Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 1. szám - Balázs József: Szeretők és szerelmesek (Kisregény, befejező rész)

Szinte egyszerre rázkódtak meg mind a hárman a pálinkától; a vér a fejükbe tódult, egy pillanatra mintha az egyensúlyukat is elvesztették volna.

A restiből már könnyen léptek ki.

A stráfkocsinak támaszkodva Mendel Péter állt velük szemben. Bertalan István és a fiú — Mendelt bámulva — kikerülték a kocsit és mentek tovább, Kalenda azonban megállt a fuvaros előtt.

— Gondolkodott a dolgon? — kérdezte a fuvaros.

Kalenda nem válaszolt. Most talán nem is Mendel arcát nézte. A resti előtti kis téren csend volt, Bertalan István és a fiú már befordult a platánokkal szegélyezett útra.

— Magának adnám még a kocsimat is, a lovakat is ... mindent — folytatta a fuvaros. — De mondjon valami összeget. Előteremtem. Láthatja, még vasárnap is dolgozom, hajnalban kelek, a pénz nem számít — a fuvaros hangsúlyok nélkül beszélt.

Kalenda odament a stráfkocsihoz, rákönyökölt a szélére, méregette a fuvarost.

— Tudja mit? Vegye úgy hogy a magáé. Engem már nem érdekel!

Aztán gyorsan otthagyta. Sietett, mert látta, hogy a másik két férfi az út végén várja.

— Ma vasárnap van — mondta Kalenda, ahogy a két férfi mellé lépett.

— Az. Vasárnap — ismételte elgondolkodva Bertalan István.

A telep kapujában Turóci várta őket.

— Egy órája itt vagyok . . . Beszéltem a csoportvezetővel, mondtam neki, hogy magamra vállalok mindent. Azt mondta erre, azt nem lehet. Az egész telepet össze akarja hívni, hogy mindenki előtt kitárgyalja.

— Azt mondta? — nézett a csicskásra Kalenda.

Turóci nem válaszolt. Bizonytalanul fordult el tőlük, az irodaház előtt Mireisz jött, mellette két ismeretlen kékköpenyes férfi.

Elindultak.

Kalenda Mireisz elé állt.

— No látják — kezdte Mierisz. —Vasárnap van és mindenki eljött. Az emberek megértették, hogy minden perc drága.

— Szeretnék beszélni magával — kezdte Kalenda a csoportvezetőnek.

— Ne féljen ! Ha a kitüntetés érdekli, akkor nyugodt lehet — válaszolt Mireisz.

— Nem arról . . . Nem arról van szó. A tegnapi jegyzőkönyvről . . .

— Egyszóval a lopásról — vágott közbe a csoportvezető. — Nézze, ez már lezárt ügy. Délután villám termelési tanácskozást tartunk, utána a kollektíva elé tárjuk az ügyet. Példát kell statuálnunk.

Kalenda Túróéihoz fordult.

— Nem kell félni. Egyet-mást én is tudok. Majd meglátjuk.

— Mit tud maga? Miről beszél? Minek üti bele az orrát? Nem magáról van szó! Különben is, ha csendben maradnak, egy figyelmeztetéssel megússzák — a csoportvezető fölényesen beszélt. — Én a maga helyében csendben lennék.

— Nézze . . . Minden munkát elvállaltunk. Ha kellett, segédmunkások voltunk, ha kellett takarítottunk, ha kellett túlóráztunk, most is vasárnap van. Itt vagyunk — Kalenda közelebb lépett a csoportvezetőhöz.

— Dehát ez a kötelességük, nemde? — a csoportvezető a kékköpenyes férfiakra nézett. — Én is itt vagyok. Itt van az igazgató is. Mindenki teszi a dolgát.

— Rendben van — válaszolt gyorsan Kalenda. Hátrafordult a többiekhez és intett nekik: „gyertek ..

Már majdnem az irodaházhoz értek, amikor a csoportvezető Kalenda után szólt.

— Kalenda, jöjjön vissza! Csak egy pillanatra.

Kalenda megállt. A három férfi jött oda hozzá.

— Ezek itt — mutatott a két férfira — dekorációs szakemberek. Nemsokára ven23