Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 4. szám - Takács Imre: Izsák példája (versciklus)

Lelkében nem tudott még megfordulni a harag.

Neki a láng is beszélt — nézte a rőt parazsat.

Atoksújtotta házát féltette félelmétől, szomjúságtól a nyáját, népét az éhezéstől.

IZSÁK SZÓL ÖNMAGÁHOZ

Mióta ujjat húzok — jámbor — a vad szokással, akként se boldogulok, mint némely pásztortársam.

A nyájam elkódorog bojtárokkal a réten A gazda itt kucorog, viskója szögletében.

Hittem, hogy van hatalmam elgondolásom fölött.

Eluralkodik rajtam, ami az eszembe jött.

Nem találmányom, részem az eszme, s része vagyok.

Mint mécs a vaksötétben, magamnak világolok.

IZSÁK ÖSSZEGZI ÉLETE TANULSÁGÁT

Szerencsénk műve vagyunk ebben a teátrumban.

Nem vágta el a nyakunk egy balga kiskorunkban.

Védett a bélhuruttól anyánknak édes teje.

Nem lökött le utunkról a szamárköhögés se.

Ahogyan engem a kés roszogásától féltett. . .

Nem kaptam tőle verést, csak intő fenyítéket

eladdig, hát hüpögtem.

,,Élek, de mi lesz velünk ...? Nem eszi meg az Isten a bárányt — mind elveszünk.”

Indulatom belülről koptatja jó voltomat.

Akár egy kormos kürtőn, elszáll a jó gondolat.

Az eszme nincs magában, a hittel én fogyok el.

Ahogy a tűz a fával, a hit is elfogy velem.

És kint a pásztori nép az égbe, földbe kíván.

A sajt és gyapjú ügyét csalással intézi már.

Mint fonnyadt árpaszalma, sárgulnak zöld legelők.

A száraz nyár nyugalma nyújtja az üres időt.

Kerítettek veszélyek, de vésszel nem ért a baj. Állt mellénk kerítésnek az élet- s halál-vonal.

Nem hadakozni jöttünk, de mindent megérteni. Ha ég a ház fölöttünk, mit illik megmenteni...