Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 4. szám - SZEMLE - Kőhegyi Mihály: Magyar őstörténeti tanulmányok - Bárth János: Két néprajzi újdonság (Tálasi István: Kiskunság, Szűcs Sándor: Régi magyar vízivilág)
tethetné, milyen jelentős a különbség Németh László belső, azonosuló és Veres Péter külső, magyarázó ábrázolása között. Ez a példa is figyelmeztethet, hogy nem volt helyes Batának programszerűen kirekesztenie vizsgálódásai köréből az író stílusát. Nem tudok vele egyetérteni abban sem, hogy „ha foglalkoztatták is a kifejezés és a nyelv kérdései, sose lett a stílus mestere”. (8.) Szerintem Veres Péter igenis mestere volt a stílusnak, azzá tette a tiszta, közérthető kifejezésre való törekvése, a népben, nemzetben gondolkodás abban a tekintetben is, hogy mint gondolataival, kifejezésükkel is a legszélesebb közösséget tartotta szem előtt. Kifogások sorolása után talán váratlannak tűnik, hogy Bata Imre könyvét kitűnőnek tartom: sokat felvállalónak, gondolatébresztőnek. A Veres Péterrel foglalkozó kritikai irodalom szegényes, a kor irodalmi mozgásterületének, ellentmondásos törekvéseinek értékelése kimunkálat- lan. Nem az a teljes tisztázás még ez a könyv, amelyet Illyés Gyula sürget, de jelentős lépés feléje. (Szépirodalmi Kiadó, 1977. Arcok és vallomások.) OROSZ LÁSZLÓ MAGYAR ŐSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK A magyar nép őstörténetének kutatása társadalmunk érdeklődésének homlokterébe került. A sorra megjelenő történeti és régészeti szakkönyveket szinte napok alatt elkapkodják a könyvesboltokból. Mindez dicséretes és jó dolog, ám az utóbbi években olyan mellékzöngék kísérik, amelyek már aligha kívánatosak. Ha akarjuk, ha nem, tudomásul kell vennünk, hogy hazai kutatógárdánk mellett van egy zömmel emigrációban élő csoport, amely néha elképesztő türelemmel és szívóssággal ontja magából a cikkeket és könyveket. Elméleteik, jószándékuk ellenére sem szolgálják a magyarság helyes történeti tudatának erősbödését. Mindebben — s ezt kár lenne tagadni — hazai tudományos életünk is ludas, hiszen legutóbb 1943-ban jelent meg ezzel a témával foglalkozó gyűjteményes kötet. Azóta a kutatók műhelyében gazdag új anyag halmozódott fel. Egy részüket adja most közzé 21 szerző dolgozata. Ez a szám önmagában is azt jelzi, hogy egyetlen tudományág képtelen átfogni térben és időben a magyarság kialakulásának történeti folyamatát, hanem a társ- tudományok (néprajz, nyelvészet, embertan, állattan, földrajz stb.) összefogása szükséges az egykori valóság minél tökéletesebb, igazabb megközelítéséhez. A gazdag és sokrétű kérdéskört felölelő tanulmányoknak még tallózó ismertetésére sem vállalkozhatunk, inkább csak fel-felvillantunk valamit belőlük s hozzáfűzünk néhány gondolatot. A magyar őstörténet első marxista szintézisét a kecskeméti Molnár Erik adta közzé 1942-ben Szentmiklóssy Lajos álnéven. Ezt dolgozta át és bővítette ki A magyar nép őstörténete c. művében, mely 1953-ban jelent meg. Ebben szakított korábbi Volga—Káma-vidéki őshaza elméletével és az uráli népek őshazáját Belső-Ázsiába helyezte. Nézetét szinte egyetlen társtudomány képviselői sem fogadták el. Szenvedélyes viták, cikkek, cáfolatok, ellenvélemények tucatja követte egymást. Magam ekkor voltam régészhallgató Budapesten,s nem hallgathatom el (senki ne vegye szerénytelenségnek személyes élményem felemlegetését) azt az évek múlásával egyre erősödő érzésemet, hogy a szenvedélyes, sokszor személyeskedésig elmenő vitaülések pergő kereszttüzében nyugodt maradó Molnár Erik majdnem szántszándékkal kavarta fel a tudományos élet állóvizét. így vagy úgy lett légyen, annyi bizonyos; olyan folyamatot indított el, amelynek gyümölcsei most kezdenek beérni. Ennek egyik látható jele a most megjelent tanulmánykötet is, amelynek kemény odafigyelést és szívós utána- gondolást kívánó elolvasása után valami furcsa bizonytalanság marad az emberben. Nem véletlenül, hiszen sok, eddig biztosnak vélt megállapítást megkérdőjeleznek a szerzők, vagy egyenesen halomra döntik azokat. A munka jelenlegi szakaszában a szilárd tudás helyére a termékeny bizonytalanság lépett. Ám ez mind helyénvaló és rendjén van. Felnőtt egy olyan kutatónemzedék, amely vállalja a biztosnak, szilárdnak hitt dogmák és kényelmesnek látszó munka helyett a még csak haloványan felsejlő valós történetiség elhivatott keresését, kutatását. (Akadémiai Kiadó, 1977). KŐHEGYI MIHÁLY KÉT NÉPRAJZI ÚJDONSÁG Tálasi István: Kiskunság Nehezen született meg ez a könyv. Sokat váratott magára. Ezért kétszeresen is jó, hogy végre megjelent. Évtizedeken át alig publikáló tudós szerző szólalt meg benne újra a magyar néprajz és minden olvasó ember örömére. A budapesti tudományegyetem Kunszentmiklóson nevelkedett tanszékvezető néprajzprofesszora végre egy szép könyvben állított emléket annak a népnek, amelynek körében diákéveit töltötte, és ahol ifjú néprajzkutatóként oly sokszor megfordult. Tálasi István mintegy negyven évvel ezelőtt végezte néprajzi alapgyűjtéseit a Kiskunság területén. Ekkortájt több kis cikke és 1936-ban megjelent híres könyve: A Kiskunság népi állattartása jelezte itteni kutatásait. A kiskunsági állattartást elemző és leíró nagymonográfia után négy évtized telt el a kiskunok múltjának és életének teljességét bemutató szintézis megszületéséig. Közben Tálasi István szóbeli előadásában csak a tanítványok szűk 93
