Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 1. szám - Balázs József: Szeretők és szerelmesek (Kisregény, befejező rész)
a gépcsarnok felől néha feldübörögtek a gépek, aztán ahogy leállították őket, a levegő sípolása egybeolvadt az emberi hangokkal. Valaki egy japánért tolt az udvaron, aztán eltűnt az irodaház mögött. Kalenda még egyszer pontosan lemérte a bejáratot. Most már tudta, hova kerül majd a dekorációs kapu. A fűre rakott betűk előtt sétálgatott, amikor a nevét kiáltották. Aztán még egyszer hallotta a nevét. Az utcán a stráfkocsin ülve megállította a lovakat Mendel Péter. Még fent ült az ülésen, amikor ismét kiabált. — Jöjjön ide! Kalenda József! Jöjjön ide! Kalenda nem mozdult a betűk mellől. A kékköpenyesek nem értettek semmit. Mendel Péter leszállt a kocsiról, megkerülte a lovait, majd még mindig a kocsija mellett, állva figyelte Kalendát. Kalenda József kiment az utcára, pár lépésre állt meg a fuvarostól. — A lovaimat többre becsülöm, mint magát. Pedig maga ember. Állítólag — a fuvaros halkan beszélt. — Miért nem hagy békén? — kérdezte Kalenda. — Most jöttem . . . Nála voltam . . . Mindent tudok . .. Tönkretette ... És tudja mit? — Nem érdekel semmi! Tűnjön el innen! — Kalenda egyre közelebb lépett Mendel- hez. — Belebukott... Örökké magányos lesz, mint a kivert kutya — mondta Mendel Péter. Nyugodt volt, nem félt a közeledő Kalendától. — Mit papol itt nekem? — Kalenda már olyan közel állt a fuvaroshoz, hogy majdnem összeért az arcuk. — Márta üzeni, nem kell elvennie feleségül, ha akarja, a szeretője is lehet. . . Inkább a maga szeretője, mint az enyém. A szeretője ... — és a fuvaros keserűen nevetett. Kalenda nem válaszolt. Mendel csak most fogta fel, hogy Kalenda megütheti. Oldalazva ellépett, megkerülte a lovait, felült a kocsira. Kalenda is visszaindult. Már a kékköpenyesekhez ért, amikor a kocsiról utána kiáltott a fuvaros. Már a kezében fogta a gyeplőt, állva ordított. — Maga! Egy senkiházi! Senkit sem tud megbecsülni! Mit tudod te, hogy kicsoda Kapuvári Márta?! Kapuvári Márta ... Te szarházi, te senki . . . Ä fuvaros várt. Előrehajolt, mind a két kezét a combjára fektette. Várta, hogy Kalenda álljon meg, forduljon vele szembe. Nevetni kezdett. — És még ennek az embernek akar a szeretője lenni! Ennek az embernek . . . Nem fogom engedni, sohasem fogom engedni! — afuvaros még mindig előredőlve ordított. Kalenda nem szólt vissza. Mendel nagyon szerette volna, ha válaszol, ha védekezik. — Mi van? Te senkiházi! Tudod te, kicsoda Kapuvári Márta? Én tízéves kora óta ismerem. Milyen ember vagy te? Idejöttél, senki sem hívott! Minek jöttél ide? Nem is vagy te ember! Takarodj innen! A fuvaros homlokáról folyt a víz, a haja szemébe hullott. A magas, és sovány férfi úgy állt ott, gyeplővel a kezében, hogy a kékköpenyeseknek úgy tűnt, Mendel Péter meghibbant. Kalenda felugrott a kocsira. Olyan gyorsan lökte le Mendelt az útra, hogy a kékköpenyesek csak a fuvaros fejének a koppanását hallották az éles kövezeten. Á lovak felágaskodtak, a fuvaros kezéből ugyan kicsúszott a gyeplő, de aztán a lábára csavarodott. 29
