Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 3. szám - Pavlovits Miklós: „Aigisztosz” (Elektra-variáció)
halljátok-e! Mivel ajándékoztatok meg ennek örömére?... — Uram, légy üdvözölve, már nagyon vártunk! — szól egy tisztes agg. íme egy kulacs lóhúgy a tiszteletedre! Fogyaszd uralkodásodra és a magad egészségére! ORESZTÉSZ: Befejezhetnéd már! Unalmas vagy. Együnk, azután majd keresünk valahol forrásvizet. PÜLADÉSZ: Vizet! — Br . . . Még mosdani sem szeretek benne. Add a késed, meg azt a csülköt! Az legalább még hamisítatlan hazai. ORESZTÉSZ: Jaj, de odavagy ettől a megpimpó- sodott bortól! PÜLADÉSZ: Ha még csak az lenne! De ez seprő, öregem, nem más, hordóvíz! Amúgy meg nem csak a borról van itt szó! Hát ez a kés, amivel falatozunk? Mivel eszünk, ha nem adja vissza a katona! Foggal és körömmel szaggatjuk a húst! ... Ez a szokás tifelétek? ORESZTÉSZ: Az a lényeg, hogy visszaadta! Ne pofázz annyit, hanem egyél! PÜLADÉSZ: Furcsa egy ország ez, hallod-e! Egy biztos, nekem nem nagyon tetszik. Valaki üzen érted, aki a legfőbb úr, de mégsem király. Erre felkerekedünk, s lám, amint a határra érünk megmotoznak és tiltakozásunk ellenére elveszik fegyvereinket, mondván: e honban tilos a fegyverviselés! Még jó, hogy a körömpiszkálómat nálam hagyták. Ki hallott már ilyet? . . . Aztán meg jó félnapi lovaglás után egy izazdó katona utolér és mindenünket visszaadja. De lelkünkre köti, jól rejtsük el kardjainkat, mert különben bajba keveredhetünk. ORESZTÉSZ: Majd kiderül ... PÜLADÉSZ: Kiderül, nem derül! Az az igazság, hogy sok minden furcsa errefelé. Argosz polgárai például, akik nem térnek le az útról a lovad elől, ha mégoly gyalogosak is. Csak jönnek nagy-nyugodtan szembe veled. Rájuk nézel, ám nekik a szemük sem rebben. Ha nem akarod legázolni a parasztjait, kitérhetsz magad! ORESZTÉSZ: A népek nálatok sem kedvelik a lovasokat! PÜLADÉSZ: Az lehet, de nem merik így kimutatni. Micsoda különbség! ORESZTÉSZ: Add csak ide azt a csülköt... PÜLADÉSZ: Na meg az udvariasság, arról külön beszélhetnénk. Ha belépsz egy fogadóba, azt hiszed méltányolja bárki is, hogy ott vagy? Egy fenét! Várhatsz, mire a kocsmáros kegyeskedik megkérdezni, mit óhajtasz. Magadfajtára itt se lelsz. A népség meg olyan nyílt ellenszenvvel méreget, hogy szinte kinyílik a bicska a zsebedben. Látod ez az, a tekintetek dacos nyíltsága tűnt fel nekem itt. Senki sem süti le a szemét, meg nem billenti kalapját, tiszteletlenek, udvariasságnak nyoma sincs az emberekben. Mintha mindenki egyenrangúnakérezné magát veled. ORESZTÉSZ: Lesz ez majd másként. PÜLADÉSZ: Hm.! Látod mi lesz egy országból, ha nincs uralkodója!! Szemtelen lézengők ütik fel a fejüket mindenütt. Egyetlen rangosabbnak látszó emberrel sem találkoztunk az úton, pedig már harmadik napja jövünk. Hova lettek! Nyomuk veszett? Miért? ORESZTÉSZ: Gyere el látogatóba, ha majd én leszek a király! PÜLADÉSZ: Kérdezem én például, miért nem indult tőletek évek óta senki a delphoi kocsiversenyeken!... Na!... Egyetlen nevező sem volt már nem is tudom mióta. Azért, mert ez halott ország, öregem. Hiszen mi mutatja legjobban egy nép erejét!... A vitézség, a küzdőszellem. Nálatok pedig úgy tűnik — ne is haragudj, — mindez kihalt. ORESZTÉSZ: Hát én! .. . Aki minden futamban abszolút győztes vagyok? Van-e görög földön jobb versenyző nálam! PÜLADÉSZ: Te nem számítasz, nem argosziként hajtottál! ORESZTÉSZ: De lovaim innen valók. Nehéz pénzeket fizettem értük. PÜLADÉSZ: Mert marha vagy. Forduljak föl, ha rajtad kívül akad még valaki a versenyzők között, aki pénzt adott a lovakért. Jól néznénk ki, hiszen így minden kereskedő benevezhetné csámpás kölykét. Én például ki is tiltanálak a versenyekről ezért... ORESZTÉSZ: Kitiltanál!... Na hiszen csak az kellene! PÜLADÉSZ: Azt hiszed megijednék tőled!... Ha a hajtásban nem is, de vívásban én sem vagyok utolsó! ORESZTÉSZ: A futásról nem is beszélve. PÜLADÉSZ: Szóval jobb, ha nem kezdesz ki velem . . . Inkább azt mondd meg végre, mit iszunk! ORESZTÉSZ: Mondtam már, vizet. Üde forrásvizet, az a legegészségesebb. PÜLADÉSZ: A fene ebbe az országba. Ha előre tudom, hogy vizet kell innom, nincs az a hatalom, amely rávett volna, hogy elkísérjelek ... 17
