, látni fogjuk, hogy a kontrolijukat el nem veszítő szőlőtermelőknek, szeszmestereknek még a jogi megítélése is enyhe, más oldalról pedig a büntetésekben realizált „ejnye-ejnye” is meginog a közgazdasági, szociológiai, gazdaságpolitikai érvek kereszttüzében. Ifj. Kukucska halmazati büntetésének nagyobbik része a 10 év szigorított börtön — „egyrendbeli folytatólagosan megvalósított bűnszövetségben különösen nagy kárt okozó sikkasztás bűntettében mint bűnsegéd” formula alá tartozik. Ha nem számolom rosszul, e fogalomkörben 20 vádpont vonatkozik rá. A Szőke Nagy által sikkasztott sűrítmény, citromsav és cukor legnagyobb részét ő vette át. Az esetek többségében a sűrítő üzem vezetője intézte a szállítást,de jónéhányszor ifj. Kukucska ment az anyagért valamelyik ismerősével, barátjával, bűntársával. Az egyik patyolatfehéren maradt gépkocsivezető három alkalommal fuvarozta a maffia-főnököt. Ebéd: Abbázia étterem, éjjel kettőig a Savoy bár; (mert ennél alább ugye, nem adhatja egy kaskantyúi aranyifjú), azután fordulj-nyergelj: irány Biatorbágy, Szőke Nagy. A GAZ gépkocsiba 12—13 zsák citromsavat raknak. „Nem is kérték, hogy fogja meg legalább az egyik zsákot?” — kérdezi a bíró. „Nem.” — válaszolja L. szemrebbenés nélkül. Fogalma sem volt a zsákok tartalmáról. Azt sem tudja, hogy volt-e ifj. Kukucskának abban az időben jogosítványa . . . Más: Szőke Nagy meglehetősen egyértelmű táviratának kézhezvétele után („Nagy fogás van kilátásban”) egy motoros barátjával átviteti magát Kiskőrösre, hogy egy autós barátot keressen a „nagy fogás” realizálására. Azonnal talált. M. úgy állítja be a dolgot, hogy ifj. Kukucska őt a Pest határában lerobbant GAZ kocsijának hazavontatására kérte fel; hogy ehhez miért kellett egy általa ismeretlen embert (Krizsán Józsefet) magukkal vinni, arra magyarázatot adni nem tud, viszont nagyon meg volt lepődve, hogy nem Pesten, hanem Bia- torbágyon kötöttek ki. Innen vagy 6—7 zsák citromsavat előbb elvittek Krizsán József pesterzsébeti rokonához, onnan vissza Biatorbágyra, megrakodtak, majd indulás haza. A Krizsán Józsefnél kirakott zsákokról M. azt mondja, hogy „nem kérdeztem konkrétan, mi is az”. Továbbá: „Ha tudtam volna, hogy miről van szó, akkor jelentettem volna a rendőrségen.” A bámulatos diszkrécióhoz és állampolgári kötelességtudathoz nem fűzünk kommentárt, ifj. Kukucska ellentétes vallomásának hallatán sem, aminek lényege, hogy nem vezette félre M-et; közölte vele a fuvar célját, és annak díját. „Én 1500-ra emlékszem, de ha ő ezret mond, biztosan annyi volt . . . Lelki jóbarátok Ifj. Kukucska stábjának egyik legérdekesebb figurája Pohánkovics János (XV. rendű, 2 évi börtön, 40 000 Ft vagyonelkobzás), akit egyesek „Pohán-nak szólítanak, mások „szakállas Krisztusinak emlegetnek. Ő szabadlábon védekezik. (Nem túlságosan meggyőzően.) Egy évet járt építőipari technikumba, otthagyta. Kitanulta a kőműves szakmát, de kevés gyakorlat után azt is otthagyta. Szőlész-borász szakközépiskolába 4 évig járt, de nem érettségizett. Egy évi katonai szolgálat után gyomorfekélye miatt leszerelték. Rövid ideig kőművesként dolgozott. 1970-ben megnősült, 4 év múlva elvált. 1971-től 50