Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 3. szám - VALÓ VILÁG - Szemes Piroska: A népi prevenciótól a családtervezésig
el. Szégyenkezve jelentkeznek ugyan terhességmegszakításra, már ritkábban mentegetőznek az orvos előtt, de az időigényes vizsgálat mellett attól is tartanak: mi lesz, ha megfeledkeznek a tabletták szedéséről. A legfiatalabb korosztályról, amely csak ünnepre jár haza, a rávonatkozó, szigorú erkölcsi előítélet miatt, kevesebbet tud az orvos. Szórványosan előfordul, hogy terhesség esetén egy-egy lány tanácsot kér tőle, miként lehetne úgy elintézni a terhességmegszakítást, hogy a szülők, s a falu ne tudja meg. Az orvosnő megpróbálta népszerűsíteni a tabletták szedését ott, ahol szükségesnek ítélte meg, de mindössze három asszonynál sikerült. Ők azonban nem helybéli születésűek voltak, hanem betelepültek; két pedagógus és egy tisztviselőnő. A legfiatalabb nemzedék előtt ma már ismeretesek a fogamzásgátló pirulák, sajnos azonban nem mindenkit óvnak meg a teherbeesés gondjaitól. Bizonyos körülmények kizárják, hogy a védekezésnek ezt a nő számára egyszerű módját alkalmazhassák. Ezek az asszonyok a teherbeeséstől való félelmükben ki vannak szolgáltatva egyéb, esetleg bonyolultabb, kevésbé biztonságos védekező eszközöknek. Viszont ők azok, akik iskolában tanult biológiai ismereteik, az abortusz veszélyességéről hallottak-olvasottak birtokában már aggályosabbak az egészségük kockáztatásával kapcsolatban. Az előre eltervezettnél azonban nem akarnak több gyermeket szülni. Tervszerűen Egy Duna—Tisza közi nagyközség sertéstenyésztő technikusnője, (akinek a házassága is jellemző példa a paraszti családok szigorú kereteinek széttörésére, amiről másutt majd szólok), férjhez ment egyik beosztottjához. Ő mezőgazdasági szakközépiskolában érettségizett, férje nyolc általánost végzett, szakmát nem tanult. A fiatalasszony szülei törpebirtokosok voltak, három gyerekkel, akik közül ő a legidősebb. A fiú nagyszülei nagygazdák, akik után a szülők sosem örököltek, mert még mielőtt erre sor kerülhetett volna, beléptek a termelőszövetkezetbe. A három nemzedék mindaddig együtt lakott, amíg az unoka be nem jelentette, hogy megnősül. Ezt a szándékát a szülők ellenezték, a nagyszülők viszont pártfogolták. Míg a szülőknek a lány származása ellen volt kifogásuk, a nagyszülők a technikusi oklevelét értékelték nagyra. A nagyszülőkön tulajdonképpen a nagyanyát kell érteni, aki a hagyományoknak megfelelően, igazi paraszti matriarcha volt mindaddig, amíg a tsz-be lépés az öröklött tekintély alapját kr nem húzta alóla. Meglehet, hogy ha akkor nősült volna az unoka, amikor a föld még a sajátjuk volt, ő emel elsőnek kifogást az egyenlőtlen házasság ellen. A fiatalok az akkor már nyugdíjas nagyszülőkkel, az „ősi” házban rendezkedtek be, míg a szülők a fiuk számára épített házat foglalták el. Amikor a fiatalokkal megismerkedtem, már megbékélt a meny az anyóssal, de a nagyanya a maga helyét az unokamenyénél nem engedte át a menyének. Szemmel láthatóan tetszett neki, hogy a föld nélkül is megőrizheti matriarchaszerepét, anélkül, hogy ez a fiatalokkal konfliktusba hozná. Egykés asszony létére elfogadta, hogy a fiatalok két gyereket akarnak. Rajta kívül senkitől nem halottam ilyen találóan a magyarázatot arra, hogy miért kettőt. — Ez a divat. — És ha három gyerek lenne? — kérdeztem. — Ők is csak kettőt terveznek — mondta méltóságteljesen — Évi vissza kell, hogy menjen a munkába, hiszen azért tanult. Ez meg van beszélve a vezetőséggel. A művi vetélések 1974-ben történt megszigorítása nem feltétlen eredményezi azt, hogy több harmadik, vagy negyedik gyerek szülessen. Annak azonban egészen biztosan 66
