Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 2. szám - SZEMLE - Halász Péter: Csák Gyula: A szikföld sóhaja
SZEMLE CSÁK GYULA: A SZIKFÖLD SÓHAJA A Szikföld sóhajának szerzője — két legyet akart ütni egy csapással. Nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy egyetlen nekifutással úgy írja meg szülőhelye „felfedezését”, hogy az tulajdonképpen a régi (Sárközi György féle) sorozatba is beletartozhatnék, sőt: a két világháború közti és az azt megelőző időszak vizsgálatára még több energiát is fordított, mint a három utolsó évtizedre. Ennek természetesen csak örülhetünk, s azt is tesszük; de magunkban azért eltűnődünk, hogy a könyv harmadik, a közelmúlttal foglalkozó része nem látta-e kárát ennek az iker-szülésnek; a régebbi időszak bemutatásának csábítóbb lehetőségei nem szívtak-e el — mohóbb ikertestvérként — túl sok tápanyagot és energiát emettől! A szerző viszonylag részletesen — de hangsú- yozottan a teljesség igénye nélkül — ismerteti a település régi történetét, különösen az elmúlt évszázadra jellemző állapotokat. Jó segítője volt ebben Püspökladány akkori krónikásának és garabonciásának, Lóherélő Nagy Sándornak a kézirata. Ezután hosszasan foglalkozik a település és a ladányi nép két világháború közti életével, különös kapcsolatai révén szinte egész közelről megismerte a püspökladányi társadalom egész keresztmetszetét. Ezekkel kapcsolatos emlékei nem adnak ugyan lehetőséget a társadalmi-gazdasági jelenségek módszeres és elmélyült tanulmányozására, megfigyelései — már csak a sajátos nézőpont miatt is —számtalan érdekes és újszerű ismerettel szolgálnak. És végül csak a könyv utolsó harmada foglalkozik azzal az időszakkal, amely a sorozat többi köteténél a terjedelem zömét adja. Pedig Csák Gyula ebben a részben remekel igazán, a „parasztság drámájáról”, vagy a mai és a holnapi „ladányi tudat” ról szóló fejezetek néhány erőteljes és határozottan megfogalmazott felismerése a Mélytengeri áramlás színvonalát juttatja eszünkbe. Nagy kár, hogy ez a rész ilyen kurtára sikerült (például a termelőszövetkezeti mozgalomra mindössze hat oldal jutott), s hogy a mai Magyarország részét jelentő mai Püspökladányt szinte csak madártávlatból tudjuk felfedezni. Mert a két világháború közti időszakkal foglalkozó rész már csupán kiegészíteni tudja a társadalom akkori helyzetére vonatkozó ismereteinket, a közelmúltban lezajlott események megismerése és helyes értelmezése azonban mindnyájunk számára létszükséglet. De rendhagyó ez a könyv azért is, mert szinte kizárólag az író természetes ismeretanyagára épül, a statisztika, a szociográfia, a szociológia módszereit és eredményeit nem, vagy legalábbis alig használja. Csák Gyula nem is csinál ebből titkot, világosan megmondja, hogy „nem a tudományos, hanem az irodalmi-írói látásmód irányából közelítve” dolgozott. Baj ez! Voltaképpen nem. Hasonló jellegű, személyes élményeken alapuló visszaemlékezések és leírások egész sora bizonyítja, hogy milyen jól művelhető ez a műfaj, s közöttük rangos hely illeti meg a Szikföld sóhaját. Talán az zavar egy kissé, hogy a Magyar- ország felfedezése sorozat eddigi köteteiben elsősorban a szociográfia módszereivel kidolgozott körképeket kaptunk, s ha a szerzők általában nem is végeztek mélyfúrásszerű, tudományos vizsgálódásokat egy-egy téma feltárásakor, de ahhoz közelhajolva, a részleteket is megvizsgálva gyűjtötték össze azt az ismeretanyagot, amelynek javát azután megfogalmazták számunkra. Ebből a könyvből azt és annyit kapunk, ami és amennyi az ott született, ott nevelkedett, majd később is gyakran hazalátogató szerzőben a könyv megírásakor — úgyszólván készen — megvolt. Talán ezért érezzük időnként úgy, hogy a bemutatott kép nem elég „részletgazdag”, és ezért támadnak néha olyan gondolataink, hogy ezt vagy azt talán el sem hinnénk, ha nem Csák Gyula mondaná. Sokat segít az a körülmény, hogy a szerző nagyon határozottan és meggyőzően fogalmazza meg mondanivalóját. A jobb tájékozódáshoz szükséges részletek, árnyalatok; a nagyságrendeket és az időbeli változásokat kézzelfoghatóvá sűrítő adatok azonban erősítenék az olvasó tájékozottságát; reálisabban és maradandóbban tudná érzékelni a folyamatok jellegét, az események súlyát, mértékét, arányait. Ott van például a Település ezer arca című — egyébként az egyik legsikerültebb — fejezet, amikor a ladányi társadalom különböző rétegeinek (és al-rétegeinek) igen-igen találó leírása mellett nem kapunk semmiféle eligazítást arról, hogy milyen arányban oszlott meg Püspökladány népessége ezek között a rétegek között; vagy ami talán még ennél is izgalmasabb: miként változtak az idők során ezek az arányok. Az ilyen és ehhez hasonló ismeretek segítségével mélyebben és biztosabban ágyazhatnánk tudatunkba az elmondottakat. Ahhoz képest, hogy milyen szürkének, unalmasnak és jellegtelennek mondja Csák Gyula Püspökladányt, ő maga rendkívül színes és érdekes könyvet írt róla. Ami számomra hiányzott, azt pontosan azért tettem szóvá, mert olykor szinte bosszantónak éreztem, hogy mindaz ezen a színvonalon maradt ki belőle. (Szépirodalmi, 1977.) HALÁSZ PÉTER 93
