Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Bormelléki zsiványságok (8. rész: Zárójelentés)

amelyen fel van tüntetve a hordószám, és hogy mi lett beletéve. Ez a bor aminálva is lett, és biztos, hogy sűrítménnyel is fel lett javítva. Tessék.” (Visszateszi az üveget az ügyvéd elé.) BÍRÓ: No, mindegy. (Az ügyvédhez) Be tetszik csatolni a bizonyítékokhoz? A publikum nevet, az ügyvéd zavartan elsüllyeszti táskájába az 1974-es évjáratú soltszentimrei ezerjót. Színe és visszája A tényfeltáró, „leleplező” szociográfiákbam megírtakat majdnem mindig zokon veszik. Személyek, hivatalok, intézmények érzik magukat sértve, megbántva. Igazuk védelme, megcsorbított tekintélyük kiköszörülésének szinte törvényszerűen ismétlődő következménye az, hogy az írást destruktívnak, károsnak bélyegzik; az író néhány apró, de elkerülhetetlen tévedését kiragadva a mű egészének értékét is igyekeznek kétségbevonni, legenyhébb esetben is kissebbíteni azzal, hogy „nem mutatja meg a kiutat”. Ha a szociográfus természetesnek tartaná a ténybeli cáfolatot helyettesítő tekin­tély-elvű ítéleteket, megkérdezhetné a „megbántottakat”, a borvonalba eső intézmé­nyeket, hivatalokat, s a szeszszindikátus érdekcsoportjait, hogy nekik, akik hagyták elfajulni a dolgokat, van-e elgondolásuk a status quo visszaállítására, van-e valamilyen koncepciójuk a kiutat illetően?... A szociográfus dolga elsősorban a tényfeltárás; se politikai, se gazdasági hatalma nincs a megoldásra, mégsem követheti azt a taktikát, hogy a támadó megnyilvánulásokra támadólag válaszoljon. Először azért nem, mert a „mi legyen a kiút?” kérdése jóhiszeműleg is megfogalmazódik a szeszszindikátus ér­dekcsoportjaihoz nem tartozó, de a megoldatlan társadalmi-gazdasági kérdések iránt érdeklődő olvasókban, államunk polgáraiban. Azért sem válaszolhatunk a bottal kö- szöntgetőknek doronggal, mert belátjuk, hogy az írástól felszisszenő-hördülő szemé­lyek, intézmények, csoportok tulajdonképpen egy gazdasági-társadalmi mozgásme­chanizmus fontos vagy kevésbé fontos, de szorosan egymáshoz kapcsolódó részei, amelyek nem élhetnek önálló életet még akkor sem, ha jól látják a dolgok eltorzulásait, és megvolna bennük a jó szándék munkájuk korrekciójára. Ezt tételesen most fogal­mazom meg először, de a figyelmes olvasó észrevehette a megfogalmazás időszerűségét már akkor, amikor a szeszszindikátus diktátumáról beszéltem, a termelőkkel, a pin­cészetekkel,a pincemesterekkel kapcsolatban. Az író belátja,hogy a részek csak egy kor­szerűsített, átrendezett, átszerkesztett egész mechanizmusában működhetnek jól. A „mi legyen a kiút” problematikájának még a körülírása is nehéz. A 164 oldalas, 443 vádpontot felsorakoztató vádirat, a 72 magnókazettáról lejegyzett szöveg, s a 606 oldalas ítélet együtt olyan számomra, mint egy kocsiderék különböző méretű fogas­kerék, csavar, rugó, alátét, s nem tudom miféle alkatrész, amikből különböző szerkesz­tő-rendező elvek segítségével így is, meg úgy is összerakható az ördögi szerkezet, amit egy pihent agyú konstruktőr olyan emberek számára eszelt ki, akiknek van türel­me az alkatrészeket egymáshoz pászitgatni, azokkal babrálni, s minduntalan feltenni azt a kérdést, hogy jól van-e, és mi volna akkor, ha ... ? Problémám dr. Kassai Antal védő kifésültebb fogalmazásában így hangzik. „Ezt az ügyet nem lehet egyszerűen átfogni. A borral kapcsolatos visszaéléseknek olyan hatal­mas szociológiai, közgazdasági, egészségügyi és más összefüggései vannak, amelyeket itt (ti. a védőbeszédekben) még felvázolni sem lehet. Ez a per az előkelő helyen álló magyar alkoholizmussal is enged feltételezni némi kapcsolatot.” Nos, kíséreljük meg végiggondolni az ördöngős borügy lehetségesnek vagy használ­hatónak látszó rendezőelveit, nem riadva vissza attól sem, hogy a vélt koncepció al­kalmasint lehetetlennek vagy használhatatlannak bizonyul. A kísérlet többszöri elvég­23

Next

/
Oldalképek
Tartalom