Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 5-6. szám - Kutasi Gyula: Eljegyzés (novella)
Apa lassan tért magához a kábulatból. Óvatosan nyitogatta a szemét. — A patámra célzol? — tűnődőn maga elé emelte a kezét. Mi tagadás, a gépolaj gyászkeretbe foglalta a körmeit. Az ujjhegyén kirepedezett a bőr, valósággal belesült a műhely piszka. Ha akarná, akkor sem tudná kimosni, gondoltam. De biztosan nem is akarta. — Minek? Jó ez így — mondta. Anya lemondóan legyintett. — Hát akkor hagyd! Csak szúrd el a lányod életét. — Ugyan anya! — kértem. — Ez egy melóskéz ... — védekezett apa. — Majd bearanyozzuk! Attól még nem muszáj, hogy retkes legyen! Apa tüntetőén kibámult az ablakon. Úgy tűnt, lehangolódott ettől a hajcihőtől, amit Balázs érkezése végett rendeztünk. Délutánonként mindig lepihent egyórácskára. De ma még ezt sem engedtük meg neki. Helyette anya újra lezavarta az üzletbe, négy Coláért, mert a rumliban valahogyan elfelejtettük. — Balázs nem ihat szeszt — fontoskodtam. — VEZET! Apa utolsó reménye is szerteoszlott. Úgy tervezte, ha már itt lesz a vendég, többet ihat, mint máskor. Apa felállt és elkezdett járkálni. Segélykérőn anyára pillantott. — ÉHES vagyok. — Ej, hát nem tudsz várni? Harisnyabelű! — füstölgött anya. — öregségére állandóan csak zabálna meg aludna. Ebből elegem lett. Hogy siettessem az idő múlását, beosontam a fürdőszobába. Valamit igazítottam a hajamon és levettem egy hajszálat a vállamról. A hajfonatomat először oldalra keféltem, majd hátra. Rövidebbre kellene vágatnom, gondoltam. Hogy áll?! Anya biztosan örülne, ha nem lenne „a lobonc”, de Balázsnak így tetszik. Valósággal megmerítettem magam a hólyagos tükörben. Feszes, makacs arc bámult vissza rám. Csak most vettem észre, hogy egy kinyomott pattanásféle helyén vörös, köralakú duzzanat keletkezett. — A fene ... — sóhajtottam. Kívül-belül nyúzott voltam. Kimenekültem a helyiségből. Végigdobtam magamat a heverőn. A tegnapi találkozást idéztem föl. Szerettem volna mindent összerakni, megérteni. Balázs már az elején egy vastag trillába fogott: — Én a legjobb akarok lenni abban, amit csinálok. Ha aztán mégsem sikerül — rámvillant a tekintete, de lebőgött róla, hogy mennyire elképzelhetetlennek tartja. — Legalább megpróbáltam. Érted?—fejezte be. Az egésztől hányingerem volt. Nem szóltam semmit. Nekem nem megy, gondoltam. Valahogy nem jönnek úgy össze a dolgaim, mint másoknak. Kit hibáztassak érte? Azután más jutott az eszembe. Évekkel ezelőtt micsoda mintákat álmodtam az üvegbe és mi maradt? Normában poharazok. Egész nap görnyedek a visító korongom fölé. Balázs megdörzsölte az orrát: — Hát ne hidd, hogy ez egyszerű — de nem fejezte be, mert a tekintete az úttestre tévedt. — Az a kurva fék ... A balhátsó egyszerűen nem akar fogni — magyarázta. Elfelejtette, miről is akart beszélni. Kizökkent, csak várt, és szótlanul rámmeredt. Balázs belülről olyan volt, mint egy falusi vegyeskereskedés: ahol a bakancsszíj mellett jól megfér a porcukor. Csak kirángatja a maga fiókjait, és már nyomja is a szöveget. Kiégettnek látszott az arca, mint az üzemben, amikor kivág a biztosíték, gondoltam. 38
