Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 3. szám - Pavlovits Miklós: „Aigisztosz” (Elektra-variáció)
és minden járókelő szeme rádtapadt. Erre vártál, s gondosan fel is készültél az alkalomra. Tudtad, megcsodálják majd keresetten egyszerű és tépett rongyaidat, tükör előtt elrendezett fürtjeidet. Jól begyakoroltad a kétségbeesést, s a festett nyomorúságot az arcodon. Minden tökéletes volt! Végigvonultál az utcákon, s a városnak nem volt egyetlen kies szeglete sem, ahol nem lestek rád mohó kíváncsisággal az emberek. Ezt akartad. ELEKTRA: Milyen ocsmány alak vagy! AIGISZTOSZ: Azt hiszed gúnyolódom! Nem, őszintén nem. Csodállak, mint egy furcsa növényt, egy ritka, magányban tenyésző virágot, amelynek színe, illata egyszeri és titokzatos. Azt már nem mondom, hogy hiábavaló. Annyiféle szerepet, maszkot öltöttél már magadra az elmúlt években, hogy végül el kellett gondolkoznom, milyen is lehetsz valójában, — meztelenül. Rövidke idővel ezelőtt látni engedted magad. Én pedig kilestelek. Ezután már mindig látni foglak. ELEKTRA: És milyennek találtál! Szépnek! Csúfnak? AIGISZTOSZ: Nem is tudom. A szép is lehet csúnya, a csúnya is lehet szép. ELEKTRA: Utállak. AIGISZTOSZ: Én viszont beszélni szeretnék veled. ELEKTRA: Én meg nem. Látni sem akarlak! AIGISZTOSZ: Kedvem lenne megtörni téged . . . Nem is lenne nehéz ... ELEKTRA: Ne áltasd magad. Soha nem sikerülne! Nem ilyen fából faragták azt, aki engem meghajlíthatna. AIGISZTOSZ: Nem is ismersz, honnan tudod! ELEKTRA: Én nem ismerlek! . .. Nincsen senki, aki jobban átlátna rajtad, mint én. AIGISZTOSZ: Pedig egyébre sem vársz, mint hogy valaki betörjön. Durván, férfiasán. Csak azért vagy ilyen fenemód büszke. Rám azonban nem számíthatsz . . . Sajnos. ELEKTRA: Nem tudnál annyira megváltozni, hogy egyáltalán észrevegyelek. Utálom a puhányokat. AIGISZTOSZ: Ej, de nagy a szád! Egyfajta csalétek. ELEKTRA: Ha megkérnélek, egyedül hagynál végre apám sírjánál! Legalább erre a helyre tekintettel lehetnél. AIGISZTOSZ: A tiszta gyász megrendít és zavarba hoz. A te síri áldozatod — mint mondtam — lebilincsel. ELEKTRA: Nem vagy képes felfogni, hogy látni sem akarlak? Jól tudom úgyis, mit akarsz. AIGISZTOSZ: Hát persze. Hiszen éppen azért vonultál végig a városon, mert tudod. ELEKTRA: Én is tudom, te is tudod, akkor miről beszéljünk? AIGISZTOSZ: Éppen így lehet jól tárgyalni; Jól átlátható sakktábla mellett. Nyílt titok minden. ELEKTRA: Nincsen mit beszélnem veled! A gyáva fecseg, a bátor cselekszik. Ez az én filozófiám. AIGISZTOSZ: Na látod, már helyben is vagyunk. Én éppen azt akarom elérni, hogy a mai napon tedd félre ezt az eredeti tantételt. A bátorságról akarlak lebeszélni. ELEKTRA: Próbálj meg, ha tudsz! AIGISZTOSZ: Ez a tiszta beszéd . . . Szóval arra szeretnélek figyelmeztetni, hogy más a babaház és megint más egy város piactere. Amit eljátszhatsz amabban, nem biztos, hogy emitt is előadható. A palotában öltözködhetsz rongyokba, vagy királyi bársonyba, rakhatsz a fejedre egyszer tövis, máskor meg arany koronát. Megjelenhetsz éjfél után lepedőben, csirkevérrel összemázolt karddal a kezedben, apád szellemeként, kivilágított tökkel a fejeden. — Legfeljebb anyád rémüldözik, mást nem zavarsz. Engem szórakoztatnak ötleteid. De ha játékaiddal együtt kijössz a városba, már más a helyzet. E napokban atyádat feltűnően gyászolni kockázatos dolog. Hiszen, hogy enyhén fogalmazzak, az öreg nem volt közkedvelt. Halála óta eltelt évek alatt pedig az emberek már megszokták, hogy maguk dönthetnek dolgaikról. Látványos gyászodat sokan a demokrácia elleni tiltakozásnak vehetik. Tudod, élénk a hangulat a ma délutáni népgyűlés előkészületei miatt. Pártok, csoportok állnak egymással szemben, királyhívők és plebejusok szervezkednek mindenfelé. Ha te megjelensz és egyszemélyes felvonulást rendezel ebben a maskarában, azt bizonyos elemek felhívásnak vennék zavarkeltésre. Jó ürügy lenne a számunkra, ha bántalmazhatnának. Esetleg ... ELEKTRA: Érinteni sem mer senki! AIGISZTOSZ: Az argosziak nem gyávák! ELEKTRA: Nem érdekel mit papolsz! AIGISZTOSZ: A bőrödre megy ki ez a játék, ezt meg kell értened! A városban már nem ősi ,,ellenségeid”, anyád és az én bosszantásomra aggatsz magadra rongyokat, és vonulsz áldozni apád sírjához. Ott ez már jelkép, s véresen komoly indulatokat szabadít fel! ELEKTRA: Milyen ország ez, ahol egy árva lány nem adhat tiszteletet szerencsétlen apja földi nyughelyének? Ott valóban szabadság uralkodik!... Hiszen erre vagy olyan fenemód büszke, az általad teremtett nagy szabadságra! De amiről szónokolsz, az a legjobb esetben is csak anarchia! AIGISZTOSZ: Ne beszélj mellé. Tizenöt évig egyetlen alkalommal sem jutott eszedbe, hogy ide zarándokolj!? Miért kell épp ma! Holnap, vagy azután ugyanígy megteszi. ELEKTRA: Nekem ma kell! Belső szükségletem. És különben is csak rám tartozik. Holnap ugyancsak azt kérdezhetnéd, miért ma?... Te beszélsz mellé, nem én! 19
