Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 4. szám - SZEMLE - Bodri Ferenc: Ecsettel és irónnal (Balázs János versei és képei)

lehiggadni látszik (Erdőben, Indián gyerekek, Apostoli látomás), a „viharos érdeklődéssel” bizonnyal felzaklatott festő egyensúlyait keresve ismét magára és teremtő magányára találhatott. A látomásos erőt valamifé naiv derű váltotta fel a képeken, a szorongások és szorongattatások felett aratott győzelem örömei. Ecsetjét kezéből egy évvel a halál előtt betegsé­ge rabolta el, a továbbiakban már csak a béna és megtöretett test töretlen képzelete alkothatott, itt talán már meg is jelentek a teljesen békességes elíziumi mezők. Mosolygó angyalokkal és kedves állatkákkal, a növények zöld színe is visszatért. Ismét szelídebb víziók jelenhettek meg a lecsukott szempillák, a füstök és ködök, a hirtelen, váratlan és kéretlen jött sikerek mögött. Balázs János képein a cigány mítoszok saját tu­datán és autodidaktá módon szerzett európai ol­vasmányműveltségén átszűrt jelképrendszere és világa tűnhet elénk, bár a festő maga cigányul nem tudott, de az egykor hallgatott mesékre híven emlékezett. F. Mihály Ida jelez is néhány ilyen­forma motívumot, de a teljes rendszert megfej­teni csak olyan tudná, aki maga is mesterfokon ismeri a cigány babona- és hitvilágot, le tudná fej­teni mindezt Balázs „kozmikus szemléletéről”, „eklektikus hitvilágáról”, „ösztönös konstruktív látásmódjáról”, amelyekről az utószó beszél. Balázs János képvilága bennünk egy kissé Mok- ry-Mészáros Dezső (1881—1970) hasonló belső élményanyagát idézi fel, annak olykor szándékol­tan tudatos és bálványos mitológiája nélkül, ere­dendőbb naivitással, de nem kevesebb emlék- és olvasmányigézetek alatt. Az időben érkezett album Balázs János 8 év­nyi festői működésének csak elenyésző töredékét gyűjthette össze, igényeket támasztva egy telje­sebb reprezentációra is, amely legalább jórészben talán még összegyűjthető. Az album képeit a naiv költő és festő még 1971- ben írt, kissé talán pózoló és magakellető önélet­rajzi vallomása vezeti be a 16 kép és a 25 lírai vers előtt. A költeményekből ugyanaz a porszem­élmény és megváltás-hit, hasonló szenvedéstudat és magányérzet árad, ami a képekről szavak nél­kül leolvasható. Valóban „sziklák alól kihajtó virág” volt Balázs János művészi élete, kissé talán korán tépte le a szokatlan erejű és kegyetlen rácsodálkozás. így lettek tanulságai is: ha „felfedezését” valóban a véletlen segítette, akkor a további hasonló vélet­leneket gyengédebben kellene megsegíteni. Értő felkutatással, önzetlen pártfogással és biztatóbb irányítással ha kell: az itt közölt 16 kép közül 13 magántulajdonban található. Sokféle zúzos élmény és rideg tanulság lappanghat egy egyszerű rény mögött. Ezért a türelmetlenség: ma még tán mód nyíl­nék a teljesebb anyagot legalább reprodukciók­ban összegyűjteni. Ha már úgy szétszaladt. Bizonnyal vannak a festőnek hasonló pálya­társai. De „felfedeznünk” őket valóban úgy kelle­ne, hogy sorstársai ne lehessenek. A naiv művé­szetnek van már hazánkban múzeuma is. (Corvina Kiadó.) BODRI FERENC KÖVETKEZŐ SZÁMUNKAT A SZERELEM, AZ EROTIKA ÉS A SZEX TÉMÁJÁVAL FOGLALKOZÓ MŰVEK ALKOTJÁK 96

Next

/
Oldalképek
Tartalom