Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 5-6. szám - Szöllősi Zoltán: Csukott szemmel (vers) - Benke László: Túl (vers)
SZÖLLŐSI ZOLTÁN CSUKOTT SZEMMEL „a legegyszerűbb dologhoz lássatok adódjatok össze” (József Attila: A számokról) A láthatár nélküli térben drótpár dúdol a végtelenbe s dünnyögnek szürke kőgalambok Karod s karom rövidre zárva — húsvörös nap, pulzál a gyönyör Szerelem, szerelem, szerelem teljesség nulla-osztódása nincs rés testünkön menekülni szétszakadás vágya, távolodás mégis egymásba hosszabbodás A maradék, ziháló térben lélegzetünkben, már zuhanva csukott szemmel síkba ernyedünk Önmagunkat keressük máris más-más irányban, mozdulatlan De külön-külön már nem vagyunk kifordulunk megint a térbe fekszünk gyűrt fényben és dróthajunk sírva egymásba göndörödik sírva egymásba göndörödik BENKE LÁSZLÓ TÚL Nem ismerlek. Ki vagy? Ki vagy? Kitapogatom a csontjaidat. Milyen omló, puha, meleg laza csípő! Mi az? Mi az? Te ringsz? Ringjál, ringass. Mondd, hogy ripők. Az, az — ripők, holdas, holdas-arcú. Te már túl vagy? Jó volt? Libegsz? Aludj hamu, aludj. 3
