Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 7-8. szám - Zelnik József: A hagyományok aranyága
ZELNIK JÓZSEF A HAGYOMÁNYOK ARANYÁGA Frazer művében, az Aranyágban szerepel egy fa, melyet az Erdő Királyaként ismert pap őrzött. Élete addig volt biztonságban, amíg le nem törték az aranyágat. Élete állandó készenlét és rettegés volt. Trónkövetelő mindig akadt. Nem kellett sokáig várakozni, valaki mindig meg akarta szerezni az aranyágat. Szabott szokás szerint letörése nélkül nem volt szabad megölni a papot. Érte kellett ölni, de nélküle nem lehetett. Még viccből is gyilkoltak érte. Caligulának tréfás kedvében eszébe jutott, hogy az Erdő Királya már „régóta” van tisztségében. Felbérelt ezért egy banditát, hogy ölje meg a papot. Gyilkos aranyág volt ez. Pedig valamikor jós Sibylla tanácsára ő óvta Aeneast veszélyes útján az Alvilágban. * „Az öröklött kultúra adja meg az embernek emberi méltóságát az anyagi boldogulással együtt. Megtanítja az embert a szellemi értékekre és érezteti vele, hogy érdemes a szabadságért élnie és küzdenie ... De egy kultúrának egyedül az a jelentősége, hogy megszervezze az életet, amelynek alapján felépült. Amikor Európa idejön a kikuyuk országába és elveszi a néptől a földet, nemcsak az élet forrását veszi el, hanem azokat a tárgyi jelképeket is, amelyek együtt tartják a családot és a törzset. Ezzel az eljárással olyan csapást mér rájuk, amely gyökereiben semmisíti meg a kikuyu törzs társadalmi, erkölcsi és gazdasági életét.” Jomo Kenyatta elnök a hagyománynak a teljes életet meghatározó jelentőséget tulajdonít. Első látszatra ez a távolról ideszakadt idézet indokolatlannak tűnik egy olyan szemlélőnek, aki a cím olvastán elvárná, hogy a magyar néphagyományokról és azoknak mai jelentőségéről beszéljek. A probléma viszont általánosabb. A lényeges kérdéseknek akárcsak a felvázolására is vállalkozni merészség. Merészség lenne ez a kelet-európai társadalmaknál sokkal világosabb történelmi fejlődési viszonyokkal rendelkező országokban is. Előnyünk viszont, hogy éppen ezeken a területeken őrződött meg — minden visszaszorítottsága, lenézettsége ellenére — a népi kultúra, a néphagyományok ösz- szessége. A régi Kínában élt egy fafaragó, aki mindenkinél szebb harangállványt tudott készíteni. Lu fejedelme egyszer megkérdezte tőle, honnan az a nagy és titkos tudás, ami ilyen ügyessé teszi őt. Csing, a faragó így válaszolt: Szolgád egyszerű kézműves ember, miféle titkos művészet lehetne birtokában? Miféle „titkos” művészet vagy tudás van az egyszerű dolgozó ember birtokában, mellyel az anyagi értékek termelése közben vagy mellett az életet széppé, értelmessé, emberhez méltóvá tudja tenni. S még a nagy sanyarúságok idején is jobban elviselhetővé. Hogy mióta foglalkoztatja a különböző társadalmak gondolkodóit ez a kérdés, azt nehezen lehetne behatárolni. Nem sokat tévedünk, ha azt mondjuk, hogy valamilyen formában évezredek óta. * W. J. Thoms 1846-ban megjelent tanulmányában használta először a népi tudás (folk lore) szót, s a következő módon írta körül: „a nép körében közismert hagyományos 3
