Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 4. szám - Bolya Péter: Disznóvágás (elbeszélés)
— Nincs egy mázsa. — Van! — kiabált Brodszky, felállt, nagy léptekkel az ajtóhoz ment, felrántotta, visszanézett... — Több mint egy mázsa — suttogta. Karcsi fürgén porzsolté a disznót, a gázpalack lavór vízben állt. Laci Somosra nézett. — Segítesz-e kaparni, arany testvér?... A disznó hamarosan „bement”, a konyhában meleg szagok kergetőztek, Brodszky a sarokban ült, holtrészegen, „parasztok vagytok”,, mondogatta, „ostoba parasztok . .” ... Laci megkóstolta a tölteléket, „bors kell még bele”, suttogja, megszédül, elsápad, kitámolyog az udvarra, Somos utána lép, „mi van veled, sógor?”, Laci a földre ül, maga elé néz, izzadt a homloka . . . Karcsi is kijön, „mi bajod, koma?”, Laci nagyot szusszant, „semmi”, mondja, feláll, a konyha felé indul, „nohát”, mondja Karcsi, „nem kellene annyit inni”. Füst csap ki a konyhából, az asszonyok csendben nézik a gazdát, Brodszky is hallgat, „hülyeség”, mormogja Laci, az asztalhoz áll, újra gyúrni kezdi a tölteléket. — Kicsi volt ez a disznó — nézett a kimosott belekre Karcsi. „Milyen csend van” — gondolta Somos. Zsuzsi frissen sütött „sniclit” kínál körbe, csak Brodszky vesz a tálból, kenyeret kér, beleharap a húsba, a falat megáll a szájában, „Manci”, suttogja, el bőgi magát, a könnyek a szakállára csorognak, „Manci”, sírja, aztán rág, rág ... Somos bambán ült a lócán. „Majd este” — gondolta. — „Este könnyebb lesz.” A fogyó országutat látta maga előtt. . . . Csendesen, görnyedten üldögélt, Brodszky mozgó állkapcsát figyelte. 18
