Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 2. szám - Hizmet Abdullin: Ama távoli napok (novella-ciklus - Buda Ferenc fordítása)

ha akartam volna sem bírtam volna elaludni. Most majd leragadt a szemem, az arcom dörgöltem, orrom csipkedtem.

Tapasztalt vadászok tudták, hol kell a szirtánt keresni, lovaikkal azonnal a két patak összefolyása felé tartottak, oda, ahol a Csengéiből, fűzből, csijből áthatolhatatlan torlasz halmozódott föl. Elgondoltam, milyen nehéz lesz sík helyre űzni a szirtánt ezekből a torlaszokból.

A kutyák tucatjai fülsiketítő lármát csaptak a cserjésben, s mind csak arra sarkallták a szirtánt, hogy nyílt terepen mutatkozzék meg. A farkas kitakarodott a takirra, s az Hja partja felé száguldott. Ám e pillanatban Meken-tamur lerántotta a berkutról a bőrsapkát, s a madár csaknem függőlegesen fölszárnyalt az égbe. Hallottam, amint szárnyai elnyújtott füttyel hasítják a levegőt.

Ráeszmélvén engesztelhetetlen ellenségére, a szirtán egy éles fordulattal ismét a bozót felé futott. Tudta, hogy itt biztonságban lesz, s ha a berkutnak sikerül is ráülnie a farára, a bozótban feltétlenül beleakad valami bokorba, s akkor a farkas kétfelé szakíthatja.

Vágtattunk mindannyian, hogy elrekesszük a farkas útját, a berkut pedig már zuhant lefelé reá. Azért-e, mivel könnyebb voltam, vagy mert a lovam volt gyorsabb, észrevétlen mindenkit megelőzve, s a rémülettől elnémulva elvágtam a farkas útját.

A berkut mellével ütötte le a szirtánt — kegyetlenül csillogtak az acélkarmok a napfényben — s a havat fölszórva szárnyával a földnek támaszkodott. A karmok a farkas nyakszirtjébe hatoltak, s egy elviselhetetlen reccsenést hallottam ... A szirtán felnyögött, s pofáját az égnek szegte. A berkut pedig csak erre várt — szempillantás alatt kiszabadította egyik lábát, s a már bevérzett karmait a szirtán pofájába mélyesz- tette, majd a farkas fejét odahúzta a hátsó lábához. Ropogtak a farkas csontjai, s a következő pillanatban elernyedt, elcsöndesedett.

Meken-tamur lassan leszállt a lóról, csizmaszárából kést vont elő, s a szirtán lapockája alá döfte. Minden elvégeztetett. Kihúztuk a halálthozó saskarmokat a farkas testéből, ismét szemére raktuk a sapkát. Csak a madár felágaskodó tollai rángatóztak sokáig, meg a horgas csőr hegyén rezegtetett a szél egy kis füstszínű farkasszőrcsomót.

AZ ELSŐ LÖVÉS

Ebben az esztendőben iskolába kellett mennem. Mind gyakrabban emlékeztettek erre, ezért a tél folyamán egyetlen vadászatot sem mulasztottam el. Ám ez az idő a végére járt, megroskadt, elszürkült a hó, valahogy hirtelen, egyszerre fölpuffadt a folyón a jég és elkopott, elenyészett a buborékoló patakok tavaszi vizeiben. Tavasszal is sokat csavarogtam egymagám a téli vadászat színhelyein, mindannyiszor azzal az érzéssel, mintha ez utoljára történnék, mint akinek el kell utaznia e helyekről és soha nem térhetne vissza.

Ám a folyócska túloldalán, a tisztára mosott part mentén búzamező párolgott. Szélső barázdáiban hóvirág virított, s szinte fellobbantak a tűzpiros tulipánok. Már a réteken legelésztek a vékonylábú, törékeny csikók. Gondtalan hancúroztak a fölszikkadt halmokon, bársony ajkukat a földre nyújtogatva az első füvet kóstolgatták. Közelükben csöndesen kószáltak a lesoványodott kancák. Az Ízületeknél megduzzadt lábukat óvatosan rakosgatták, gyakran megálltak s hosszan ácsorogtak, elhomályosodó szemmel tekintve valahová messzi, messzi.

Észrevétlenül ráuntam ártatlan játékainkra, elvesztettem irántuk korábbi érdeklődésemet. Apám Sauerje lebegett szüntelen a szemem előtt. Most csövével fölfelé a falon fügött és egykedvűen várta gazdáját. Apám egész napokra eltűnt a mezőn s ritkán jött haza, akkor is csak egy-két órára. A nők a dohánymelegágyásokban dolgoz44